A pikkelysömör gyakori gyulladásos bőrbetegség. A bőrelváltozások éles szélűek, fehér színűek, pikkelyszerűen hámlanak, alattuk a bõr megvastagszik, gyulladt. A bőrjelenség megjelenhet bárhol, azonban jellemzően a könyök, a térd tájékán (annak feszítő oldalán), valamint a hajas fejbőrön alakul ki. A pikkelyek eltávolításakor az alatta levő bőrterület pontszerűen vérzik. A bőrjelenséggel egyidejűleg ízületi gyulladás is felléphet. A körmök szintén érintettek lehetnek, a köröm ilyenkor elválik a körömágytól. Az esetek nagy részében az esetleg fellépő enyhe viszketésen kívül lényeges panasz nincs.
Bővebben...
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Mindezidáig nincs olyan ok, amely a pikkelysömör kialakulásáért egyértelműen felelőssé tehető. Örökletes tényezők biztos, hogy szerepet játszanak, családi halmozódás figyelhető meg. Arra hajlamos egyéneknél a bőr irritációja, vagy sérülése kedvez a betegség kialakulásának.
Kezelés
A betegség súlyosságától és kiterjedésétől függően bőrgyógyász szakorvos állapítja meg a szükséges terápiát. Számos olyan készítmény van forgalomban, amely jó hatású és a bőrtüneteket tartósan eltünteti. Figyelembe kell azonban venni, hogy a betegség az esetek igen nagy részében idült (krónikus) lefolyású, ezért gyakran ki is újul. Kisméretű elváltozások esetén külsőleg történő kezelés is elegendő lehet, súlyos esetben (ekkor a bőrelváltozások a testfelület több, mint 1/3-át érintik) szájon át szedhető gyógyszereket is alkalmaznak. Fontos megemlíteni az úgynevezett fényterápiát is, amely során a bőrelváltozásokat UVB (ultraibolya B) fénynek teszik ki. (forrás: OAN)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásai szerint az elhízás az európai lakosság körében 10-20%-ra tehető. A kelet-európai államokban, így Magyarországon az elhízottak aránya még magasabb, egyes felmérések szerint a túlsúlyosak, illetve az elhízottak aránya kb. 40-50 %. Az utóbbi néhány évtizedben az elhízás gyakorisága a fejlett országokban nőtt.
Bővebben...Definíció/diagnózis
Az elhízáson a szervezet zsírtartalmának kóros megnövekedését értjük. Annak a megállapítására, hogy az elhízás milyen mértékű, számos eljárás van használatban. Ezek közül a legfontosabb az úgynevezett testtömegindex (Body Mass Index: BMI; nemre korrigált kalkulátor elérhető a főlapról), amely egy egyszerű számításon alapszik. Ha elosztjuk a kilogramban mért testsúlyunkat a méterben mért testmagasságunk négyzetével, egy hányadost kapunk (kg/m2). Ha ez a szám 20 és 25 között van, akkor normális alkattal állunk szemben, ha 25 és 30 közé esik, akkor az egyén túlsúlyos, ha pedig 30 feletti eredményt kapunk akkor elhízottnak számít. A derékkörfogat a hasi zsírszövet megítélésére szolgál. Férfiaknál 102 cm, nőknél 88 cm az elfogadható felső határ. A derék-csípő hányadost megkapjuk, ha a derékkörfogatot elosztjuk a csípőkörfogattal. Férfiaknál 0,9 alatti, nőknél 0,8 alatti értékek elfogadhatóak. A bőrredővastagság szintén objektív vizsgálati módszer az elhízás megítélésére, azonban jellemzően kórházi körülmények között használatos. A túlsúly nem feltétlenül jelenti a szervezet zsírtartalmának megnövekedését, gyakran előfordul erősebb csontozat vagy tömegesebb izomzat mellett, hogy kóros BMI értéket találunk a test alacsony zsírtartalma ellenére. A zsírszövet eloszlásától függően beszélünk alma formájú illetve körte formájú elhízásról. áAz alma formájú elhízás leginkább férfiakra jellemző, ebben az esetben a zsírszövet a hason illetve a hasi zsigerek körül található. A körte formájú elhízás a nőknél gyakoribb, ekkor a zsírszövet döntően a csípőtájon, a combok területén helyezkedik el. kétfajta elhízástípus különböző betegségekre hajlamosít. Az alma típusú elhízás és a magas vérnyomás, a cukorbetegség, magas vérzsírszint, illetve szív- és érrendszeri megbetegedések kapcsolata egyértelmű. A körte típusú elhízás elsősorban ízületi bántalmakat okoz.
A betegség kialakulását segítő tényezők
A túlsúly, illetve az elhízás kialakulásában számos tényező vesz részt. Az elhízott vagy túlsúlyos egyén vizsgálatát biológiai, környezeti, magatartási szempontból kell elkezdenünk. Az ember testsúlygyarapodását illetve csökkenését alapvetően az határozza meg, hogy a bevitt, illetve az elhasznált energia hogyan aránylik egymáshoz. Ez az úgynevezett energiamérleg, amely akkor pozitív, ha az egyensúly a bevitt energia javára tolódik el, ekkor zsírraktárak képződnek. A fokozott fizikai aktivitás növeli az elhasznált energia mennyiségét. A magas szénhidrát- és zsírtartalmú ételek túlzott fogyasztása a túlzott kalóriabevitel révén az elhízás vezető hátterét képezi. Tagadhatatlan, hogy bizonyos genetikai tényezők is szerepet játszanak az elhízás kialakulásában. Egyenesági rokonok között a hasonló alkatúak előfordulása gyakoribb, bár környezeti tényezők is szerepet játszanak. Bizonyos betegségek pl. Cushing kór vagy az ún. Stein-Leventhal szindróma szintén elhízással járnak.
Az elhízás szövődményei
A felsorolt betegségek lényegesen gyakrabban fordulnak elő elhízott egyénekben:
- magas vérnyomás
- magas koleszterin- és vérzsírszint
- cukorbetegség
- szívkoszorúérbetegség
- szívelégtelenség
- agyvérzés
- epekövesség
- ízületi megbetegedések
- visszérbetegségek
- alvászavar
- egyes rosszindulatú daganatok: méhrák, emlőrák, prosztatarák, vastagbélrák, epehólyagrák, veserák
- menstruációs zavarok, a peteérés zavara
- vesekő
- önértékelési zavarok, depresszió
Mindezek egyértelműen élettartamcsökkenéshez vezetnek.
Kezelés
A kezelés alapját a diéta és a testmozgás képezi. Számos jól bevált fogyókúrás módszert leírtak már, ennek ellenére szomorú tapasztalat, hogy a kezdeti fogyás után a fogyókúrázók kb. 80%-a visszanyeri a diéta előtti testsúlyát. A cél tehát nem a gyors fogyás, hanem ellenkezőleg a viszonylag lassan leadott kilók után a testsúly tartása. Általában azt mondhatjuk, hogy heti fél kilogrammnál nagyobb testsúlycsökkenés már káros. Ekkor már nemcsak a zsírok, hanem a szervezet saját fehérjéi, így az izomzat fehérjéi is bomlanak, ezáltal az izomtömeg csökken. A fogyókúra kezdetén a súlycsökkenés látványosabb, ekkor az első 2-3 hétben az 5 kg-os fogyás sem ritka a kezdeti folyadékvesztés miatt. Ez a tendencia később csökken, a fogyás ezután lassabbá válik. Fontos megértenünk, hogy ez nem azért van, mert nem tartjuk szigorúan a fogyókúrát, hanem ez egy természetes folyamat. A diéta eredményes módja az, ha a korábban fogyasztott táplálékhoz képest átlagban naponta 500-700 kcal-val kevesebbet viszünk be. A kalóriamegvonás történhet úgy, hogy kerüljük a szénhidrátban és zsírban gazdag élelmiszereket, több zöldséget, ill. alacsony cukortartalmú gyümölcsöt fogyasztunk.
- Térjünk át a mesterséges édesítőszerekre! Számos jó minőségű, a cukrot kiválóan helyettesítő készítmény van forgalomban.
- A legtöbb élelmiszer csomagolásán fel van tüntetve energiatartalma, nézzük azt meg és az alapján vásároljunk!
- Étkezzünk naponta legalább 5 alkalommal!
- Hozzá kell szoknunk, hogy a diéta az első 2 hétben azért nehéz, mert állandó éhségérzetet okoz. Ezt az érzést teljes őrlésű gabonatermékekkel ill. magas rosttartalmú élelmiszerekkel csökkenthetjük.
- Ügyeljünk a vitaminok bevitelére! Télen egészítsük ki étrendünket vitaminkészítményekkel!
- Sütéshez, főzéshez használjunk növényi alapanyagból készült olajat! Kerüljük a finomított szénhidrátokat! Ne nassoljunk!
- A táplálkozási szokásaink megváltoztatása mellett - ha egészségügyi ellenjavallat nincs - mozogjunk többet! A mozgásszegény életmód mellett a testsúlycsökkentés sokkal nehezebb, mint ha könnyű, úgynevezett aerob testmozgást végzünk. Melyek az aerob sportok? Pl. kocogás, futás, úszás, kerékpározás, aerobik stb. Napi 15-20 perc fizikai aktivitás elég ahhoz, hogy erőnlétünk javuljon, izmosabbak legyünk és a fogyás így eredményesebb lesz. Néhány héten belül észre fogjuk venni, hogy a mozgás az életünk részévé vált, szervezetünk már igényelni fogja és jobban fogjuk magunkat érezni bőrünkben! A fizikai aktivitás jótékony hatású a szénhidrátanyagcserére, a vérnyomásértékek javulnak, erősíti a csontokat, az izmokat és az ízületeket, segít megelőzni a csontritkulást. El kell ugyanakkor oszlatnunk azt a tévhitet, hogy a fizikai aktivitás csak sport keretében képzelhető el. Akár napi fél óra séta elég lehet arra, hogy a korábbi ülő életmódon változtatva az állóképességünk javuljon. Ha emeletes házban lakunk ne használjunk liftet, inkább lépcsőzzünk! Minden egyes lépcsőfokkal közelebb kerülhetünk a kitűzött testsúlyunkhoz! Nézzünk kevesebb TV-t, ha feltétlenül le kell ülnünk a TV elé, a műsorok közti szünetben is elvégezhetünk néhány tornagyakorlatot!
Gyógyszeres kezelés
Ritka esetekben a diéta illetve a fokozott testmozgás ellenére a testsúlycsökkentés nem jár eredménnyel. Ekkor gyógyszeres kezelés jön szóba, amely az orvos által felírt készítményen alapszik. Két olyan gyógyszercsoport van, amelyik a testsúlycsökkentésben javasolt. Két gyógyszercsoport különböző hatásmechanizmussal. Ha szükséges, az Ön orvosa fogja kiválasztani azt, amelyikre Önnek szüksége van. Az egyik a hypothalamus éhségközpontjára hatva az éhségérzet csökkentésével ér el eredményt. A másik a bélcsatornában hatva megakadályozza a zsírok felszívódását. Akár a kétfajta gyógyszer együtt is alkalmazható. Még egy megoldás létezik, végső esetben a plasztikai sebészé a főszerep. Leggyakrabban akkor indokolt plasztikai sebészhez fordulni, ha egy adott testrészről a zsír az előbb felsorolt eszközök ellenére nem távozik. Figyelembe kell azonban venni, hogy a beavatkozás szövődményekkel járhat, fájdalmas valamint a tartósság nincs garantálva. (forrás: OAN)
A vizelési inkontinencia a vizelet húgyhólyagból történő akaratlan távozását jelenti. Világszerte ismert egészségügyi probléma, amely mindkét nemet érinti, de elsősorban a nőknél gyakori.
Bővebben...
Előfordulás
Az Egyesült Államokban több, mint 12 millió ember inkontinens, a 65 év feletti lakosság 15-25%-a szenved ebben a betegségben. Magyarországon kb. 600.000-1000.000 ember érintett. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy számtalan esetben a betegséget annak kínos, kellemetlen volta miatt- gyakran letagadják, ezért a betegek számának megbecsülése nem lehet pontos. Az inkontinencia nem kizárólag egészségügyi, hanem pszichoszociális probléma is egyben. A betegek nagy része a mindennapi tevékenységében is gátolt, érzelmileg sérülékenyebbé, visszahúzódóbbá válik.
A betegség formái
Az alapján, hogy a vizelet ürülése milyen körülmények között következik be, a betegség több formáját különböztetjük meg.
Stressz inkontinencia: a betegség leggyakoribb formájában a húgyhólyag záróizma nem elég erős ahhoz, hogy ellen tudjon állni annak a nyomásemelkedésnek, ami erős hasprésnél lép fel. Ez az állapot felléphet pl. tüsszentésnél, erős köhögésnél vagy pl. nagy súly felemelésénél. Terhesség idején, szülés után, illetve változókor (menopauza) utáni nők esetében gyakori. Egyes elméletek szerint az ösztrogén (női nemi hormon) hiánya, illetve a kismedence, a húgyhólyag, és a hüvely izomzatának gyengesége okozza.
Túlfolyásos inkontinencia: idős embereknél gyakori, ebben az esetben a húgyhólyag olyan méretűvé nő, hogy nem képes visszatartani a felgyülemlő vizeletmennyiséget és egyszerűen túlfolyik. Gyakran cukorbetegség, krónikus alkoholizmus, prosztata-megnagyobbodás vagy gerincvelő-sérülés következménye.
Sürgető (parancsoló) vizelési inger esetén a húgyhólyag akaratlan összehúzódása következtében ellenállhatatlan vizelési inger keletkezik. Húgyúti fertőzés (felfázás) gyakran sürgető vizelési ingert okoz.
Gyógyszer által okozott inkontinencia esetén gyakran a helytelen időben (lefekvés előtt) alkalmazott vízhajtók vagy akár a túl erős altatók éjszakai inkontinenciát okozhatnak.
A betegség hátterében álló tényezők
- húgyúti vagy nőgyógyászati fertőzések
- székrekedés
- gyógyszerek
- a kismedencei izmok gyengesége
- prosztatamegnagyobbodás - következményes vizelet elfolyási akadályt képezve
- bizonyos urológiai, illetve nőgyógyászati műtétek utáni állapot
- terhesség
- menopauza (változókor)
- hormonális eltérések (pl. ösztrogénhiány)
- gerincvelő sérülések, illetve a gerincvelő gyulladásos vagy egyéb megbetegedései
Diagnózis
Vizelettartási nehézség esetén az esetek döntő többségében nőgyógyász, illetve urológus szakorvoshoz kell fordulni. A panaszok részletes megismerése után fizikális vizsgálattal (tapintással) megállapítható a kismedencei szervek elhelyezkedése. A fizikális vizsgálat vaginális illetve végbélen keresztüli vizsgálatot foglal magába. Fontos a vizelet laboratóriumi (tenyésztéses) vizsgálata, amellyel megállapítható az, hogy van-e genny vagy baktérium a vizeletben. Ebben az esetben antibiotikum adása válik szükségessé.
Az úgynevezett urodinámiás vizsgálattal egy a húgyutakba vezetett katéter segítségével mérhető a vizeletelvezető rendszer különböző részein levő nyomásérték.
Kismedencei UH vizsgálat és húgyhólyag-, illetve veseröntgen meg tudja ítélni a hólyag a vesevezeték, illetve a vesék nagyságát, elfolyási akadály detektálására is alkalmas.
A húgyhólyag tükrözéses vizsgálata (cystoscopia) során a húgycsövön keresztül egy vékony endoszkópot juttatnak be a húgyhólyagba, azt belülről megtekintve. Ezt a beavatkozást érzéstelenítésben végzik.
Lehetőség van arra is, hogy megmérjék a vizelés után húgyhólyagban maradt vizelet mennyiségét is.
Kezelés
Számos betegség esetén a vizelettartási nehézség az alapbetegség következménye, annak gyógyításával a következményes inkontinencia is gyógyul.
Gyógyszer által okozott inkontinencia esetén csökkenteni kell a vízhajtók adagját, illetve ügyelni kell arra, hogy azt a beteg lehetőleg ne lefekvés előtt vegye be. Bizonyos nyugtatók túlfolyásos inkontinenciát okozó hatása ismert.
Húgyúti fertőzés (felfázás) esetén antibiotikumkezelésre van szükség.
Jóindulatú prosztatamegnagyobbodás esetén hatékony gyógyszerek (alfa-blokkolók) vannak forgalomban, végleges javulást egyértelműen a műtéti megoldástól várhatunk. Hasznos lehet a gyakori vizeletürítés akkor is, ha aktuálisan a beteg nem is érzi azt szükségesnek.
Stressz inkontinencia esetén változókor utáni nőkben hasznos lehet a hormonpótló (ösztrogén) terápia. A húgyhólyag, illetve a kismedence izomzatának kórosan elernyedt állapota műtétet tehet szükségessé.
Igen hasznos lehet a kismedencei izmok tornáztatása (intim torna). Mind a már kialakult betegség kezelésében, még inkább a betegség megelőzésében kifejezett hatékonyságról számoltak be az utóbbi években. (forrás: OAN)
A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel jár.
Bővebben...Két fajtája különböztethető meg
1. típusú diabetes mellitus
Az 1. típusú diabetes mellitus más néven inzulindependens diabetes mellitus oka a hasnyálmirigy inzulint termelő szigetsejtjeinek (Langerhans szigetek) pusztulása. Általában 40 éves kor előtt jelentkezik, a betegek gyakrabban soványak, a tünetek igen gyorsan alakulnak ki és súlyos formában jelentkeznek. A kezelés inzulinpótlás formájában történik.
2. típusú diabetes mellitus
A 2. típusú diabetes mellitus lényegesen gyakoribb, nem inzulin dependens diabetes mellitus-nak is nevezik. A betegségnek ebben a formájában van inzulin a szervezetben, azonban vagy nem elég, vagy nem hat megfelelően. Általában 40 éves kor felett jelentkezik, a betegek többnyire elhízottak, és a tünetek is lassan, adott esetben évek alatt alakulnak ki. Gyakran rutin kivizsgálás során fedezik fel a betegséget. A kezelés alapja a diéta, a gyógyszeres kezelés, vagy a kívülről bevitt inzulin, valamint ezek kombinációja. Az inzulin egy létfontosságú hormon, amely a szervezet szénhidrát-anyagcseréjének normál fenntartásáért felelős, a vércukorszintet csökkenti. Az úgynevezett terhességi cukorbetegség a terhesség kései hónapjaiban alakulhat ki, az esetek nagy részében a szülés után megszűnik.
Előfordulás
Becslések szerint Magyarországon a cukorbetegségben szenvedők száma eléri a félmilliót. A betegek kb. 5-8 %-a 1. típusú cukorbetegségben szenved.
Tünetek
- fokozott szomjúság (különösen éjszaka)
- az elfogyasztott folyadék mennyisége nő
- a vizelet mennyisége nő
- kifejezett fáradtság
- bőrviszketés, gyakran a nemi szervek tájékán
- a bőr- vagy a nemi szervek (hüvely) gombásodása
- homályos látás
1. típus esetén a fokozott étvágy ellenére bekövetkező testsúlycsökkenés gyakori tünet.
Diagnózis
A tünetek alapján felmerült cukorbetegség diagnózisa laboratóriumi eszközökkel, vér- és vizeletvizsgálattal állítható fel. Abban az esetben, ha az éhgyomorra vett vércukor egy bizonyos értéket (6,7 mmol/l) ismételten meghaladja cukorbetegséggel állunk szemben. Ha a mért érték ennél kevesebb, de ennek ellenére az Ön kezelőorvosa cukorbetegségre gyanakszik, akkor úgynevezett terheléses vércukorvizsgálat szükséges. A vizsgálat során az éhgyomri vérvétel után egy cukortartalmú folyadékot kell inni, majd meghatározott rendszeres időközönként vérvétel történik. Ezzel a vizsgálattal a cukorbetegség diagnózisa kétség kívül kimondható. Abban az esetben, ha a vércukorszint a normál értéket tartósan meghaladja, akkor a glükózmolekula kapcsolódik a haemoglobinhoz (vérfehérje) így egy új anyag úgynevezett Haemoglobin A1C képződik, amely a vérből szintén laboratóriumi eszközökkel kimutatható. Ebből az értékbol az orvos következtet a cukorbetegség súlyosságára és fennállásának idejére. A vizeletvizsgálat szintén bevett laboratóriumi módszer. Magas vércukorszint esetén a cukor a vizeletben megjelenik, amely kimutatható. Egyszerű laboratóriumi módszerek ismertek, pl. tesztcsíkkal könnyen megállapítható a vizelet cukortartalma, a különböző színárnyalatok mutatják a vizelet cukormennyiségét. Érdekesség, hogy még 100 évvel ezelőtt az orvosok a vizelet cukortartalmát kóstolás útján állapították meg. Ezt a módszert természetesen már nem alkalmazzák.
A betegség kialakulásának tényezői
1. típusú diabetes mellitus esetén a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei valamilyen oknál fogva elpusztulnak., ezáltal a vérben keringő inzulin hiányzik. A betegség pontos oka a mai napig nem ismert, nem született még teljes mértékben elfogadható magyarázat arra, hogy a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei miért pusztulnak el. A legelterjedtebb magyarázat szerint a betegség az úgynevezett autoimmun kórképek csoportjába tartozik, amikor is a szervezet saját szövetei, sejtjei ellen fordul, megsemmisítve azokat. Bizonyos elképzelések szerint a betegség egy fiatalkorban elszenvedett vírusfertőzés, vagy toxikus (mérgező) ártalom következménye. A 2. típusú diabetes mellitus enyhébb lefolyású betegség, leggyakrabban 40 éves kor felett alakul ki. A betegek több, mint 90%-a ebbe a csoportba tartozik. A szervezetben van keringő inzulin, azonban ez nem elegendő ahhoz, hogy a szükséges hatást kifejtse. Ezt a jelenséget nevezzük inzulinrezisztenciának. A túlsúlyos vagy elhízott egyének hajlamosabbak a betegség kialakulására, mint a soványak. Az örökletes tényezők szintén nagy jelentőségűek, egyenesági rokonok között a cukorbetegség 2. típusa gyakrabban fordul elő. Van néhány olyan ritka kórkép, amely cukorbetegséggel jár. Ismétlődő súlyos hasnyálmirigy-gyulladás esetén a hasnyálmirigy állománya hegesedik, az inzulintermelő sejtek elpusztulnak. Előfordul, hogy sérülés (pl. autóbaleset) következtében a hasnyálmirigy sérül, bevérzik és a hasnyálmirigy elpusztul. Ha a hasnyálmirigyben rosszindulatú daganat van, és az műtéti úton eltávolításra kerül, akkor értheto módon a vérben keringő inzulin hiányozni fog.
A kezeletlen cukorbetegség szövődményei
A magas vércukorszint egy olyan zavart idéz elő, amely rövidtávon hasonló az éhezéshez. A sejtek számára szükséges cukor ott van a vérben, azonban inzulin hiányában, illetve nem megfelelő inzulinhatás esetén a sejtek-szövetek mégsem jutnak elég tápanyaghoz. A szervezetben úgynevezett ketonok szaporodnak fel, ez a beteg leheletének jellegzetes gyümölcsszagot kölcsönöz. Súlyos esetben kóma is kialakulhat, ekkor csak sürgős orvosi beavatkozás menti meg a beteg életét. A késői szövődmények érintik az idegeket, a kis- és nagyereket, -ezáltal gyakorlatilag minden szervet, a szemlencsét, a látóideghártyát, a bőrt, a vesét, a szívet, az agyat és így tovább. A cukorbetegség szemészeti szövődménye a szürkehályog (cataracta), a zöldhályog (glaucoma), a látóideghártya (retina) betegsége, végül gyakran súlyos látásromlás, vagy vakság lép fel. A veseelégtelenség gyakori okát a cukorbetegség szövődményekét kialakult vesebetegség képezi. A vesebetegség mutatója a fokozott vizelet fehérjeürítés, amely laboratóriumi eszközökkel könnyen megállapítható. A magas vércukorszint erekre kifejtett hatása az, hogy mind a nagy-, mind a kiserek fala megvastagszik, az ér átméroje szűkül, ezáltal az adott szerv vérellátása romlik. A vérellátási zavar gyakori példája a lábszárfekély, vagy a láb üszkösödése, az utóbbi az alsó végtagi amputációk vezető oka. Az idegekre kifejtett hatás következtében gyakori a zokni-kesztyűszerűen elhelyezkedő zsibbadás, majd később csökkent fájdalomérzékelés különösen a lábakon. Ennek az a sajnálatos következménye, hogy a beteg nem veszi észre -hiszen fájdalomérzékelése romlott-, hogy a lábán (diabeteses láb) sérülés, vagy körömbenövés van és így súlyos szövődmények alakulnak ki. A magas vércukorszint által károsított idegek nemcsak az úgynevezett perifériás- (pl. vázizmok, bőr), hanem az autonóm (belső szervek) idegrendszer működését is károsítják. A gyomor-bélrendszer lassult működése, vagy az impotencia az autonóm idegrendszer zavart működésének következménye. Cukorbetegeken gyakoribb és súlyosabb a bőr és a nemi szervek, illetve a nyálkahártyák gombásodása is.
A cukorbetegség kezelése
A kezelés célja a normális vércukorszint elérése, ezáltal a korai és a késői szövődmények kiküszöbölése. Tekintettel arra, hogy a diabetes egy krónikus betegség, a kezelés az orvos és a beteg hosszantartó kapcsolatán alapszik. Az 1. típusú cukorbetegség kezelése a diétán és az inzulinkezelésen alapszik. A diéta lényege a szénhidrátmennyiség csökkentése. Elhízott 2. Típusú cukorbeteg esetén fontos ezenkívül a testsúlycsökkentés, csökkent kalóriabevitel mellett. Általában 160 gramm-ban határozzák meg a napi bevihető maximális szénhidrátmennyiséget.
Táplálék szénhidráttartalma (100 grammra vonatkoztatva)
1 db körte 12, cseresznye 14, alma 7, paradicsom 4, kukorica 24, őszibarack 9, málna 5, szilva 13, zsemle 30, 1 adag tészta 70 gramm szénhidrátot tartalmaz.
Mindezek alapján beláthatjuk, hogy komoly erőfeszítést igényel a diéta betartása. Javasolt az úgynevezett élelmi rostok fogyasztása nemcsak azért, mert az emésztésre kedvezően hatnak, hanem azért is, mert csökkentik a vékonybélből a cukor és a zsírok felszívódását. A mesterséges édesítoszerek használata, a cukormentes üdítoitalok fogyasztása lényegesen csökkenti a szénhidrátbevitelt. A 2. típusú cukorbetegség kezelésében számos tablettás készítmény van forgalomban. Ideális esetben a diéta önmagában is elegendőnek bizonyul, gyakran azonban szükség van ezekre a gyógyszerekre. Akkor, ha a diéta és az alkalmazott tabletták ellenére továbbra is magas a vércukorszint, akkor inzulin adására kell áttérni, akár önmagában, akár valamelyik tablettás készítménnyel együtt, természetesen a diéta folytatása mellett. Az inzulinnak is több formája létezik, rövid ultrarövid vagy tartós hatású formában állnak rendelkezésre. Az inzulint akár tűvel és fecskendővel, akár inzulinadagoló tollal lehet adagolni. Az injekció helye a has, a deréktáj, a felkar vagy a comb bőre. Ajánlatos az injekció helyét váltogatni. A cukorbetegség esetén fontos a beteg fokozott együttműködése, önellenorzése. Olyan vércukormérő készülékek vannak forgalomban, melyekkel a beteg úgynevezett ujjbegyes vérből a saját vércukorszintjét meg képes határozni. (forrás: OAN)
A 20-35 éves kor közötti férfiak leggyakoribb rosszindulatú daganata, az esetek többségében fájdalmatlan csomó formájában jelentkezik. A jobb here daganata a baloldalihoz képest valamelyest gyakoribb, kb. 1,5 %-uk kétoldali tumor alakul ki. A rejtettheréjűség fontos kockázati tényezőt képez.
Here rosszindulatú daganata
A betegség leggyakrabban úgy kerül felismerésre, hogy a beteg saját heréjének fájdalmatlan megnagyobbodását tapasztalja. Fájdalom az esetek többségében nem jelentkezik, kivéve ha a daganattal érintett here bevérzik. Ha a daganat áttétet képez (leggyakrabban a tüdőbe és a csigolyákba) az áttét által okozott panaszok (köhögés, háti fájdalom) dominálnak.
Gyanú esetén részletes laboratóriumi vizsgálatokat kell végezni. A here ultrahangos vizsgálatával a daganat kiterjedése pontosan megállapítható. A hasi és kismedencei CT szintén eredményesen alkalmazhatók.
A kezelés megválasztása a daganat szövettani típusának és előrehaladottságának függvénye. Kezdeti stádiumban a here radikális eltávolítása után a besugárzás a választott kezelési mód. Előrehaladott folyamat esetén a műtét előtt kemoterápiát lehet végezni. A műtétet, a besugárzást, illetve a kemoterápiát megfelelően alkalmazva az utóbbi években a betegség túlélése az utóbbi években forradalmian javult.
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 810 fő, közülük 6 205 327 fő a második, 3 898 566 fő a harmadik, 357 678 fő már a negyedik oltását is felvette.
Bővebben...Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor,
Bővebben...A rövidítés jelentése: mágneses rezonancia – cholangio-pancreatográfia. A módszer egy olyan speciális MR vizsgálatot jelöl, amivel az epeutakat és a hasnyálmirigy régióját szelektíven lehet vizsgálni.
Bővebben...A légutak nyálkahártyáját hígan folyó nyák borítja, mely védőréteget képez. Ha ez megbomlik, olyan kellemetlen panaszokat okozhat, mint a kaparó torok vagy a rekedtség.
Bővebben...A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
Bővebben...A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség esetén sebészi úton eltávolítják a rosszindulatú növedéket, akkor jó eséllyel teljes gyógyulást érhetünk el.
Bővebben...Újabb járványhullám közeledésére figyelmeztetnek tudósok, közegészségügyi szakemberek, egyben annak magyarázatát is nyújtva, hogy a következő vajon miért lehet a korábbiaknál is fenyegetőbb.
Bővebben...A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelenhalál-kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélk
Bővebben...A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijeszt
Bővebben...Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás é
Bővebben...belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza