A bőr és a köröm gombás fertőzése igen gyakori, az emberek nagy részét érintette már élete folyamán. A bőr, a köröm és a hajszál (szőrszál) anyagát alkotó szaru sokféle gomba számára tápanyagul szolgál.
Bővebben...A fertőzés különösen a nedves és fénynek kevésbé kitett helyeken fordul elő, leggyakoribb a lábujjak között, a kezeken is sokszor találkozhatunk vele. Kezdetben lényeges panasz nincs, később a lábujjak közötti bőrterület berepedezik, „felázik", viszketés, égo-csípő érzés alakul ki. Kezeletlen esetben a fertőzés a lábujjak közti bőrterületről átterjed a láb más részeire és a körmökre is. Ekkor a körmök megvastagodnak, a körömágyról elemelkednek majd sárgásan elszíneződnek. A fertőzés jellemzően közös fürdők útján terjed, de adott esetben más által viselt lábbelik is a fertőzés forrásaként szerepelnek. A szervezet védekező rendszerének (immunrendszer) legyengülése a gombás fertőzés kialakulásának valószínűségét és annak súlyosságát fokozza. Közismert, hogy a cukorbetegek a gombás fertőzésekre hajlamosabbak. A fertőzés a hajas fejbőrön és a szőrzeten is megjelenhet. Ekkor a fejbőrön kopasz, kerek foltok alakulnak ki és a hajszálak letöredeznek. A bőrön egyébként bárhol előfordulhat gombásodás, a bőrön ekkor éles szélű, kerek, viszkető elváltozások jelennek meg. A fertőzés érintheti a nyelvet és a száj nyálkahártyáját is, ezt a betegséget szájpenésznek nevezik.
Diagnózis
A betegség felismerése szakember számára általában nem okoz gondot. A kezelés megválasztásához azonban az esetek egy részében szükséges a gomba fajtájának pontos meghatározása. Ehhez laboratóriumi eszközök állnak rendelkezésre.
Kezelés
A gombás fertőzéssel kapcsolatban a megelőzésnek kiemelkedő jelentősége van. A közös fürdők használata során papucsot kell használni, a fürdés (tisztálkodás) után a bőrt mindenhol (a lábujjak között is!) szárazra kell törölni, gombásodásra való hajlam esetén ajánlatos a lábakat gombaellenes hintőporral beszórni. Kerülni kell azt, hogy mások által használt cipőt hordjunk, ha valamilyen okból ez mégis szükséges, akkor azt a viselés előtt formalinnal fertőtleníteni kell. Ajánlatos laza, kényelmes alsóneműt viselni. A zokni anyaga legyen pamut, ami a nedvességet fel tudja szívni. A láb fokozott izzadása esetén akár naponta többször zoknit kell váltani, lehetőség szerint jó minőségű bőrcipőt ajánlatos viselni. Fokozott verítékezés esetén hintőporokat kell alkalmazni, mind a láb, mind az összefekvo bőrterületek esetében. A bőrgombásodás egyébként külsőleg (krémek, oldatok, habok, samponok) és belsőleg (tabletták, injekció) is kezelhető. Néhány hetes kezelést követően a fertőzés gyógyul, azonban gyakran visszatér, idültté válik. (forrás: OAN)
A lábszárfekély az esetek nagy részében vénás (visszeres) keringési elégtelenség következtében létrejött hámfosztott, élesszélu bőrterület. Vénás keringési elégtelenség alakulhat ki az alsó végtagi felületes, vagy mély vénák trombózisa miatt, gyakori oka a vénák kóros kitágulása az ún. visszértágulat.
Bővebben...
Trombózis esetén a vénákban található vérrög a vér áramlását akadályozza, azok kitágulhatnak, a visszerek billentyűi elégtelenül működnek. Idővel a korábban rugalmas vénafal merevvé változik, és már nem lesz képes a vér megfelelő továbbítására, az alsó végtagban pangás jön létre, az megduzzad, -vizenyős, feszes, fénylő lesz. Később a pangás miatt a lábszár bőre barnásan elszíneződik. A vékony, érzékeny bőr a legkisebb sérülésre is megreped, seb keletkezik, amely nehezen gyógyul, kifekélyesedik. A lábszárfekély esetek többségében a lábszár alsó harmadában, a belboka felett alakul ki.
Idült betegség, a gyógyult fekélyek gyakran kiújulnak, ill. máshol újak alakulnak ki.
Panaszok
A vénás pangás következtében a bőr begyulladhat, viszketés, fájdalom léphet fel. A lábszárfekély gyakran fájdalom- és panaszmentesen alakul ki.
Kezelés
Igen fontos hangsúlyt kap a megelőzés. Az ún. kompressziós pólya egy egyszerű gumiharisnya, ami segít megakadályozni azt, hogy a visszerekben pangás jöjjön létre. Fontos azonban, hogy artériás (verőeres) keringési zavar esetén a pólya használata kifejezetten káros lehet, ezért mielőtt az orvos pólyát rendelne, megvizsgálja az alsó végtagi ütoerek állapotát is. Ehhez az ún. Doppler áramlásméro készülék áll rendelkezésére. A vizsgálat néhány percig tart és nem fájdalmas.
A már kialakult fekély esetén alapvető az ágynyugalom, ill. az alsó végtag felpolcolása. A felpolcolás során a végtag a törzs szintjénél magasabban van, ezáltal a vér mintegy visszaáramlik az alacsonyabb nyomású területekre (a végtagból, a törzsbe).
A seb alapját és környékét rendszeresen meg kell tisztítani, és steril fedőkötéssel borítani. Sebhintőporok, különböző hámosító kenőcsök a gyógyulást elősegíthetik. A fekélyek többsége néhány hónapon belül meggyógyul, végső esetben bőrátültetést lehet mérlegelni. (forrás: OAN)
A perifériás érbetegség - köznyelvi szóhasználattal élve az érszűkület - a szélütéshez és az infarktushoz hasonlóan az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája, melyben a betegség leggyakrabban az alsó végtag verőereiben lép fel. Az alsó végtagi érszűkület jelentős mértékben akadályozhatja mindennapi tevékenységünket, késői felismerése pedig akár a végtag amputációjához is vezethet: cikkünkben röviden összefoglaljuk a perifériás érbetegség kialakulásának okait, valamint a főbb kezelési és megelőzési lehetőségeket.
Bővebben...
A világ fejlett országaihoz hasonlóan Magyarországon is a szív- és érrendszeri betegségek okozzák a halálesetek legnagyobb hányadát: a statisztikai adatok szerint hazánkban közel kétszer akkora a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának aránya, mint az Európai Unió többi tagállamában (a legutóbbi adatokról lásd korábbi, részletes összefoglalónkat: Aggasztó jelentés az európai szívbetegek helyzetéről). Az említett érrendszeri problémák egyik leggyakoribb megjelenési formája a perifériás érbetegség (érszűkület, orvosi szóval arterioszklerózis), amely az esetek többségében a lábszár ereiben alakul ki, de a szervezet többi, agyon és szíven kívül elhelyezkedő ereit is érintheti. (Az agy és a szív ereiben természetesen szintén kialakulhat érszűkület, az előbbi esetben agyérbetegségről, az utóbbi esetben pedig szívkoszorúér-betegségről beszélünk.)
A hazánkban mintegy 400 ezer embert érintő kórkép sokáig semmilyen panaszt nem okoz, később azonban fájdalom jelentkezhet a vádliban, járáskor pedig fokozott fáradékonyság léphet fel; a betegség romlásával párhuzamosan a görcs egyre rövidebb távolságok megtétele után jelentkezik, végül nyugalomban is állandósulhat. A felsorolt tünetek már önmagukban is komoly panaszokat, valamint a hétköznapi feladatok ellátásának akadályát jelenthetik, a legsúlyosabb esetekben pedig akár amputáció is szükségessé válhat. Az érszűkület kockázati tényezői közül talán a cukorbetegség és a dohányzás a legfontosabbak, de a magasvérnyomás és a vérzsírok emelkedett szintje, továbbá az elhízás is jelentős szerepet játszanak a betegség megjelenésében (a legfontosabb kockázati tényezők részletes ismertetését cikkünk második oldalán olvashatják).
A lábszáron jelentkező érbetegség időben történő felfedezése azért nagyon fontos, mert a szív vagy az agy ereinek - tüneteket egyelőre még nem okozó - károsodását jelezheti előre: ismert, hogy a perifériás érbetegségben szenvedő betegeknél egészséges társaikhoz viszonyítva csaknem kétszeres valószínűséggel alakulhat ki szívinfarktus és/vagy szélütés (stroke). A perifériás keringés zavarának jelentkezése után öt évvel a betegek 70%-a, tíz évvel később pedig már csak az érintettek fele él: a legnagyobb halálozási kockázatot a már meglévő, de tünetmentessége miatt még fel nem ismert, ezért kezeletlen érbetegség jelenti.
A perifériás érbetegség kialakulásának okai és kockázati tényezői
A perifériás érbetegség gyakorisága 50 éves kor felett jelentősen nő: a betegség kialakulásának elsődleges oka az érelmeszesedés (atheroszklerózis), amelynek során az artériák falában fokozatosan zsírtartalmú anyagok rakódnak le. A lerakódásokba később kálcium, különféle hegekből származó szövetdarabok és más anyagok épülhetnek be, amelyek végül úgynevezett plakkokat alkotnak: a plakkok kezdetben csak szűkítik, később azonban teljesen el is zárhatják az adott artériát, gátolva ezzel a vér folyamatos áramlását. A fentieken kívül érszűkületre hajlamosíthatnak a következő tényezők:
* Vérrögök kialakulása: a kóros véralvadékcsomók - orvosi szóval thrombusok - az adott érszakasz részleges vagy teljes elzáródását okozhatják; a trombózisok 80%-a a lábszár mélyvénáiban alakul ki, de az artériákban (vagy a szív üregeiben) is előfordulhat.
* Cukorbetegség: a hosszabb távon keresztül fennálló magas vércukorszint szintén érkárosító hatású. Az erek ilyenkor fokozatosan sérülékenyebbé válnak, továbbá ismert, hogy a cukorbetegség gyakran társul magasvérnyomással és magas vérzsírszintekkel, ami szintén elősegíti az érelmeszesedés kialakulását.
* Az artériák gyulladása: a gyulladásos folyamatok szintén fokozatosan szűkítik és gyengítik az ereket; érgyulladást - orvosi szóval arteritist - válthat ki többféle autoimmun betegség, amelyek nemcsak az artériákat, de a belső szervek működését is károsan befolyásolhatják.
* Fertőzések: a fertőzések által kiváltott gyulladásos és hegesedési folyamatok szintén elzárhatják az ereket. A Salmonella baktériummal történő fertőződés (Salmonellosis) és a szifilisz során egyaránt bekövetkezhet a vérerek károsodása.
* Az érszerkezet károsodása: az erek szerkezeti felépítésében tapasztalható elváltozások szintén szűkíthetik az ereket. Hasonló szerkezeti elváltozások jelen lehetnek már a születést követően is, de kialakulhatnak az orvostudomány előtt még fel nem tárt okokból is (példaként említhető az ún. Takayasu-betegség, amely főként az ázsiai származású nőket érinti, és a felsőtest ereinek károsodásával jár.)
* Sérülések: az erek számos okból kifolyólag sérülhetnek; ilyen lehet egy autóbaleset, vagy egyszerűen az, ha sportolás vagy séta közben rosszul esünk.
A perifériás érbetegség főbb kockázati tényezői:
* Ha a családban korábban már előfordult korai szívinfarktus vagy szélütés
* Ha ötven évnél idősebbek vagyunk
* Elhízás és túlsúlyosság (ennek megállapítására használja testtömegindex-kalkulátorunkat)
* Mozgásszegény és/vagy stresszes életmód
* Dohányzás
* Rendszeres, nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás hosszabb távon
* Cukorbetegség
* Magasvérnyomás
* Magas LDL-koleszterinszint (az LDL-t, vagyis az alacsony sűrűségű lipoproteint "rossz" koleszterinnek is nevezik, mivel fokozott koncentrációban történő jelenléte elősegíti az érelmeszesedés kialakulását), továbbá a magas trigliceridszint és a HDL-koleszterin normálisnál alacsonyabb koncentrációja (a HDL-t, vagyis a magas sűrűségű lipoproteint érvédő hatásai miatt "jó" koleszterinként tartják számon).
A perifériás érbetegség tünetei, megelőzése és kezeléseA romló alsóvégtagi keringés leggyakoribb tünetei a járáskor a vádliban vagy a combban fellépő görcs, fáradtság, mely pihenéskor rövid idő alatt megszűnik. Ez a tünetegyüttes az úgynevezett átmeneti sántítás (orvosi szóval claudicatio intermittens). Jellemzője, hogy a görcs vagy fájdalom szinte mindig ugyanolyan hosszúságú út vagy lépcső megtétele után lép fel. Súlyosabb esetben a fájdalom éjszaka, nyugalomban is jelentkezhet, illetve fekély is kialakulhat a lábon. A járáskor jelentkező fájdalom mellett érszűkületre utalhat a láb (és/vagy az egész érintett alsó végtag) fázékonysága, a láb (és/vagy a lábfej) hűvös tapintata is.
A megfelelő életmóddal és a kockázati állapotok megszüntetésével jelentősen csökkenthető az érintetteket elsősorban veszélyeztető szívinfarktus és szélütés kockázata:
* A dohányzás felfüggesztése: a dohányzás azonnali abbahagyásával jelentősen mérsékelhetőek a tünetek, és csökkenthető annak a valószínűsége, hogy a perifériás érbetegség (továbbá a szervezet más artériáinak állapota) tovább súlyosbodjon.
* Megfelelő lábbeli viselése, lábápolás: minden esetben viseljünk kényelmes, puha anyagból készült és megfelelő sarokmagassággal ellátott cipőt, amely még a cukorbetegek lábát sem töri fel. Figyeljünk rá, hogy a lábujjak szabadon mozoghassanak a cipőben, ugyanakkor a cipő ne legyen túl bő sem.
* Mozogjunk minél többet: a rendszeres testmozgás - akár még a napi félórás séta is - segít a tünetek enyhítésében, egyúttal fokozatosan megnöveli azt a távot, amelyet a fentebb említett tünetek jelentkezése nélkül is könnyedén meg tudunk tenni.
* Megfelelő táplálkozási szokások kialakítása: együnk tápanyagokban és vitaminokban gazdag, alacsony zsírtartalmú ételeket, egyúttal kerüljük azokat az élelmiszereket, amelyek koleszterintartalma magas (a helyes táplálkozásról több korábbi anyagunkban is részletesen olvashatnak: Tippek az egészséges táplálkozáshoz).
* Testsúly: próbáljuk meg testsúlyunkat a legegészségesebb keretek között tartani, minél hosszabb távon (kapcsolódó anyagaink: Egészségesebb, ha többször eszünk kevesebbet, Mediterrán étrend és fizikai aktivitás: hosszabb élet, Az egészségesnek mondott gyorséttermi szendvics is hízlal, A magas zsírtartalmú étrend nehezítheti a fogyást).
* Koleszterinszint: mindig tartsuk be a magas koleszterinszint kezelésére vonatkozó háziorvosi ajánlásokat (a megfelelő koleszterinszinttel kapcsolatos legújabb ajánlásokról és a magas koleszterinszint csökkentéséről lásd korábbi cikkeinket: Új ajánlás a koleszterinszint méréséről, A koleszterinszint csökkentése táplálkozásunkkal).
* Vérnyomás: próbáljuk meg vérnyomásunkat is a megfelelő szinten tartani! Ehhez konzultáljunk háziorvosunkkal, illetve alakítsuk ki a megfelelő étrendet (a magasvérnyomás étrendi kezelésével kapcsolatos további információk: A magasvérnyomás étrendi kezelése).
* Cukorbetegség: ha cukorbetegek vagyunk, akkor még fokozottabban kell figyelnünk arra, hogy vérnyomásunkat a megfelelő értéken tartsuk. Ezen kívül ügyeljünk rá, hogy lábunkat ne érje komolyabb sérülés, hiszen ha ezt később elhanyagoljuk, az a véráramlás csökkenése miatt akár a végtag amputációjához is vezethet.
Bárki jelentkezhet az ingyenes érszűkület-vizsgálatra
A Magyar Hypertonia Társaság 2007-ben nagyszabású, öt évesre tervezett szűrési programot indított a kockázatok időben történő felismerésének érdekében.
Magyarországon a halálozás háromnegyed részéért táplálkozással és életmóddal összefüggő betegségek felelősek, elsősorban a szív és érrendszeri, másodsorban a daganatos megbetegedések. Más szóval: a nem megfelelő táplálkozás és életmód jelentős mértékben hozzájárul a lakosság kedvezőtlen egészségi állapotához és a következményes nagy arányú halálozáshoz.
Bővebben...
A fentiekből következik, hogy egészséges táplálkozással és életmóddal ezek a betegségek jelentős részben megelőzhetők. Az egészségmegtartó, betegségmegelőző táplálkozás és életmód ajánlásai egyszerűek, megtartásuk nem igényel különösebb erőfeszítéseket, többletkiadásokat, csak éppen meg kell ismernünk és alkalmaznunk kell életünkben a következő oldalakon bemutatott alapelveket.
Az egészséges táplálkozás öröm, de nemcsak a táplálkozás, hanem az egészség is az, rajtunk múlik, meddig van birtokunkban ez a hatalmas kincs.
Hogyan kell egészségesen táplálkozni? Hogyan csoportosítjuk az élelmiszereket az egészséges táplálkozás számára?
1. Gabonafélék
- Az egészséges táplálkozás alapja a gabonafélék rendszeres fogyasztása. Együnk naponta többször gabonafélékből készült táplálékot – 6-11 egységnyit* -, de a választékban keressük a teljes értékű**, korpát is tartalmazó lisztből készült, magvakat is tartalmazó termékeket!
*1egység
a gabonafélékből: 1 szelet kenyér (4 dkg), 1 kifli (4 dkg), 5 dkg (fél adag) tarhonya, galuska, 10 dkg (fél adag) készre főzött rizs, hántolt árpa, gabonapehely, főtt tészta, 5 dkg kukorica, 1 db palacsinta, 1 db kisebb pogácsa (3 dkg), 1 szelet pizza (4 dkg), 3 evőkanál müzli, 1 vékony szelet kalács (3 dkg)
Mindennapi jó tanácsok
• Naponta többször fogyasszunk gabonafélét
• Tervezzük úgy napi étrendünket, hogy lehetőleg minél több étkezésre jusson teljes értékű gabonatermék
• Használjunk teljes értékű gabonafélét az ételek elkészítéséhez is, és törekedjünk a változatosságra, készítsünk időnként például puliszkát, zabkását, zabkorpás pogácsát, kölesrizottót
• Őrizzük meg a gabonafélékből készült étel értékeit – és az elkészítés során ne adjunk hozzá zsiradékot és sót, vagy csak igen kis mennyiségben
**A teljes értékű gabonaféle elnevezéssel jelöljük a gabona magvak értékeinek megtartásával, teljes őrlésű, korpát is tartalmazó lisztből készült, növényi magvakkal kiegészített élelmiszereket, táplálékokat, valamint a hántolatlan, barna rizst
2. Zöldség-főzelékfélék, gyümölcsök
- Az egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen eleme a rendszeres zöldség-főzelék- és gyümölcsfogyasztás. Együnk naponta zöldség-főzelékféléket és gyümölcsöket – 6-11 egységet*
*1 egység
a zöldség-főzelék és gyümölcs csoportból: 1 db nagyobb paradicsom, zöldpaprika, sárgarépa, uborka, 6 db retek, 10 dkg főtt, párolt főzelékféle, friss saláta, 10 dkg készre főzött száraz hüvelyese (bab, lencse, sárgaborsó), 1 db kisebb (10 dkg) burgonya, 1 db alma (nagyobb), körte, narancs, grape-fruit, banán, őszibarack, 10-15 dkg egyéb friss, mirelit, párolt gyümölcs, 3 dkg aszalt gyümölcs, 2 dl teljes zöldséglé, gyümölcslé
Mindennapi jó tanácsok
• Együnk naponta legalább háromszor zöldség-főzelékfélét és legalább háromszor gyümölcsöt
• Gyakran együnk sötétzöld leveles főzelékféléket, citrusféléket, paradicsomot, valamint hüvelyes főzelékeket – ezekben bőségesen vannak karotinoidok, C-vitamin és folátok (folsav)
• Legyen mindig kéznél, illetve a kamrában, vagy a hűtőszekrényben gyümölcs és zöldségféle
• Mindig friss, ép gyümölcsöt, zöldség-főzelékfélét fogyasszunk, a penészes, sérült termékeket ne használjuk fel
3. Tej és tejtermékek
- A tej és a tejtermékek csoportja igen értékes és fontos része az egészséges táplálkozásnak, fogyasszunk belőlük minden nap - 3-4 egységet*
*1 egység
tej, tejtermék: 1 pohár (2 dl) tej, tejes ital, joghurt, kefir, aludttej, 5 dkg félzsíros túró, 3 dkg sajt, 2 db ömlesztett (kocka) sajt
Mindennapi jó tanácsok
• Naponta igyunk tejet – fél liter -, válasszunk minél gyakrabban savanyított tejterméket (aludttej, kefir, joghurt)
• Fogyasszunk gyakrabban sovány, vagy félzsíros túrót
• Együnk rendszeresen sovány sajtot
4. Húsok, húskészítmények, halak, tojás, szója
- A húsok és húskészítmények fontos szerepet töltenek be az egészséges táplálkozásban, együnk naponta húst, húskészítményt - 2-3 egységet*
*1 egység
hús, húskészítmény: 10 dkg sovány sertés, baromfi, marha, borjú (nyers súly), 5 dkg sovány felvágott, 4 dkg közepes zsírtartalmú felvágott
Mindennapi jó tanácsok
• Együnk rendszeresen sovány húsokat, zsírszegényen elkészítve
• Keressük a sovány felvágottakat
- Az egészséges táplálkozás fontos eleme a hal, főként a tengeri hal, együnk halat hetente legalább egyszer – 1 egységet*
• Fogyasszunk rendszeresen, hetenként legalább egyszer tengeri halat
*1 egység
hal: 15 dkg hal
Az egészséges táplálkozás további ajánlásai
5. Zsiradékok
- A túlzott zsiradékbevitel egyes betegségek kockázatát növeli. Használjunk kevesebb zsiradékot ételkészítéshez, kenyérkenéshez.
Ritkán és keveset fogyasszunk a zsírban, koleszterinben gazdag élelmiszerekből, ételekből. Az állati eredetű zsírok helyett inkább növényi eredetűeket használjunk ételkészítéshez, kenyérkenéshez.
Mindennapi jó tanácsok
• Ne használjunk (feleslegesen) zsiradékot ételkészítéshez, kenyérkenéshez, vagy csak igen keveset
• Keressük a sovány húsokat, húskészítményeket, tejet és tejtermékeket
• Kerüljük a zsírban gazdag ételeket, édességeket
• Kerüljük a zsiradékban való sütést
• Májat, májból gyártott húsipari terméket legfeljebb 7-10 naponként egyszer fogyasszunk, tojásból pedig hetenként 3-4 db-ot
6. Só és sózás
- A túlzott konyhasó/nátrium-bevitel növeli egyes betegségek kockázati tényezője. Csökkentsük a sóbevitelt, különösen fontos ez a gyermekek számára, mert a gyermekkorban kialakult ízlés egész életre kihat.
Mindennapi jó tanácsok
• Ne sózzunk, vagy csak igen kevés – jódozott - konyhasóval ízesítsük ételeinket
• Kerüljük a sóban igen gazdag élelmiszereket
• Használjuk ízesítésre a zöld és száraz fűszernövényeket, amelyekkel részben pótolható a sós íz hiánya
7. Cukor
- A túlzott cukorbevitel egyes betegségek kockázati tényezője. Mértékletesen fogyasszunk cukrokat, cukorban gazdag édességeket és italokat
Mindennapi jó tanácsok
• Kerüljük a hozzáadott cukorban gazdag táplálékok, italok gyakori fogyasztását
• Az édesség iránti vágyat csillapítsuk gyümölcsökkel
• A szomjúság oltására igyunk vizet, ásványvizet cukrozott italok helyett
8. Alkohol
*1 egység
3,5 dl sör, vagy 1,5 dl bor, vagy 4 cl égetett szeszesital
Mindennapi jó tanácsok
• Aki iszik alkoholos italt, mértékletesen tegye
• A mértékletesség nők számára naponta legfeljebb egy, férfiak számára legfeljebb két egységet jelent, célszerű étkezéssel egy időben fogyasztani az italt, akkor lassabb az alkohol felszívódása
9. Az egészséges testtömeg
- Törekedjünk az egészséges testtömeg/testsúly* megtartására, illetve visszaszerzésére
*Az elterjedt testsúly megnevezés helyett többnyire a szakmailag helyes testtömeg kifejezést használjuk a következőkben
Mindennapi jó tanácsok
• Őrizzük meg egészséges testtömegünket, ha pedig már kialakult a túlsúly, vagy az elhízás, forduljunk szakemberhez és törekedjünk 5-15 %-os testtömeg csökkenés elérésére
• Bőségesen fogyasszunk zöldség-főzelékféléket, zsiradékmentesen, vagy kevés zsiradékkal elkészítve, együnk sok gyümölcsöt
• Együnk kevesebbet, ügyeljünk az adagokra
• Mozogjunk többet, rendszeresen, minden nap
• Az elhízás megelőzése érdekében mutassunk jó példát a gyermekeknek az egészséges táplálkozásban
• Az elhízásra való hajlam ugyan fontos tényező, de megfelelő táplálkozással és életmóddal elérhető az egészséges, vagy azt megközelítő testsúly
10. Mozgás
- Mozogjunk rendszeresen, minden nap, gyermekek számára legalább 1 óra, felnőtteknek legalább 30 perc javasolt
Mindennapi jó tanácsok
1. Felnőttek naponta minimum 30 perc, gyermekek 60 perc fizikai aktivitást, sporttevékenységet végezzenek.
2. Közép-, vagy időskorúak számára sem késő életmódjukon változtatni.
3. A rendszeres fizikai aktivitás az egyén egész életére szóló programja legyen.
4. Ha most kezdünk el fizikailag aktív életmódot élni, tartsuk be a fokozatosság elvét a mozgás intenzitásának, időtartamának növelésekor.
5. Ha eddig is végeztünk fizikai aktivitást, fokozatosan növelhetjük a mozgás időtartamát, intenzitását, gyakoriságát.
6. A mozgás ne legyen megerőltető, hanem öröm és jó közérzetet forrása.
7. Bátorítsuk gyermekeinket fizikailag aktív életmódra.
8. Olyan mozgásformát válasszunk, amely számunkra kellemes, amit szívesen végzünk.
9. Ha egészségi problémáink vannak és intenzívebb sporttevékenységet, testmozgást kívánunk végezni, beszéljük meg kezelőorvosunkkal.
10. Férfiak 40, nők 50 év felett, panaszmentesség esetén is, intenzívebb testmozgás végzése előtt konzultáljanak kezelőorvosukkal.
11. Élelmiszerbiztonság
- Óvjuk meg a táplálékokat a szennyeződésektől, romlástól
Mindennapi jó tanácsok
- Élelmiszert csak megbízható helyről szerezzünk be! Ügyeljünk a vásárláskor!
- Előzzük meg az érintkezést a nyersanyag és készétel között!
- Megfelelő sütéssel, főzéssel a legtöbb étel biztonságossá tehető!
- A romlandó élelmiszert és az ételeket mielőbb hűteni kell!
- Mossunk gyakran kezet!
- Tartsuk tisztán a konyhát!
- Az élelmiszer-biztonságot akkor se feledjük, ha vendéglőben étkezünk, otthonról viszünk ételt magunkkal a munkahelyre, illetve családi összejövetel, házi disznóvágás eseten!
12. Az élelmiszer címke
- Olvassuk el figyelmesen a címkét, hogy megismerjük az élelmiszer összetételét, esetenként energia- és tápanyagtartalmát
Még néhány mindennapi jó tanács általában
• Együnk 4-5-ször naponta, lehetőleg mindig azonos időben
• Étkezzünk nyugodt körülmények között, nem pedig vezetés, vagy munka közben
• Igyunk naponta 6-8 pohár vizet, vagy ásványvizet
• Táplálkozzunk változatosan, minél többféle élelmiszerből, ételből állítsuk össze étrendünket
Impotenciáról beszélünk akkor, ha valaki a pénisz merevedésének képtelensége vagy nem kielégítő merevedése következtében közösülésre képtelen és ez az állapot tartósan (2-3 hónap) fennáll. Az orvosi szaknyelvben helyesebb erektilis diszfunkcióról ill. merevedési zavarról beszélni, a köznyelv az impotenciát tágabb értelemben használja, pl. a szexuális vágy vagy késztetés hiánya esetén is.
Merevedési zavar esetén a beteg lehet közösülésre teljesen képtelen, előfordulhat olyan eset is, amikor rövid erekciók létrejönnek, azonban a pénisz hüvelybe vezetése nem lehetséges.
Előfordulás
Statisztikák szerint a merevedési képtelenség aránya 45 éves kor alatt kb. 5 %-ra, 60 éves kor felett 15-25%-ra tehető. Ha elfogadjuk azt, hogy a nemi élet az életminoség meghatározó tényezője, akkor látjuk, hogy egy komoly problémával állunk szemben.
Hogyan lép fel merevedés?
A pénisz egy speciális szerv, amelyben úgynevezett barlangos testek találhatók, erekció vagyis a pénisz merevedése akkor lép fel, ha ezek a barlangos testek vérrel megtelődnek. A barlangos testeket egy szivacsos állományként képzelhetjük el, a szivacs falát kötőszövet, valamint simaizom képezi. A húgycső a barlangos testek között fut. Értheto okból a pénisz ideg- és vérellátása igen jelentős.
Szexuális inger hatására a pénisz barlangos testeinek falát alkotó simaizmok elernyednek, ezáltal vér tódul azokba és merevedés lép fel.
A péniszt borító szívós kötőszövetes lemez részben meggátolja a vér visszaáramlását a barlangos testekből, így a merevedés tartós lesz. Előbb-utóbb a fenti simaizmok összehúzódnak és a vér a péniszből távozik, majd az elernyed.
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Mivel a merevedés egy összetett folyamat, melyben ideg- és érrendszeri tényezők egyaránt részt vesznek, ezért a merevedés zavarát számos eltérés okozhatja. Zavart okozhatnak az agy, a gerincvelő betegségei, a péniszt alkotó kötőszövetek és simaizmok betegségei, valamint a pénisz vérellátásáért felelős erek betegségei is.
Bizonyos krónikus betegségek (cukorbetegség, vesebetegség, krónikus alkoholizmus, érelmeszesedés) a merevedési zavarok több, mint 50%-ért felelőssé tehetők.
A pénisz vérellátását biztosító erek betegségei leggyakrabban kezeletlen, vagy nem jól kezelt cukorbetegség, magas koleszterinszint, kiterjedt érelmeszesedés következtében jönnek létre.
A pénisz beidegzésének károsodása szintén leggyakrabban a a cukorbetegség következménye, azonban gyakran súlyos vesebetegség, vagy valamilyen központi idegrendszeri betegség a kiváltó ok. Baleset következtében fellépő gerincvelősérülés esetén az esetek nagy részében merevedési képtelenség lép fel. Bizonyos műtétek során ér- és idegsérülés lép fel, merevedési képtelenséget okozva. A pénisz sérülése szintén a betegség hátterét képezheti. Ismert néhány olyan gyógyszer, melynek gyakori mellékhatása a merevedési zavar. Ilyenek bizonyos szívritmus-szabályozók (Béta-blokkolók), egyes antidepresszánsok (SSRI-k), vagy pl. fekélyellenes gyógyszerek (H2 receptor blokkolók egy fajtája)
Gyakran merevedési zavar hátterében pszichés ok áll.
Mi a teendő merevedési zavar esetén?
Abban az esetben, ha merevedési zavar lép fel, feltétlenül forduljon orvosához!
Az orvos mérlegelni fogja a merevedési zavar súlyosságát, megállapítja azt, hogy milyen esetleg fennálló más betegség állhat a baj hátterében, és szükség esetén szakorvoshoz (urológus, andrológus) irányítja. Különbséget kell tenni merevedési zavar, a szexuális vágy csökkenése, illetve a magömlés zavara között.
A külső nemi szervek vizsgálata során megállapítható, hogy a pénisz beidegzése zavartalan vagy sem, felvilágosítást nyújt arra nézve, hogy valamilyen hormonális ok van a háttérben, és így tovább. A reggeli, ébredéskori merevedés egy normális állapot, ha ez fellép akkor az impotencia szervi oka nem valószínű.
Kezelés
Le kell szögeznünk, hogy a merevedési zavar az esetek többségében kezelhető. A merevedési zavar nem feltétlenül az idős kor velejárója.
Gyógyszerek, bizonyos segédeszközök, valamint műtéti eljárások választhatók a zavar eredetétől, illetve súlyosságától függően.
A merevedést elősegítő gyógyszereket lehet alkalmazni szájon keresztül, vagy a péniszbe juttatva injekciós tűn keresztül. Néhány évvel ezelőtt került forgalomba az úgynevezett sildenafil hatóanyag tartalmú kék tabletta, amelyet a tervezett szexuális aktust megelőzően 1 órával bevéve kielégítő erekció érhető el. Azóta számos más hatóanyag tartalmú készítmény is firgalomba került. Fontos, hogy ezek a hatóanyagok nem spontán merevedést okoznak, hanem a szexuális inger következtében fellépő merevedést erősítik. A gyógyszer alkalmazása csak részletes belgyógyászati kivizsgálás után ajánlott. Súlyos szívbetegség esetén a gyógyszer alkalmazása végzetes következménnyel járhat.
Férfihormon (tesztoszteron) hiánya esetén ennek pótlása következtében a merevedési készség gyakran javulást mutat. A gyógyszerkutatás következtében újabb és újabb hatóanyagok kerülnek forgalomba.
A merevedés készség úgynevezett vákuumos módszerrel is javítható. A módszer azon alapszik, hogy a pénisz körül vákuumot hoznak létre, amely a barlangos testekbe történő véráramot fokozza.
Műtéti eljárással a péniszt ellátó verőereket meg lehet tágítani, a péniszből elvezető gyűjtőereket pedig szűkíteni lehet. Protézis-beültetésre is lehetőség van, azonban ez a fellépő szövődmények (fertőzés), illetve technikai problémák miatt egyre kevésbé elterjedt beavatkozásnak számít.
Ha az orvos a merevedési zavar hátterében szervi okot nem talált, akkor az eltérés hátterében lelki okot kell keresni. Ekkor pszichológus, szexológus vagy egyéb pszichoterápiában jártas szakember segítségét kell igénybe venni. (forrás: OAN)
A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelenhalál-kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélk
Bővebben...Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 810 fő, közülük 6 205 327 fő a második, 3 898 566 fő a harmadik, 357 678 fő már a negyedik oltását is felvette.
Bővebben...A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
Bővebben...A rövidítés jelentése: mágneses rezonancia – cholangio-pancreatográfia. A módszer egy olyan speciális MR vizsgálatot jelöl, amivel az epeutakat és a hasnyálmirigy régióját szelektíven lehet vizsgálni.
Bővebben...A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijeszt
Bővebben...Újabb járványhullám közeledésére figyelmeztetnek tudósok, közegészségügyi szakemberek, egyben annak magyarázatát is nyújtva, hogy a következő vajon miért lehet a korábbiaknál is fenyegetőbb.
Bővebben...A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség esetén sebészi úton eltávolítják a rosszindulatú növedéket, akkor jó eséllyel teljes gyógyulást érhetünk el.
Bővebben...Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás é
Bővebben...A légutak nyálkahártyáját hígan folyó nyák borítja, mely védőréteget képez. Ha ez megbomlik, olyan kellemetlen panaszokat okozhat, mint a kaparó torok vagy a rekedtség.
Bővebben...Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor,
Bővebben...belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza