A műtéteket követően manapság igen hamar hazaengedik a betegeket, mondván, otthon a saját, szeretettel teli családi környezetünkben könnyebben gyógyulunk. Ebből adódóan a betegünk teljes felépüléséig több feladat is hárul a családtagokra.
Bővebben...A műtétet követő időszakban - amelynek hossza a műtéti beavatkozás jellegétől függően eltérő lehet - a beteg ne terhelje magát, ne cipeljen nehezet, nehogy a belső varratok szétnyíljanak. Ne tévesszen meg senkit az, hogy a seb már szépen gyógyul, s nincsenek fájdalmak. A műtéti sebet egy darabig jó, ha nem éri szappan, víz, még akkor sem, ha a kötést már levették róla. Vigyázni kell, nehogy fertőződjön, a műtét helyét ne érje nyomás. A környezetét steril fertőtlenítővel kell tisztítani.
Hogyan mosdassuk a beteget?
Mosakodásnál, zuhanyozásnál – amennyiben beteg hozzátartozónk olyan állapotban van – segítsünk, lehetőleg szivaccsal mosdassunk. A fürdőszobában történő mosakodáskor segítsünk abban, hogy óvni tudja a megoperált testrészét, a műtét helyét. Fürdésnél, üljön be a kádba, vagy a kádülőkére, és ha tudja, megoperált lábát tegye a kád peremére, karját tegye a vállunkra. Ha szükségesnek látjuk, helyezzünk egy kis műanyag széket a kádba vagy helyezzünk kádülőkét a kád peremére.
Ha a beteg nem tud kimenni a fürdőszobába, akkor mosdassuk meg kiültetve vagy az ágyban lavórból. Ágyban történő mosdatásnál nejlon lepedővel védjük az ágyat. Fejtől a lábig haladva, szivaccsal mosdassuk, dörzsöljük végig a testét. A szivaccsal való masszírozásnál vérbőség keletkezik, ami üdítően hat a betegre. Hajmosáskor az ágyhoz kötött beteget úgy fektetjük átlósan az ágyon, hogy feje az ágy szélére kerüljön. Alá egy székre tegyünk egy mosdótálat, majd így mossuk meg, vagy használjunk hajmosó felszerelést.
Hogyan tartsuk rendben a beteg ágyát?
Mindig figyeljünk arra, hogy a beteg tiszta ágyban feküdjön. Sebváladék, vér, széklet, vizelet, izzadság, kiöntött étel, ital, bármi beszennyezheti az ágyat, ami kórokozók melegágyává válhat. Ajánlatos a vászonlepedő alá egy nejlon- vagy gumilepedőt tenni. Az ágyhuzatot olyan gyakran kell cserélni, amilyen gyakran elpiszkolódik. Az ágyhuzatcsere alkalmával a beteget mindig csak annyira mozgassuk, amennyire szükséges, illetve amennyire a beteg állapota megengedi. Az ágyhuzatcsere alkalmával a beteget helyezzük az ágy egyik felére és az ágy másik felén a piszkos lepedőt az ágy közepéig csavarjuk fel. Csavarjuk fel a tiszta lepedőt félig, majd helyezzük a piszkos lepedő helyére úgy, hogy a felcsavart része az ágy közepén húzódjon. Most fordítsuk át a beteget a tiszta lepedőfélre, s a másik oldalon a piszkos lepedőt csavarjuk fel teljesen, majd vegyük el, s helyére tekerjük ki a tiszta lepedőt. A beteg ekkor már visszahelyezhető az eredeti testhelyzetbe.
Hasi, mellkasi műtéteknél a tüsszentés, köhögés esetén támasszuk meg kezünkkel a sebet, hogy meggátoljuk a varrat kiszakadást.
Tartsuk be az orvos utasításait!
Nagyon figyeljünk oda arra, hogy műtéti sebek kapcsán kialakulhatnak szövődmények, mint például seb körül bőrpír jelenik meg, gyulladásos folyamat indul, fájdalmat érez a frissen műtött, hőemelkedés, esetleg láz. Ilyen esetekben azonnal érdemes orvoshoz fordulni, mert fennáll az elfertőződés kockázata. Fájdalomcsillapítót fájdalom esetén érdemes használni.
A gyógyszerek esetében lehetőség szerint ismerjük meg a gyógyszerek hatását, mellékhatását. Mindig világosítsuk föl a beteg családtagunkat arról, hogy mit miért szed az esetleges félelmek, félreértések elkerülése érdekében. Lehetőség szerint készítsük elő, adagoljuk ki a gyógyszereket.
Műtétek utáni lábadozásnál különösen figyeljünk oda az orvos által előírt gyógyszerelés pontos betartására, különösképpen a véralvadást gátló készítmények bevételére, hiszen ezek bevételének elmaradása súlyos trombózishoz vezethetnek.
(forrás: Nurse Háziápolási Szolgálat)
Az orr és a torok nyálkahártyáját érintő vírusos megbetegedés, általában max. 5-6 napig tartó kellemetlenséget okoz.
Bővebben...Tünetek
A vírussal történő találkozás után már egy nappal kifejlődnek a jellegzetes tünetek.
- fájdalmas nyelés
- torokfájdalom
- köhögés
- orrdugulás
- orrváladékozás
- fejfájás
- rossz közérzet
- hőemelkedés, láz
A betegség cseppfertőzéssel terjed. A kórokozók (vírusok) köhögéssel, ill. tüsszentéssel kerülnek a levegőbe, majd onnan belégzéssel jutnak a szervezetbe.
Kezelés
Egyszerű, szövődménymentes megfázás esetén gyógyszeres kezelésre nincs szükség. Az antibiotikumok vírusfertőzés estén hatástalanok, tehát alkalmazásuk nem szükséges. Magas láz esetén lázcsillapítókat lehet alkalmazni. Orrdugulás esetén az orr nyálkahártyáját összehúzó és ezáltal az orrlégzést javító orrspray vagy orrcsepp adása jöhet szóba. Erős torokfájdalom esetén fájdalomcsillapító hatású tabletták vannak forgalomban, melyeket lassan elszopogatva a fájdalom csökken. Megfázás esetén a dohányzást kerülni kell. Bizonyos óvintézkedések betartásával a vírusfertőzés esetleg elkerülhető. Ha megoldható kerüljük el a megfertőződött egyénnel való kontaktust. Amennyiben mégis kapcsolatba kerültünk egy fertőzött személlyel, gondosan mossunk kezet, kézmosás előtt ne érintsük meg az orrunkat vagy a szemünket és gyakran szellőztessünk. (forrás: OAN)
A pajzsmirigy a nyak 2 oldalán az ádámcsutka alatt elhelyezkedő belső elválasztású mirigy. Hormontermelő szerv, az általa termelt hormon a tiroxin (T4), illetve az úgynevezett trijódtironin (T3), amelyek jódot tartalmaznak. Ezek a hormonok többek között a szervezet méhen belüli, illetve gyermekkori fejlődéséért, illetve minden életkorban az anyagcsere fenntartásáért felelősek.
A fenti hormonok szintézisét az agyalapi mirigy befolyásolja (TSH).
Akkor, ha a pajzsmirigyhormonok szintézise valamilyen okból (pl. jódhiány) gátolt, akkor gyermekkorban úgynevezett kreténizmus jön létre, a növekedés és a szexuális érés zavarával, valamint csökkent szellemi képességekkel. A múlt században azokon a területeken, ahol nem volt az ivóvízben elég jód, a kreténizmus nem volt ritka. Manapság az ivóvíz és a konyhasó jódozásával a kretének száma Európában és az Egyesült Államokban elhanyagolható.
Pajzsmirigy túlműködésről (hyperthyreosis) beszélünk akkor, ha a vérben keringő pajzsmirigyhormonok mennyisége nő. Leggyakoribb formája az úgynevezett Basedow-Graves kór, amely döntően 20 és 40 éves kor közötti nők esetében lép fel (a nemek aránya 8:1) és a pajzsmirigy megnagyobbodásával (golyva) jár együtt. A betegség kísérője lehet a szem kidülledésével járó rendellenesség kettőslátással, illetve a szem záródásának elégtelenségével, ezt a szemizmok duzzadása, illetve a szem mögötti kötőszövet felszaporodása hozza létre.
Előfordulás
Nemzetközi statisztikák alapján a nők 1%-a, férfiak 0,1 %-a érintett.
Tünetek
- gyengeség, fáradékonyság
- izgatottság, ingerlékenység, idegesség, kézremegés
- heves szívdobogásérzés, szapora, szabálytalan szívműködés (nyugalomban is)
- fokozott verítékezés, a meleg-intolerancia, magasabb testhőmérséklet
- izomfájdalom
- jó étvágy ellenére bekövetkező fogyás
- nőknél: menstruációs zavarok
- hasmenés
- látászavar (kettős látás), merev tekintet, csillogó szemek
- nyakkörfogat-növekedés
- émelygés, hányás
- tudatzavar
- ujjbenyomatot nem tartó lábszárvizenyő.
Diagnózis
A pajzsmirigyhormonok szintje a vérben laboratóriumi eszközökkel kimutatható. A fokozott anyagcsere miatt gyakori az alacsony koleszterinszint. Basedow-Graves kór esetén a vérből gyakran autoimmun antitestek mutathatók ki. A pajzsmirigy ultrahangvizsgálatával megállapítható annak mérete, izotópvizsgálattal meghatározható, hogy a pajzsmirigy egyes területei több hormon termelnek-e, mint a többi terület, röntgenvizsgálattal (trachea légsáv) kimutatható az, hogy a megnagyobbodott pajzsmirigy összenyomja-e a légcsövet vagy sem. A szem kidülledése esetén a szem ultrahangos vizsgálata jön szóba, az utóbbi célra CT , illetve MRI vizsgálat is használatos. EKG során a szív ritmuszavarai ismerhetők fel.
Kezelés
A kezelés gyógyszeres, műtéti vagy izotópos. Mindig az adott eset dönti azt el, hogy a három lehetőség közül a kezelőorvos melyiket választja. Korábban a műtéti megoldás volt a leggyakoribb, napjainkban a gyógyszeres, illetve az izotópos kezelés a legelterjedtebb.
A gyógyszeres kezelés alapja a pajzsmirigyhormonok képzésének gátlása.
Ekkor több hónapig tartó gyógyszerszedés szükséges, figyelembe kell azonban vennünk, hogy a gyógyszeres kezelésnek komoly szövődményei léphetnek fel, ezért a vérkép gyakori ellenőrzése szükséges. A heves szívdobogásérzés Béta-blokkolóval csökkenthető.
Abban az esetben, ha a gyógyszeres kezelés nem hatásos vagy a pajzsmirigy kórosan megnagyobbodott és nyomási tüneteket okoz, sebészi megoldás mellett kell dönteni. A műtét során a pajzsmirigy nagy része eltávolításra kerül.
A radioaktív jódkezelés elsősorban azoknál jön szóba, akik tartós gyógyszerszedésre a koruknál fogva vagy más okból alkalmatlanok. A kezelés során a páciens a rádioaktív jódoldatot megissza, a radioaktív jód beépül a pajzsmirigy hormontermelő sejtjeibe és azokat elpusztítja. Fiatal, gyermeket még vállalni akaró nőknek egyértelműen nem ajánlott. Európában az izotópkezelés általában csak 40 éves kor felett alkalmazott.
A hyperthyreosis szemészeti szövődményei szteroiddal gyógyíthatók, illetve műtéti megoldás is szóba jön. (forrás: OAN)
A légutak idült (krónikus) gyulladásos megbetegedése, amely rohamokban fellépő köhögéssel, fulladással, mellkasi szorító érzéssel jár együtt. Súlyos esetben kezelés nélkül életveszély alakulhat ki.
Bővebben...
Előfordulás
A felnőtt lakosság kb. 4-5 %-a, a gyermekek 8-10 %-a érintett. Gyakran a gyermekkori asztma a fiatal felnőttkorban spontán gyógyul. A bőr és a nyálkahártyák allergiás megbetegedéseivel (szénanátha, csalánkiütés) való halmozott előfordulása nem ritka.
Tünetek
- nehézlégzés: jellemzően hirtelen alakul ki, éjszaka és kora reggel kifejezettebb, a hideg levegőben tartózkodás, illetve a testmozgás ront a helyzeten, spontán vagy hörgőtágító gyógyszerek hatására szűnik. A légvétel fokozott munkát ró a légzésben résztvevő izmokra (rekesz, bordaközi izmok), azok kifáradnak. Súlyos esetben légzési elégtelenség lép fel, amit a nyálkahártyák (pl. a szájnyálkahártya) lilás elszíneződéséről ismerhetünk fel. A kilégzési idő megnyúlik. A nehézlégzéses roham általában néhány percig tart, de órákig, akár napokig is eltarthat.
- köhögés: gyakran váladékképződés (köpet) nélkül.
- mellkasi nyomásérzés
- izzadás
- pulzusszámnövekedés
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Légúti asztma esetén a hörgőnyálkahártya gyulladása és a hörgők simaizmainak összehúzódása következtében a belégzés gond nélkül bekövetkezik, viszont a kilégzés nehezítetté válik. Ez a folyamat okozza az asztmás betegek jellegzetes sípoló-búgó légzését, amely alapján a betegség gyanúja egyértelműen felmerül. Az asztmában szenvedő beteg hörgőnyálkahártyája külső ingerekre sokkal érzékenyebben reagál, mint az egészségesé, ennek következtében a hörgő falában olyan anyagok szaporodnak fel, amelyek a hörgő simaizomzatának összehúzódását okozzák.
Melyek ezek az ingerek?
- Leggyakrabban a levegőben található anyagok: por, állatszor, dohányfüst, virágpor (pollen), illatszerek, illatosítók stb.
- Megfázás, hideg levegő.
- Fokozott testmozgás.
- Bizonyos ételek pl. tengeri élolények vagy gyógyszerek szintén asztmás rohamot produkálhatnak.
- A betegség genetikai hátterét támasztja alá az, hogy azokban a családokban, ahol asztmás beteg van, ott az asztma, illetve az allergiás megbetegedések halmozottan fordulnak elő.
Vizsgálatok
Asthmás roham idején a tüdő hallgatózása során jellemző az úgynevezett sípolás-búgás illetve a megnyúlt kilégzési idő. A mellkas kopogtatása során jellemző úgynevezett dobozos hang lehet hallható. A rohamok között ezek a jelek gyakran hiányoznak. A betegség súlyossága az úgynevezett légzésfunkciós teszttel pontosan megítélhető. A vizsgálat során többek között megmérhető a beteg vitálkapacitása, illetve a belégzett és az erőltetett kilégzés során távozó levegő mennyisége is. A mellkas röntgenfelvétele szintén hasznos vizsgálat. A kiváltó ok tisztázására -különösen, ha egyéb tünetek (szénanátha, bőrviszketés) is fennállnak- különböző allergénekkel bőrteszteket végeznek. Súlyos roham esetén vérgázvizsgálat szükséges, amellyel többek között a vér oxigén és széndioxid tartalmát mérik, ezzel becsülve meg a roham súlyosságát. Vérvizsgálattal a vér fehérvérsejtjeinek száma, illetve az úgynevezett eosinophil fehérvérsejtek száma nyújt az orvos számára hasznos tájékoztatást.
Kezelés
A legfontosabb az, hogy a beteg és a kezelőorvosa tisztában legyenek azzal, hogy mi az asztmás roham kiváltó oka. Ha a kiváltó ok -pl. pollen- azonosításra került, akkor egyértelmű, hogy annak elkerülésével a roham megelőzhető. Abban az esetben pl. ha a roham kiváltó oka a fokozott testmozgás, akkor az orvos a testgyakorlat előtt olyan gyógyszert fog javasolni, amely a rohamot kivédi. Léteznek azonban olyan kiváltó okok (pl. hideg levegő, házipor), amelyeket gyakorlatilag lehetetlen kikerülni. A dohányfüst (mind az aktív, mind a passzív dohányzás) egyértelműen káros hatással van a hörgő nyálkahártyájára, kerülése feltétlenül szükséges. Az otthoni levegő páratartalmának növelésével a rohamok súlyossága gyakran csökkenthető. Az ágynemű és a szőnyegek portartalma igen magas lehet, gyakori tisztításuk és porolásuk igen fontos. Az esetek többségében gyógyszeres kezelésre van szükség. A gyógyszerek szervezetbe juttatása történhet tabletta, vagy akár injekció formájában, még elterjedtebbek az olyan spray-k, amelyek a hatóanyagot közvetlenül a légutakba juttatják el, ezáltal helyben tudják hatásukat kifejteni. (forrás: OAN)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásai szerint az elhízás az európai lakosság körében 10-20%-ra tehető. A kelet-európai államokban, így Magyarországon az elhízottak aránya még magasabb, egyes felmérések szerint a túlsúlyosak, illetve az elhízottak aránya kb. 40-50 %. Az utóbbi néhány évtizedben az elhízás gyakorisága a fejlett országokban nőtt.
Bővebben...Definíció/diagnózis
Az elhízáson a szervezet zsírtartalmának kóros megnövekedését értjük. Annak a megállapítására, hogy az elhízás milyen mértékű, számos eljárás van használatban. Ezek közül a legfontosabb az úgynevezett testtömegindex (Body Mass Index: BMI; nemre korrigált kalkulátor elérhető a főlapról), amely egy egyszerű számításon alapszik. Ha elosztjuk a kilogramban mért testsúlyunkat a méterben mért testmagasságunk négyzetével, egy hányadost kapunk (kg/m2). Ha ez a szám 20 és 25 között van, akkor normális alkattal állunk szemben, ha 25 és 30 közé esik, akkor az egyén túlsúlyos, ha pedig 30 feletti eredményt kapunk akkor elhízottnak számít. A derékkörfogat a hasi zsírszövet megítélésére szolgál. Férfiaknál 102 cm, nőknél 88 cm az elfogadható felső határ. A derék-csípő hányadost megkapjuk, ha a derékkörfogatot elosztjuk a csípőkörfogattal. Férfiaknál 0,9 alatti, nőknél 0,8 alatti értékek elfogadhatóak. A bőrredővastagság szintén objektív vizsgálati módszer az elhízás megítélésére, azonban jellemzően kórházi körülmények között használatos. A túlsúly nem feltétlenül jelenti a szervezet zsírtartalmának megnövekedését, gyakran előfordul erősebb csontozat vagy tömegesebb izomzat mellett, hogy kóros BMI értéket találunk a test alacsony zsírtartalma ellenére. A zsírszövet eloszlásától függően beszélünk alma formájú illetve körte formájú elhízásról. áAz alma formájú elhízás leginkább férfiakra jellemző, ebben az esetben a zsírszövet a hason illetve a hasi zsigerek körül található. A körte formájú elhízás a nőknél gyakoribb, ekkor a zsírszövet döntően a csípőtájon, a combok területén helyezkedik el. kétfajta elhízástípus különböző betegségekre hajlamosít. Az alma típusú elhízás és a magas vérnyomás, a cukorbetegség, magas vérzsírszint, illetve szív- és érrendszeri megbetegedések kapcsolata egyértelmű. A körte típusú elhízás elsősorban ízületi bántalmakat okoz.
A betegség kialakulását segítő tényezők
A túlsúly, illetve az elhízás kialakulásában számos tényező vesz részt. Az elhízott vagy túlsúlyos egyén vizsgálatát biológiai, környezeti, magatartási szempontból kell elkezdenünk. Az ember testsúlygyarapodását illetve csökkenését alapvetően az határozza meg, hogy a bevitt, illetve az elhasznált energia hogyan aránylik egymáshoz. Ez az úgynevezett energiamérleg, amely akkor pozitív, ha az egyensúly a bevitt energia javára tolódik el, ekkor zsírraktárak képződnek. A fokozott fizikai aktivitás növeli az elhasznált energia mennyiségét. A magas szénhidrát- és zsírtartalmú ételek túlzott fogyasztása a túlzott kalóriabevitel révén az elhízás vezető hátterét képezi. Tagadhatatlan, hogy bizonyos genetikai tényezők is szerepet játszanak az elhízás kialakulásában. Egyenesági rokonok között a hasonló alkatúak előfordulása gyakoribb, bár környezeti tényezők is szerepet játszanak. Bizonyos betegségek pl. Cushing kór vagy az ún. Stein-Leventhal szindróma szintén elhízással járnak.
Az elhízás szövődményei
A felsorolt betegségek lényegesen gyakrabban fordulnak elő elhízott egyénekben:
- magas vérnyomás
- magas koleszterin- és vérzsírszint
- cukorbetegség
- szívkoszorúérbetegség
- szívelégtelenség
- agyvérzés
- epekövesség
- ízületi megbetegedések
- visszérbetegségek
- alvászavar
- egyes rosszindulatú daganatok: méhrák, emlőrák, prosztatarák, vastagbélrák, epehólyagrák, veserák
- menstruációs zavarok, a peteérés zavara
- vesekő
- önértékelési zavarok, depresszió
Mindezek egyértelműen élettartamcsökkenéshez vezetnek.
Kezelés
A kezelés alapját a diéta és a testmozgás képezi. Számos jól bevált fogyókúrás módszert leírtak már, ennek ellenére szomorú tapasztalat, hogy a kezdeti fogyás után a fogyókúrázók kb. 80%-a visszanyeri a diéta előtti testsúlyát. A cél tehát nem a gyors fogyás, hanem ellenkezőleg a viszonylag lassan leadott kilók után a testsúly tartása. Általában azt mondhatjuk, hogy heti fél kilogrammnál nagyobb testsúlycsökkenés már káros. Ekkor már nemcsak a zsírok, hanem a szervezet saját fehérjéi, így az izomzat fehérjéi is bomlanak, ezáltal az izomtömeg csökken. A fogyókúra kezdetén a súlycsökkenés látványosabb, ekkor az első 2-3 hétben az 5 kg-os fogyás sem ritka a kezdeti folyadékvesztés miatt. Ez a tendencia később csökken, a fogyás ezután lassabbá válik. Fontos megértenünk, hogy ez nem azért van, mert nem tartjuk szigorúan a fogyókúrát, hanem ez egy természetes folyamat. A diéta eredményes módja az, ha a korábban fogyasztott táplálékhoz képest átlagban naponta 500-700 kcal-val kevesebbet viszünk be. A kalóriamegvonás történhet úgy, hogy kerüljük a szénhidrátban és zsírban gazdag élelmiszereket, több zöldséget, ill. alacsony cukortartalmú gyümölcsöt fogyasztunk.
- Térjünk át a mesterséges édesítőszerekre! Számos jó minőségű, a cukrot kiválóan helyettesítő készítmény van forgalomban.
- A legtöbb élelmiszer csomagolásán fel van tüntetve energiatartalma, nézzük azt meg és az alapján vásároljunk!
- Étkezzünk naponta legalább 5 alkalommal!
- Hozzá kell szoknunk, hogy a diéta az első 2 hétben azért nehéz, mert állandó éhségérzetet okoz. Ezt az érzést teljes őrlésű gabonatermékekkel ill. magas rosttartalmú élelmiszerekkel csökkenthetjük.
- Ügyeljünk a vitaminok bevitelére! Télen egészítsük ki étrendünket vitaminkészítményekkel!
- Sütéshez, főzéshez használjunk növényi alapanyagból készült olajat! Kerüljük a finomított szénhidrátokat! Ne nassoljunk!
- A táplálkozási szokásaink megváltoztatása mellett - ha egészségügyi ellenjavallat nincs - mozogjunk többet! A mozgásszegény életmód mellett a testsúlycsökkentés sokkal nehezebb, mint ha könnyű, úgynevezett aerob testmozgást végzünk. Melyek az aerob sportok? Pl. kocogás, futás, úszás, kerékpározás, aerobik stb. Napi 15-20 perc fizikai aktivitás elég ahhoz, hogy erőnlétünk javuljon, izmosabbak legyünk és a fogyás így eredményesebb lesz. Néhány héten belül észre fogjuk venni, hogy a mozgás az életünk részévé vált, szervezetünk már igényelni fogja és jobban fogjuk magunkat érezni bőrünkben! A fizikai aktivitás jótékony hatású a szénhidrátanyagcserére, a vérnyomásértékek javulnak, erősíti a csontokat, az izmokat és az ízületeket, segít megelőzni a csontritkulást. El kell ugyanakkor oszlatnunk azt a tévhitet, hogy a fizikai aktivitás csak sport keretében képzelhető el. Akár napi fél óra séta elég lehet arra, hogy a korábbi ülő életmódon változtatva az állóképességünk javuljon. Ha emeletes házban lakunk ne használjunk liftet, inkább lépcsőzzünk! Minden egyes lépcsőfokkal közelebb kerülhetünk a kitűzött testsúlyunkhoz! Nézzünk kevesebb TV-t, ha feltétlenül le kell ülnünk a TV elé, a műsorok közti szünetben is elvégezhetünk néhány tornagyakorlatot!
Gyógyszeres kezelés
Ritka esetekben a diéta illetve a fokozott testmozgás ellenére a testsúlycsökkentés nem jár eredménnyel. Ekkor gyógyszeres kezelés jön szóba, amely az orvos által felírt készítményen alapszik. Két olyan gyógyszercsoport van, amelyik a testsúlycsökkentésben javasolt. Két gyógyszercsoport különböző hatásmechanizmussal. Ha szükséges, az Ön orvosa fogja kiválasztani azt, amelyikre Önnek szüksége van. Az egyik a hypothalamus éhségközpontjára hatva az éhségérzet csökkentésével ér el eredményt. A másik a bélcsatornában hatva megakadályozza a zsírok felszívódását. Akár a kétfajta gyógyszer együtt is alkalmazható. Még egy megoldás létezik, végső esetben a plasztikai sebészé a főszerep. Leggyakrabban akkor indokolt plasztikai sebészhez fordulni, ha egy adott testrészről a zsír az előbb felsorolt eszközök ellenére nem távozik. Figyelembe kell azonban venni, hogy a beavatkozás szövődményekkel járhat, fájdalmas valamint a tartósság nincs garantálva. (forrás: OAN)
A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelenhalál-kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélk
Bővebben...A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség esetén sebészi úton eltávolítják a rosszindulatú növedéket, akkor jó eséllyel teljes gyógyulást érhetünk el.
Bővebben...Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás é
Bővebben...A légutak nyálkahártyáját hígan folyó nyák borítja, mely védőréteget képez. Ha ez megbomlik, olyan kellemetlen panaszokat okozhat, mint a kaparó torok vagy a rekedtség.
Bővebben...Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 810 fő, közülük 6 205 327 fő a második, 3 898 566 fő a harmadik, 357 678 fő már a negyedik oltását is felvette.
Bővebben...Újabb járványhullám közeledésére figyelmeztetnek tudósok, közegészségügyi szakemberek, egyben annak magyarázatát is nyújtva, hogy a következő vajon miért lehet a korábbiaknál is fenyegetőbb.
Bővebben...A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
Bővebben...Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor,
Bővebben...A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijeszt
Bővebben...A rövidítés jelentése: mágneses rezonancia – cholangio-pancreatográfia. A módszer egy olyan speciális MR vizsgálatot jelöl, amivel az epeutakat és a hasnyálmirigy régióját szelektíven lehet vizsgálni.
Bővebben...belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza