A vese méregtelenítő-kiválasztó funkcióját úgy látja el, hogy a vesén átáramló vért átszuri, amelyből első lépésben úgynevezett szűrlet, majd vizelet képződik. A két vese súlya emberben 300 grammot tesz ki, a vesén átáramló vér mennyisége percenként kb. 1,2 liter. A vese a szervezet víztartalmához nagy mértékben képes alkalmazkodni, nagy mennyiségű folyadék fogyasztása után a kiválasztás fokozódik és több vizelet képződik. A vizelet mennyisége változó, függ a bevitt, illetve az egyéb úton (légzés, verítékezés) távozott víz mennyiségétől , egészséges ember esetén átlagos mennyisége naponta kb. 1-1,5 liter.
A kiválasztás következtében a vizeletbe mind szerves, mind szervetlen anyagok kerülnek. A vizelettel távozó sók a vesében kicsapódhatnak így kövek jönnek létre.
Baktérium (streptococcus) által okozott gyulladásos bõrbetegség. Többnyire hirtelen fellépõ hidegrázással, lázzal, általános rosszulléttel, levertséggel kezdõdik. Az érintett bõrterület megduzzad, feszessé, vörössé, gyulladttá válik, a környezõ ép bõrterülettõl élesen elhatárolódik. A fertõzés a bõr irharétegében található nyirokerek mentén terjed. Kezdetben csak egy ujjbegynyi kis vörös duzzanat látható, majd a folyamat elõrehaladásával a gyulladás gyorsan tovaterjed. A kórokozó baktérium a bõrbe, annak sérülésein keresztül juthat be (úgynevezett behatolási kapu), ilyen sérülés lehet pl. egy gombás fertõzés következtében berepedezett bõr, illetve sebek, fekélyek is behatolási kaput képeznek. Súlyos esetben a bõrön folyadéktartalmú hólyagok képzõdnek.
Bővebben...A székrekedés népbetegség, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód következménye. Székrekedéskor a széklet beszárad, kemény, s az erőltetett székletürítés miatt egy idő múltán aranyeres csomók keletkeznek. A székrekedéshez kellemetlen teltség- és puffadásérzet társul, s a közérzet nagyon rossz lehet.
Bővebben...A légutak idült (krónikus) gyulladásos megbetegedése, amely rohamokban fellépő köhögéssel, fulladással, mellkasi szorító érzéssel jár együtt. Súlyos esetben kezelés nélkül életveszély alakulhat ki.
Bővebben...
Lisztérzékenységben (coeliakiában) a gluténtartalmú élelmiszerek és ételek hatására a vékonybél nyálkahártyájának a sejtjei elpusztulnak, a bélbolyhok lelapulnak, s minthogy emiatt zavar támad az emésztésben és a felszívódásban, súlyos hiányállapot alakul ki. A betegség klasszikus tünete az étvágytalanság, a hányinger, a hányás, a hasmenés, a puffadt pókhas, a gyermeknek a fejlődésben való visszamaradása, a vérszegénység és bizonyos lelki elváltozások.
Glutént a búza, az árpa, a rozs, a zab és a köles tartalmaz. Az étrendből ki kell hagyni minden olyan ételt vagy élelmiszert, amely búzát, rozsot, zabot, árpát tartalmaz, beleértve a kész vagy félkész termékeket is.
belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza