A prosztata /dülmirigy/ a férfi nemi szervek közé tartozó, a húgyhólyag alatt elhelyezkedő diónyi szerv. Ahogy a magyar elnevezése is mutatja mirigyes szerv, nyákos váladékot termel, amely a magömléskor a húgycsőbe kerül és az o¬ndó egyik összetevojét alkotja. Rosszindulatú daganatát nevezik prosztataráknak. A prosztata anatómiailag egy külső és egy belső rétegből áll, a rosszindulatú elfajulás nagyrészt a külső részben alakul ki.
Bővebben...
Előfordulás
Az USA-ban ez a férfiaknál fellépő leggyakoribb rosszindulatú daganat. Előfordulása a korral folyamatosan nő, 60 és 70 év között mintegy 30 %-ban, 80 és 90 év között 70%-ban mutatható ki. Egyes kutatások szerint a fokozott zsírfogyasztás a prosztatarák előfordulását növeli.
Tünetek
Gyakran tünetmentes, olyan tünetek, mint a fogyás, testi leromlás vagy csontfájdalom csupán az esetek 15-20%-ban lépnek fel. Előrehaladott esetben a daganat közeli, illetve távoli áttétet adhat, ekkor az áttét által kiváltó panaszok uralják a képet. Abban az esetben, ha a prosztatarák a gerinc csigolyáiba ad áttétet akkor intenzív csontfájdalom jellemző, gyakran a máj az áttétképzés helye. Akkor, ha a prosztatadaganat a húgycsövet nyomja vizelési panaszok jelentkeznek, figyelembe kell azonban venni, hogy ezt a panaszt az esetek nagy részében a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás okozza.
Diagnózis
Tekintettel arra, hogy a prosztatarák gyakran tünetmentes, és a férfi lakosság igen nagy része veszélyeztetett, a szűrés kiemelt fontosságú.
A PSA /Prosztata-Specifikus Antigén/ egy úgynevezett tumormarker, egy olyan anyag, amely akkor, ha a mennyisége a vérben egy bizonyos szintet meghalad jelzi azt, hogy prosztatarák áll fenn. Egy egyszerű vérvétel alkalmas tehát arra, hogy tünetmentes férfiakban található prosztatarákot felfedezzük.
Mivel a prosztata a végbélen keresztül ujjal elérhető és a prosztatarák legtöbbször a szerv külső részét érinti, az orvos az ujjával végzett egyszerű tapintással meg tudja ítélni a prosztata állományát. Abban az esetben, ha a prosztata kemény, érdes felszínű további vizsgálatok szükségesek.
Abban az esetben, ha a PSA vizsgálat, illetve a tapintás alapján a rosszindulatú daganat alapos gyanúja áll fenn, biopsziára van szükség. A mintavétel gyors és egyszerű, UH /ultrahang/ segítségével történik, pontos diagnózist tesz lehetővé.
A végbélen keresztül végzett UH vizsgálat, illetve az MRI alkalmasak a prosztatarák megítélésére.
A csontok izotópvizsgálata az esetlegesen fennálló csontáttétekre deríthet fényt.
Kezelés
Alapvetően a sebészi megoldás, illetve a besugárzás képezi a betegség terápiáját. Műtét során eltávolításra kerül a teljes prosztata, az o¬ndóhólyaggal és az o¬ndóvezeték egy részével együtt. Abban az esetben, ha a műtét a betegség korai stádiumában történik, az esetek nagy részében teljes gyógyulás érheto el. A műtéti módszer besugárzással egészíthető ki, ekkor gyógyulás még biztosabb.
A besugárzás önállóan is alkalmazható terápiás módszer. Akkor, ha a daganat áttétet nem ad, jó eredményekről számoltak be.
Idős korban alacsony stádiumú, kisméretű prosztatarák esetén, illetve akkor ha a beteg általános állapota miatt bármilyen beavatkozás fokozott kockázattal járna nem szükséges kezelést bevezetni, azonban ekkor fokozott ellenőrzés szükséges.
A terápia részét képezheti az, hogy bizonyos hormontartalmú gyógyszerekkel a férfi nemi hormonok /androgének/ szintjét a vérben csökkentik, ez szintén javulást eredményezhet. (forrás: OAN)
Magyarországon a halálozás háromnegyed részéért táplálkozással és életmóddal összefüggő betegségek felelősek, elsősorban a szív és érrendszeri, másodsorban a daganatos megbetegedések. Más szóval: a nem megfelelő táplálkozás és életmód jelentős mértékben hozzájárul a lakosság kedvezőtlen egészségi állapotához és a következményes nagy arányú halálozáshoz.
Bővebben...
A fentiekből következik, hogy egészséges táplálkozással és életmóddal ezek a betegségek jelentős részben megelőzhetők. Az egészségmegtartó, betegségmegelőző táplálkozás és életmód ajánlásai egyszerűek, megtartásuk nem igényel különösebb erőfeszítéseket, többletkiadásokat, csak éppen meg kell ismernünk és alkalmaznunk kell életünkben a következő oldalakon bemutatott alapelveket.
Az egészséges táplálkozás öröm, de nemcsak a táplálkozás, hanem az egészség is az, rajtunk múlik, meddig van birtokunkban ez a hatalmas kincs.
Hogyan kell egészségesen táplálkozni? Hogyan csoportosítjuk az élelmiszereket az egészséges táplálkozás számára?
1. Gabonafélék
- Az egészséges táplálkozás alapja a gabonafélék rendszeres fogyasztása. Együnk naponta többször gabonafélékből készült táplálékot – 6-11 egységnyit* -, de a választékban keressük a teljes értékű**, korpát is tartalmazó lisztből készült, magvakat is tartalmazó termékeket!
*1egység
a gabonafélékből: 1 szelet kenyér (4 dkg), 1 kifli (4 dkg), 5 dkg (fél adag) tarhonya, galuska, 10 dkg (fél adag) készre főzött rizs, hántolt árpa, gabonapehely, főtt tészta, 5 dkg kukorica, 1 db palacsinta, 1 db kisebb pogácsa (3 dkg), 1 szelet pizza (4 dkg), 3 evőkanál müzli, 1 vékony szelet kalács (3 dkg)
Mindennapi jó tanácsok
• Naponta többször fogyasszunk gabonafélét
• Tervezzük úgy napi étrendünket, hogy lehetőleg minél több étkezésre jusson teljes értékű gabonatermék
• Használjunk teljes értékű gabonafélét az ételek elkészítéséhez is, és törekedjünk a változatosságra, készítsünk időnként például puliszkát, zabkását, zabkorpás pogácsát, kölesrizottót
• Őrizzük meg a gabonafélékből készült étel értékeit – és az elkészítés során ne adjunk hozzá zsiradékot és sót, vagy csak igen kis mennyiségben
**A teljes értékű gabonaféle elnevezéssel jelöljük a gabona magvak értékeinek megtartásával, teljes őrlésű, korpát is tartalmazó lisztből készült, növényi magvakkal kiegészített élelmiszereket, táplálékokat, valamint a hántolatlan, barna rizst
2. Zöldség-főzelékfélék, gyümölcsök
- Az egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen eleme a rendszeres zöldség-főzelék- és gyümölcsfogyasztás. Együnk naponta zöldség-főzelékféléket és gyümölcsöket – 6-11 egységet*
*1 egység
a zöldség-főzelék és gyümölcs csoportból: 1 db nagyobb paradicsom, zöldpaprika, sárgarépa, uborka, 6 db retek, 10 dkg főtt, párolt főzelékféle, friss saláta, 10 dkg készre főzött száraz hüvelyese (bab, lencse, sárgaborsó), 1 db kisebb (10 dkg) burgonya, 1 db alma (nagyobb), körte, narancs, grape-fruit, banán, őszibarack, 10-15 dkg egyéb friss, mirelit, párolt gyümölcs, 3 dkg aszalt gyümölcs, 2 dl teljes zöldséglé, gyümölcslé
Mindennapi jó tanácsok
• Együnk naponta legalább háromszor zöldség-főzelékfélét és legalább háromszor gyümölcsöt
• Gyakran együnk sötétzöld leveles főzelékféléket, citrusféléket, paradicsomot, valamint hüvelyes főzelékeket – ezekben bőségesen vannak karotinoidok, C-vitamin és folátok (folsav)
• Legyen mindig kéznél, illetve a kamrában, vagy a hűtőszekrényben gyümölcs és zöldségféle
• Mindig friss, ép gyümölcsöt, zöldség-főzelékfélét fogyasszunk, a penészes, sérült termékeket ne használjuk fel
3. Tej és tejtermékek
- A tej és a tejtermékek csoportja igen értékes és fontos része az egészséges táplálkozásnak, fogyasszunk belőlük minden nap - 3-4 egységet*
*1 egység
tej, tejtermék: 1 pohár (2 dl) tej, tejes ital, joghurt, kefir, aludttej, 5 dkg félzsíros túró, 3 dkg sajt, 2 db ömlesztett (kocka) sajt
Mindennapi jó tanácsok
• Naponta igyunk tejet – fél liter -, válasszunk minél gyakrabban savanyított tejterméket (aludttej, kefir, joghurt)
• Fogyasszunk gyakrabban sovány, vagy félzsíros túrót
• Együnk rendszeresen sovány sajtot
4. Húsok, húskészítmények, halak, tojás, szója
- A húsok és húskészítmények fontos szerepet töltenek be az egészséges táplálkozásban, együnk naponta húst, húskészítményt - 2-3 egységet*
*1 egység
hús, húskészítmény: 10 dkg sovány sertés, baromfi, marha, borjú (nyers súly), 5 dkg sovány felvágott, 4 dkg közepes zsírtartalmú felvágott
Mindennapi jó tanácsok
• Együnk rendszeresen sovány húsokat, zsírszegényen elkészítve
• Keressük a sovány felvágottakat
- Az egészséges táplálkozás fontos eleme a hal, főként a tengeri hal, együnk halat hetente legalább egyszer – 1 egységet*
• Fogyasszunk rendszeresen, hetenként legalább egyszer tengeri halat
*1 egység
hal: 15 dkg hal
Az egészséges táplálkozás további ajánlásai
5. Zsiradékok
- A túlzott zsiradékbevitel egyes betegségek kockázatát növeli. Használjunk kevesebb zsiradékot ételkészítéshez, kenyérkenéshez.
Ritkán és keveset fogyasszunk a zsírban, koleszterinben gazdag élelmiszerekből, ételekből. Az állati eredetű zsírok helyett inkább növényi eredetűeket használjunk ételkészítéshez, kenyérkenéshez.
Mindennapi jó tanácsok
• Ne használjunk (feleslegesen) zsiradékot ételkészítéshez, kenyérkenéshez, vagy csak igen keveset
• Keressük a sovány húsokat, húskészítményeket, tejet és tejtermékeket
• Kerüljük a zsírban gazdag ételeket, édességeket
• Kerüljük a zsiradékban való sütést
• Májat, májból gyártott húsipari terméket legfeljebb 7-10 naponként egyszer fogyasszunk, tojásból pedig hetenként 3-4 db-ot
6. Só és sózás
- A túlzott konyhasó/nátrium-bevitel növeli egyes betegségek kockázati tényezője. Csökkentsük a sóbevitelt, különösen fontos ez a gyermekek számára, mert a gyermekkorban kialakult ízlés egész életre kihat.
Mindennapi jó tanácsok
• Ne sózzunk, vagy csak igen kevés – jódozott - konyhasóval ízesítsük ételeinket
• Kerüljük a sóban igen gazdag élelmiszereket
• Használjuk ízesítésre a zöld és száraz fűszernövényeket, amelyekkel részben pótolható a sós íz hiánya
7. Cukor
- A túlzott cukorbevitel egyes betegségek kockázati tényezője. Mértékletesen fogyasszunk cukrokat, cukorban gazdag édességeket és italokat
Mindennapi jó tanácsok
• Kerüljük a hozzáadott cukorban gazdag táplálékok, italok gyakori fogyasztását
• Az édesség iránti vágyat csillapítsuk gyümölcsökkel
• A szomjúság oltására igyunk vizet, ásványvizet cukrozott italok helyett
8. Alkohol
*1 egység
3,5 dl sör, vagy 1,5 dl bor, vagy 4 cl égetett szeszesital
Mindennapi jó tanácsok
• Aki iszik alkoholos italt, mértékletesen tegye
• A mértékletesség nők számára naponta legfeljebb egy, férfiak számára legfeljebb két egységet jelent, célszerű étkezéssel egy időben fogyasztani az italt, akkor lassabb az alkohol felszívódása
9. Az egészséges testtömeg
- Törekedjünk az egészséges testtömeg/testsúly* megtartására, illetve visszaszerzésére
*Az elterjedt testsúly megnevezés helyett többnyire a szakmailag helyes testtömeg kifejezést használjuk a következőkben
Mindennapi jó tanácsok
• Őrizzük meg egészséges testtömegünket, ha pedig már kialakult a túlsúly, vagy az elhízás, forduljunk szakemberhez és törekedjünk 5-15 %-os testtömeg csökkenés elérésére
• Bőségesen fogyasszunk zöldség-főzelékféléket, zsiradékmentesen, vagy kevés zsiradékkal elkészítve, együnk sok gyümölcsöt
• Együnk kevesebbet, ügyeljünk az adagokra
• Mozogjunk többet, rendszeresen, minden nap
• Az elhízás megelőzése érdekében mutassunk jó példát a gyermekeknek az egészséges táplálkozásban
• Az elhízásra való hajlam ugyan fontos tényező, de megfelelő táplálkozással és életmóddal elérhető az egészséges, vagy azt megközelítő testsúly
10. Mozgás
- Mozogjunk rendszeresen, minden nap, gyermekek számára legalább 1 óra, felnőtteknek legalább 30 perc javasolt
Mindennapi jó tanácsok
1. Felnőttek naponta minimum 30 perc, gyermekek 60 perc fizikai aktivitást, sporttevékenységet végezzenek.
2. Közép-, vagy időskorúak számára sem késő életmódjukon változtatni.
3. A rendszeres fizikai aktivitás az egyén egész életére szóló programja legyen.
4. Ha most kezdünk el fizikailag aktív életmódot élni, tartsuk be a fokozatosság elvét a mozgás intenzitásának, időtartamának növelésekor.
5. Ha eddig is végeztünk fizikai aktivitást, fokozatosan növelhetjük a mozgás időtartamát, intenzitását, gyakoriságát.
6. A mozgás ne legyen megerőltető, hanem öröm és jó közérzetet forrása.
7. Bátorítsuk gyermekeinket fizikailag aktív életmódra.
8. Olyan mozgásformát válasszunk, amely számunkra kellemes, amit szívesen végzünk.
9. Ha egészségi problémáink vannak és intenzívebb sporttevékenységet, testmozgást kívánunk végezni, beszéljük meg kezelőorvosunkkal.
10. Férfiak 40, nők 50 év felett, panaszmentesség esetén is, intenzívebb testmozgás végzése előtt konzultáljanak kezelőorvosukkal.
11. Élelmiszerbiztonság
- Óvjuk meg a táplálékokat a szennyeződésektől, romlástól
Mindennapi jó tanácsok
- Élelmiszert csak megbízható helyről szerezzünk be! Ügyeljünk a vásárláskor!
- Előzzük meg az érintkezést a nyersanyag és készétel között!
- Megfelelő sütéssel, főzéssel a legtöbb étel biztonságossá tehető!
- A romlandó élelmiszert és az ételeket mielőbb hűteni kell!
- Mossunk gyakran kezet!
- Tartsuk tisztán a konyhát!
- Az élelmiszer-biztonságot akkor se feledjük, ha vendéglőben étkezünk, otthonról viszünk ételt magunkkal a munkahelyre, illetve családi összejövetel, házi disznóvágás eseten!
12. Az élelmiszer címke
- Olvassuk el figyelmesen a címkét, hogy megismerjük az élelmiszer összetételét, esetenként energia- és tápanyagtartalmát
Még néhány mindennapi jó tanács általában
• Együnk 4-5-ször naponta, lehetőleg mindig azonos időben
• Étkezzünk nyugodt körülmények között, nem pedig vezetés, vagy munka közben
• Igyunk naponta 6-8 pohár vizet, vagy ásványvizet
• Táplálkozzunk változatosan, minél többféle élelmiszerből, ételből állítsuk össze étrendünket
Idült hörgőgyulladásról akkor beszélünk, amikor a hörgő nyálkahártyájának gyulladása két egymást követő évben legalább három hónapig tartó fokozott váladékképződéssel és köhögéssel járó panaszt okoz. Általában 60 év feletti betegeket érint, allergiával gyakran társul. Az évek előrehaladtával a tünetek súlyosbodnak, nehézlégzés, fulladás alakul ki. Jellemző tünet a reggeli nagy mennyiségű köpet. Tekintettel arra, hogy a betegek 90 %-a erős dohányos, a dohányzás elhagyása kiemelt jelentőségű. A légszennyezettség, a passzív dohányzás a tüneteket súlyosbítják.
Bővebben...
Diagnózis
A betegség súlyosságának megítélésére mellkasröntgen-vizsgálat, légzésfunkció és a vér laboratóriumi vizsgálata szükséges.
Kezelés
A kezelés alapját a dohányzás elhagyása képezi. Ennek hatására lényeges javulás következhet be. Számos olyan gyógyszer létezik, amely az idült hörgőnyálkahártya-gyulladás kezelésben ismert. A sűrű váladék felszakadását eredményező nyákoldók a hörgő simaizmainak görcsét oldó gyógyszerek, akár tabletta, akár injekció, akár ún. spray formájában rendelkezésre állnak. Ebben a betegségben szenvedők fogékonyabban az ún. felső légúti megbetegedést okozó kórokozókra. Influenzajárvány esetén oltás javasolt.
A rendelkezésre álló gyógyszerekkel és a dohányzás elhagyásával a betegek életminősége nő és hosszú, panaszmentes időszakok érhetok el. Súlyos szövődményes esetben a légzőfelület csökkenése olyan mértékű, hogy a betegek állandó légszomjjal küzdenek. (forrás: OAN)
Lisztérzékenységben (coeliakiában) a gluténtartalmú élelmiszerek és ételek hatására a vékonybél nyálkahártyájának a sejtjei elpusztulnak, a bélbolyhok lelapulnak, s minthogy emiatt zavar támad az emésztésben és a felszívódásban, súlyos hiányállapot alakul ki. A betegség klasszikus tünete az étvágytalanság, a hányinger, a hányás, a hasmenés, a puffadt pókhas, a gyermeknek a fejlődésben való visszamaradása, a vérszegénység és bizonyos lelki elváltozások.
Glutént a búza, az árpa, a rozs, a zab és a köles tartalmaz. Az étrendből ki kell hagyni minden olyan ételt vagy élelmiszert, amely búzát, rozsot, zabot, árpát tartalmaz, beleértve a kész vagy félkész termékeket is.
A betegség egyetlen kezelési módja tehát az életre szóló, szigorú diéta. Ennek betartását megnehezíti, hogy a 2 %-nál kevesebb adalékanyagot (ez lehet glutén is) nem kötelező feltüntetni az élelmiszereken, a termék fajtája miatt esetleg nem is gondolunk rá, hogy glutént tartalmazhat (ilyenek pl. a tej- és húsipari termékek, a gyümölcsök, a fogkrémek, a rágógumik), gondolunk ugyan rá, de nem ismerjük a termék pontos összetételét (pudingok, ketchup, sütőpor), biztosak vagyunk benne, hogy nem tartalmaz glutént, de tévedünk (pl. az élelmiszerekben levő keményítőszörp alapanyaga búza is lehet), az alapanyag nem tartalmaz glutént, de a gyártási technológia során szennyeződhet ezzel az anyaggal a termék, ezért csak garantáltan gluténmentes terméket vásároljunk. Ezeken a csomagoláson szöveggel vagy grafikusan (áthúzott búzakalásszal) jelölik a gluténmentességet.
A lisztérzékeny beteg nyugodtan ehet: gluténmentes kenyeret, zsemlét, kiflit, kalácsot, abonettet és rizshamletet, kukoricalisztből és kukoricadarából származó élelmiszereket és ételeket, bizonyos gyümölcsöket és zöldfőzelékeket (már csak a bennük levő vitaminok és ásványi anyagok miatt is), valamint húsokat (sertés-, marha- és baromfihúst, halat) és gluténmentes húskészítményeket (pl. a PICK Szeged Rt. felvágottjait). Az ételkészítés során a rántáshoz, a habaráshoz és a panírozáshoz gluténmentes lisztet használjunk, a töltelékek és a fasírtok pedig gluténmentes zsemlemorzsával vagy kenyérrel készüljenek. Minthogy a húskonzervek, a májkrémek és a húsos ételkonzervek glutént tartalmazhatnak, helyettük házilag készített májkrémet, húspástétomot és tojáskrémet adjunk.
Korlátozás nélkül ehetők a szárazhüvelyesek (sárgaborsó, szárazbab, lencse) és az olajos magvak (dió, mogyoró, mandula), valamint a szója. A könnyebb emészthetőség miatt a zsiradékok közül a növényi eredetűeket (olajokat és margarinokat) részesítsük előnyben. Minthogy a tejtermékekben, a tejdesszertekben és a több összetevőt tartalmazó készítményekben (gyümölcsjoghurtokban, túrókrémekben, pudingokban), glutén lehet, ezekkel vigyázni kell. Köretként a burgonya, a rizs és a kukoricadara bármilyen módon elkészíthető. A zöldfőzelékek párolva köretként is adhatók. A tésztaféléket gluténmentes kész tésztákkal helyettesítsük.
Gluténmentes lisztek és keményítők: rizs-, sárgaborsó-, szója- és kukoricaliszt, kukoricadara, kukorica- és burgonyakeményítő.
A klinikai tápszerek helye a lisztérzékenység diétájában
A klinikai tápszerek (a NUMIL Kft. termékei) garantáltan gluténmentesek, így biztonsággal beiktathatók a beteg étrendjébe. Tartalmazzák mindazokat a tápanyagokat, vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyekből hiányt szenvedhet a szervezet, s változatosabbá teszik a diétát is. A Nutridrink teljes értékű, energiadús, folyékony tápszer. Hétféle — eper, vanília, trópusi, narancs, banán, karamell, csokoládé — ízben van forgalomban. Önálló italként lehűtve ihatók (kivéve a csirkeleves ízűt, amelyet melegen kell fogyasztani), s ételkészítés során dúsításra is alkalmas. Napi egy-három doboznyi adagja javasolt. A Nutrison powder könnyen oldódó, ízetlen, teljes értékű tápszerpor. Ízesítve önálló italként fogyasztható, s az ételek is dúsíthatók vele. Dúsításhoz deciliterenként egy-három adagolókanálnyi javasolt.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: zöldpaprikába töltött körözött (négy evőkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), coeliakiás kenyér, tej.
Tízórai gyümölcsturmix (Nutridrinkkel).
Ebéd: karfiolleves coeliakiás tésztával, majoránnás csirkemell, párolt rizs, saláta.
Uzsonna: gyümölcs.
Vacsora: házi májpástétom (négy evőkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), coeliakiás kenyér, zöldpaprika, limonádé.
2. nap
Reggeli: gluténmentes felvágott, Rama, coeliakiás kenyér, kakaó
Tízórai: Nutridrink.
Ebéd: zöldségleves, töltött paprika, burgonya.
Uzsonna: gyümölcssaláta.
Vacsora: gluténmentes virsli, coeliakiás kenyér, házi gluténmentes ketchup, tea.
3. nap
Reggeli: kockasajt (2 db), coeliakiás kenyér, tejeskávé.
Tízórai: gyümölcs.
Ebéd: lebbencsleves gluténmentes tésztával, csőben sült kelbimbó (hat evőkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), rántott hal (gluténmentes prézlivel és liszttel).
Uzsonna: puding (Nutridrink + hidegen kikevehető Gala vagy Aranka pudingpor).
Vacsora: baconnal és sajttal grillezett krinolin, saláta, coeliakiás kenyér, tej.
A gyermeket váró anya táplálkozása befolyásolja a magzat fejlődését, valamint a születendő gyermek és saját maga egészségi állapotát, s hat a szülés időpontjára és lefolyására is. Ezt szem előtt tartva a nőnek a terhessége folyamán tápanyagtöbbletre van szüksége a szervezetében bekövetkező változásokhoz, valamint magzatának a fejlődéséhez.
Bővebben...
Ezt szem előtt tartva a nőnek a terhessége folyamán tápanyagtöbbletre van szüksége a szervezetében bekövetkező változásokhoz, valamint magzatának a fejlődéséhez. A testtömeg gyarapodása legyen egyenletes, s a terhesség végére ne haladja meg az eredeti testtömeg 15–18 %-át (ez körülbelül 8–11kg-nak felel meg).
Járulékos súlynövekedés a terhesség alatt
Hét - Súlynövekedés (gramm)
1–12 Nincs
13 250
14 500
15 750
16 1050
17 1350
18 1650
19 2000
20 2350
21 2700
22 3050
23 3450
24 3850
25 4300
26 4750
27 5250
28 5750
29 6250
30 6750
31 7250
32 7750
33 8350
34 8750
35 9250
36 9750
37 10250
38 10750
39 11000
40 Nincs
Egyszerűbben szólva a teljes terhesség alatt 8-11 kg testsúlynövekedés a normális. Az első trimeszterben nincs számottevő testsúlynövekedés. A második trimeszterben a hónapok végére 1-2-4 kg testsúlynövekedés az átlagos. A legjelentősebb súlytöbblet a terhesség végén a magzat növekedésével jelentkezik. A hónapok végére 6-8-11 kg testsúlynövekedés az átlagos. Fentiektől természetesen egyéni eltérések előfordulnak, de érdemes ehhez tartani magát a kismamának, hogy megelőzzőn a túlzott testsúlynövekedés miatt jelentkező számos egészségügyi problémát.
Fontos szempont, hogy a terhes nő naponta ötször-hatszor (tehát az ételeket elosztva) étkezzen, ugyanis a hasüreg térfogata a magzat növekedésével egyre csökken. Ha egy-egy alkalommal nagyobb mennyiséget eszik, a gyomor annyira kitöltődik, hogy nyomja a mellüregi szerveket.
Energiaszükséglet
Az átlagos testtömegű, könnyű testi munkát végző nő napi energiaszükséglete 1800-2000 kcal. Ez a terhesség alatt 15–20 %-kal növekszik, de az egymást követő terhességi időszakokban különbözőképpen.
Az első harmadban: + 150 kcal (egy pohár gyümölcsjoghurt vagy 1dl Nutridrink).
A második harmadban: + 350 kcal (15 dkg hal roston vagy 2 dl Nutridrink +1dl kefír).
A harmadik harmadban: + 350 kcal (15 dkg sajtsaláta vagy 2 dl Nutridrink +1dl sovány tej).
A terhesség egész időtartama alatt nagyon hasznosan kiegészíti az étrendet a vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel dúsított Nutridrink. Kis térfogata alkalmassá teszi, hogy az első harmadban megjelenő panaszok (émelygés, étvágytalanság, hányinger, hányás és puffadás) miatti tápanyagvesztést az emésztőrendszer kímélésével pótoljuk.
Szénhidrátszükséglet
A napi kalória legalább 50–55 %-át szénhidrátok adják, ugyanis ezek a tápanyagok mozgósíthatók legkönnyebben energiatermelés céljára. A különböző szénhidrátok arányára azonban figyelmet kell fordítani. Háttérbe kell szorítani az egyszerű szénhidrátokat (cukrokat), s növelni kell a rostokban gazdag összetett szénhidrátok mennyiségét. Ilyenek a teljes kiőrlésű gabonából készült kenyerek és péksütemények, valamint a nyers zöldségek, a főzelékfélék és a gyümölcsök.
Zsírszükséglet
A terhesség alatti étrend fehérjében gazdag és viszonylag szénhidrátdús, tehát relatíve zsírszegény legyen. A szervezet ugyanis ilyenkor fokozottabban érzékeny a zsíranyagcsere-zavarokra, ezért a kismama a megnövekedett energiaigénye ellenére se fogyasszon több zsírt, mint amennyi az összes energiaszükséglet 20–25 %-a. Az állati és a növényi zsiradék aránya lehetőleg 50–50 % legyen. A várandós anya kerülje a túlhevített zsírokat tartalmazó ételeket, valamint a füstölt és a túl zsíros húsokat. Az ételkészítés során zsírszegény eljárásokat (főzést, párolást, fóliában sütést) alkalmazzon, s cserépedényt, kuktát vagy mikrohullámú sütőt használjon.
Vitamin- és ásványianyag-szükséglet
Változatos, vegyes táplálkozás esetén a szervezet hozzájut a nélkülözhetetlen adagjukhoz. Hányás, étvágytalanság és egyéb táplálék-felvételi problémák esetén a pótlásukról gondoskodni kell. Fontos vitamin- és ásványianyag-források a húsok, a belsőségek, a halak, a tej, a tejtermék, a tojás, a zöldség- és salátafélék, a gyümölcsök, az olajos magvak, a korpás készítmények és a barna rizs.
Klinikai tápszerek a várandós anya étrendjében
A Nutridrink ízesített, iható tápszer. Teljes értékű fehérjét, valamint az ajánlásoknak megfelelő mennyiségű vitamint, nyomelemet és ásványi anyagot tartalmaz jól felszívódó és hasznosuló formában. Glutén-, purin-, salakanyag- és laktózmentes. Az alkalmazása azért is indokolt, mert az ételek készítésekor vitaminveszteség következik be.
A Nutridrink ivásának javallatai a terhesség idején
- A terhes nők csaknem 70 %-át hányinger és hányás kínozza. Ezek esetenként hipoglikémiás tünetek. A megelőzésüket a felkelés előtt elfogyasztott keksz, kétszersült, tea vagy hideg Nutridrink segítheti.
- Terhességi vészes hányásban (hyperemesis gravidarumban) az acetonémia kivédésére és táplálás céljára egyaránt alkalmas a Nutridrink hidegen (a csokoládés, a narancsos és az ízesítés nélküli).
- Gyomorégés esetén (ebben a várandós anyák felének van része a terhesség első harmadában) kis étkezések ajánlottak, s jó hatású a felkelés előtt ivott hideg Nutridrink.
- Étvágytalanság, fogyás, averzió, és depresszió esetén kis mennyiségben is komplett energia- és tápanyagforrás a Nutridrink.
- Alternatív táplálkozási módokban a hiánytünetek napi egy–három doboznyi Nutridrinkkel kivédhetők.
- Az elhízás megelőzésére beválik, ha egy étkezés helyett egy doboznyi Nutridrinket iszik a kismama.
A várandós anyák tápanyagszükségletének növekedése
Tápanyag + %-ban a normál igényhez viszonyítva
Energia kcal 15 %
Fehérje g 20 %
A-vitamin mcg 25 %
B2-vitamin mg 25 %
B6-vitamin mg 25 %
E-vitamin mg 25 %
Jód mcg 25 %
B1-vitamin mg 30 %
C-vitamin mg 30 %
Cink mg 30 %
B12-vitamin mcg 30 %
Kalcium mg 50 %
Foszfor mg 50 %
Magnézium mg 50 %
Folsav mcg 100 %
(Barna M.: Táplálkozás, diéta. 96-99. o. Medicina, 1996)
Folyadékszükséglet
A terhesség alatt, főleg az utolsó hónapokban, fokozott a vízvisszatartás, ezért a terhesgondozás során figyelemmel kísérik a kismamák vízháztartásának változásait. Annak a terhes nőnek, aki jól feldolgozza az igénye szerint megivott folyadékot, s nincsenek ödémás tünetei, nem kell a folyadékfogyasztást korlátoznia. A vízháztartást nagymértékben befolyásolja, hogy mennyi konyhasó jut naponta a szervezetbe. A konyhasó ugyanis vízkötő, ezáltal vízvisszatartó hatású. Túlzott fogyasztása vizenyő kialakulásához vezethet, ezen kívül nehezíti a mésznek a csontokba épülését, ezért ajánlatos a sófogyasztást csökkenteni.
Várandós kismamák étrendje (mintaétlap)
1. nap
Reggeli: korpás kenyér, márvány sajt-alma, gyümölcslé (natúr) /sorrend!/
Tízórai: Nutridrink 1 doboz
Ebéd: lebbencsleves, tökfőzelék, párolt vagdalt, gyümölcs
Uzsonna: baromfisonka, kenyér, delma, paradicsom
Vacsora: lágytojás, pirítós, grapefruit
2. nap
Reggeli: kétszersült, Nutridrink 1 doboz
Tízórai: szardinia, barnakenyér, zöldhagyma
Ebéd: májgaluska leves, sajtos spagetti (durumtésztából), gyümölcs
Uzsonna: juhtúró, zöldpaprika, kenyér
Vacsora: 2dl tej, vajaskenyér, párizsi
3. nap
Reggeli: ”7 magos” kenyér, joghurt, gyümölcs
Tízórai: 2dl tej, zsemle, vaj, szilvalekvár
Ebéd: Gyümölcsleves, párolt csirkemell, csőbensült brokkoli
Uzsonna: Főtt virsli-mustár, kenyér, ásványvíz
Vacsora: Müzli Nutridrinkkel
Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás é
Bővebben...A rövidítés jelentése: mágneses rezonancia – cholangio-pancreatográfia. A módszer egy olyan speciális MR vizsgálatot jelöl, amivel az epeutakat és a hasnyálmirigy régióját szelektíven lehet vizsgálni.
Bővebben...Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor,
Bővebben...A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
Bővebben...A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelenhalál-kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélk
Bővebben...A légutak nyálkahártyáját hígan folyó nyák borítja, mely védőréteget képez. Ha ez megbomlik, olyan kellemetlen panaszokat okozhat, mint a kaparó torok vagy a rekedtség.
Bővebben...Újabb járványhullám közeledésére figyelmeztetnek tudósok, közegészségügyi szakemberek, egyben annak magyarázatát is nyújtva, hogy a következő vajon miért lehet a korábbiaknál is fenyegetőbb.
Bővebben...A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijeszt
Bővebben...A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség esetén sebészi úton eltávolítják a rosszindulatú növedéket, akkor jó eséllyel teljes gyógyulást érhetünk el.
Bővebben...Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 810 fő, közülük 6 205 327 fő a második, 3 898 566 fő a harmadik, 357 678 fő már a negyedik oltását is felvette.
Bővebben...belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza