Baktérium (streptococcus) által okozott gyulladásos bõrbetegség. Többnyire hirtelen fellépõ hidegrázással, lázzal, általános rosszulléttel, levertséggel kezdõdik. Az érintett bõrterület megduzzad, feszessé, vörössé, gyulladttá válik, a környezõ ép bõrterülettõl élesen elhatárolódik. A fertõzés a bõr irharétegében található nyirokerek mentén terjed. Kezdetben csak egy ujjbegynyi kis vörös duzzanat látható, majd a folyamat elõrehaladásával a gyulladás gyorsan tovaterjed. A kórokozó baktérium a bõrbe, annak sérülésein keresztül juthat be (úgynevezett behatolási kapu), ilyen sérülés lehet pl. egy gombás fertõzés következtében berepedezett bõr, illetve sebek, fekélyek is behatolási kaput képeznek. Súlyos esetben a bõrön folyadéktartalmú hólyagok képzõdnek.
Bővebben...
Diagnózis
A jellemzõ képen kívül vérvizsgálattal fehérvérsejt-szaporulat, illetve magasabb vérsüllyedés lehet jellemzõ. A vér tenyésztésével a kórokozó baktériumot gyakran ki lehet mutatni, ekkor úgynevezett célzott gyógyszeres (antibiotikumos) kezelést kell alkalmazni.
Kezelés
Évtizedekkel ezelõtt még az antibiotikumok felfedezése elõtt az orbánc veszedelmes megbetegedésnek számított, halálos kimenetel sem volt ritka. Manapság a modern antibiotikumok birtokában a betegség sikeres gyógyítása már nem jelent gondot. Szövõdmények (a gyulladás továbbterjedése, vérmérgezés) csökkent védekezõrendszerrel rendelkezõ betegek esetén fordulhatnak elõ. Cukorbetegség, idõs kor esetén a gyógyulás hosszabb idõt vesz igénybe. Az antibiotikus terápiát láz- és fájdalomcsillapítókkal kell kiegészíteni. Az alkalmazott korszerû gyógyszerek birtokában az esetek többségében a betegség 7-10 nap alatt nyom nélkül gyógyul. (forrás: OAN)

A székrekedés népbetegség, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód következménye. Székrekedéskor a széklet beszárad, kemény, s az erőltetett székletürítés miatt egy idő múltán aranyeres csomók keletkeznek. A székrekedéshez kellemetlen teltség- és puffadásérzet társul, s a közérzet nagyon rossz lehet.
Bővebben...
Az egészséges napi egy-két székletürítéshez arra van szükség, hogy az ételekben kellő mennyiségű emészthetetlen rostanyag legyen. Ilyen rostok a növényi eredetű élelmianyagokban és élelmiszerekben lelhetők fel. A növényi rostokra az jellemző, hogy elég sok vizet vesznek fel, ezáltal megduzzadnak, s mechanikusan ingerlik a bélfalat. A rostanyagok egy részét a vastagbélben élő baktériumok bontják, s a bomlástermékeknek is bélmozgató hatásuk van. A hazánkban naponta átlagosan fogyasztott 5-10 g rost nagyon kevés, ennek a kétszeresére-háromszorosára (20-30 g-ra) lenne szükség.
Növényi rostban gazdag élelmiszerek a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerek és sütőipari termékek. A zöldség- és főzelékfélék közül a petrezselyemgyökérnek, a sárgarépának, a zöldborsónak, a karalábénak és a káposztaféléknek van nagy rosttartalmuk. A gyümölcsökben kevesebb a rosttartalom fogyasztásuk azonban azért jelentős, mert viszonylag sokat eszünk belőle.
Fontosabb élelmiszereink rosttartalma
Gabonák 100 g/g
búzakorpa 54.0, búzacsíra 20.0, Graham-liszt 19.0, Graham-kenyér 9.8, bakonyi barna 10.0, Cracottes 16.1
Zöldség-főzelékfélék 100g/g
petrezselyem 8.0, sárgarépa 3.7, zöldborsó 7.0, karalábé 5.1, kelkáposzta 4.5, zöldpaprika 4.2, zöldbab 4.2, paraj 4.0, paradicsom 2.2
Gyümölcsök 100 g/g
málna 9.1, ribizli 7.8, körte 6.2, szilva 5.7, szőlő 5.4, meggy 4.2, alma 3.7, őszibarack 3.6, eper 1.7
Reggelire, vacsorára és kisétkezésre ajánlott élelmiszerek: barna kenyér, rozskenyér, Graham-kenyér, szójás kenyér, rozsos és korpás Abonett, Cracottes, Korpovit keksz, puffasztott rizs vagy búza, müzli, étkezési búzakorpa, zabkorpa tejjel vagy joghurttal, gyümölcsös Arbona szelet, gyümölcsök, friss gyümölcsből, cukor nélkül készült gyümölcsjoghurt, gyümölcsös túrókrém, almás zabpehely, Graham- vagy teljes kiőrlésű lisztből készített aprósütemények, zöldpaprika, paradicsom, uborka, savanyú káposzta, zöldség, gyümölcssaláták és -turmixok, zöldség- és gyümölcslevek.
Ebédre és vacsorára: zöldség-, karalábé-, karfiol-, zöldborsó-, bab-, lencse-, brokkoli- és zöldbableves, bab- és zöldséges rizottó, főtt barna rizs, teljes kiőrlésű lisztből készült száraztészták, töltött cukkini, patisszon, rakott zöldbab, kelkáposzta, párolt zöldségfélék.
Klinikai tápszerek a székrekedésben szenvedő betegek étrendjében
Nutrison Multi Fibre – kiegészítő és kizárólagos táplálásra alkalmas, teljes értékű 6 féle rostot tartalmazó klinikai tápszer.
A székrekedés diétájának az is fontos követelménye, hogy elegendő mennyiségű folyadék jusson a tápcsatornába. A szükségletet kielégítő eszményi folyadékmennyiség 2-2,5 l. A bőséges folyadék fehigítja a béltartalmat, s így könnyebb lesz a székletürítés. Folyadékszükséglet kielégítésére legjobbak a palackozott ásványvizek, a csapvíz és a cukor hozzáadása nélküli gyümölcslevek.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: Hohes C (2 dl), barna zsemle, baromfisonka, zöldpaprika.
Tízórai: kefir (2 dl) + korpás kifli.
Ebéd: paradicsom ivólé (3 dl), zöldséges csirke (egy csirkemell, 10 dkg burgonya, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg karalábé, 20 g zeller, 50 g petrezselyemgyökér, 50 g kelbimbó, 50 g gomba), ásványvíz.
Uzsonna: gyümölcssaláta (tetszés szerinti gyümölcsből).
Vacsora: párolt marhaszelet, párolt zöldborsó, friss gyümölcslé (2 dl).
2. nap
Reggeli: Hohes C (2 dl), szezámos zsemle, sajtkrém, zöldpaprika.
Tízórai: gyümölcsjoghurt (2 dl) + búzacsíra (1-2 evőkanál).
Ebéd: sóskaleves virslivel, kapros-túrós lepény.
Uzsonna: málna (20 dkg) + kefir + búzakorpa.
Vacsora: natúr sertésmáj, angolos kelbimbó.
3. nap
Reggeli: Hohes C (2 dl), barna kenyér, margarin, snidling.
Tízórai: őszibarack, müzlis tej.
Ebéd: gombaleves, rakott zöldbab, alma.
Uzsonna: alma-cékla saláta.
Vacsora: töltött cukkini.

Hipertóniáról (hipertenzióról), azaz magas vérnyomás betegségről akkor beszélünk, ha a beteg vérnyomása az elfogadható normális felső értéket tartósan meghaladja.
Bővebben...
A vérnyomás az a nyomás, amellyel a szív az érfalak ellenállását leküzdve a szervezet szövetei számára szükséges vérellátást biztosítja. A szív összehúzódása esetén a vérnyomás természetesen magasabb, ekkor ún. systolés vérnyomásról beszélünk (felső érték), a szív elernyedése esetén a mért érték alacsonyabb ún. diastolés vérnyomás (alsó érték).
Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a normál vérnyomás felső határa 130/85 Hgmm. Ha a vérnyomás felső értéke 130 és 139 Hgmm között, alsó értéke pedig 85-89 Hgmm között van akkor ún. magas normális vérnyomásról beszélünk. Az értékek növekedésével enyhe, középsúlyos és súlyos hypertoniával állunk szemben.
Kategórizálás:
Systolés érték (Hgmm), a felső adat/diastolés érték (Hgmm), az alsó adat
Optimális
120/80 alatt
Normális
130/85 alatt
Magas normális
130/85 - 139/89
Enyhe hypertonia
140/90 - 159/99
Középsúlyos hypertonia
160/100 - 179/109
Súlyos hypertonia
180/110 felett
Abban az esetben, ha a két vérnyomásérték különböző tartományba esik, pl. 170/80 Hgmm esetén, akkor a magasabb kategóriába tartozó érték alapján kell a besorolást végeznünk, tehát a konkrét esetben középsúlyos hypertonia áll fenn.
Fizikai vagy lelki megterhelés hatására mindannyiunk vérnyomása megemelkedik és akár a középsúlyos hypertoniának megfelelő értékeket is mérhetünk. Az értékek ezenkívül napszaki ingadozást is mutatnak, az éjszaka mért értékek alacsonyabbak. A mért értékek alapján akkor beszélünk hypertoniáról, ha ezek az értékek többszöri mérés alapján, nyugalomban is magasnak bizonyulnak.
Az Ön kezelőorvosa a mért vérnyomásértékek alapján fogja eldönteni azt, hogy Ön melyik kategóriába (enyhe, középsúlyos, súlyos) tartozik, és a kezelést is alapvetően ez a besorolás határozza meg. Kb. 3-4 különböző alkalmakkor mért érték szükséges ahhoz, hogy a diagnózis felállítható legyen.
Ahhoz, hogy a méréskor korrekt eredményt kapjunk, ügyelni kell néhány dologra.
A mérés előtt 1 órával ne dohányozzon, ne fogyasszon alkoholt, vagy kávét!
A mérés előtt kb. 5 percig nyugodtan üljön le, és nagyobb testmozgást ne végezzen!
Néhány betegnek ún. fehérköpeny hypertoniája van, ami azt jelenti, hogy méréskor az orvos (fehér köpeny) láttán a vérnyomása megemelkedik, ugyanakkor otthoni körülmények között a vérnyomásértékek elfogadhatók. Erre az esetre szolgál az ún. ABPM vizsgálat, amely során a beteg felkarjára rögzített mandzsettával ill. egy az övén hordható kis szerkezettel a nap 24 órájában kb. félóránként mérhető a beteg vérnyomása. Így objektív eredményre számíthatunk.
Gyakorisága
A magas vérnyomás a hazai népesség 15-20 %-át érinti, ami közel 2-millió embert jelent, ezáltal népbetegségnek számít.
Tünetei
A betegség kockázata abban áll, hogy a szövődmények kialakulásáig panaszok az esetek nagy részében nem lépnek fel. Gyakran a már kialakult szervkárosodás (agy, szem, szív, vese) hívja fel a figyelmet a régóta fennálló magas vérnyomásra. Bizonyos nem specifikus tünetek, mint alvászavar, látászavar, szájszárazság, émelygés, hányinger, fejfájás előfordulhatnak.
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
A hypertonia az esetek közel 95%-ban önállóan jelentkezik, vagyis anélkül, hogy valamilyen más betegség kísérőjelenségeként állna fenn. Ezt a formát nevezzük esszenciális hypertoniának. Bizonyos betegségek, mint pl. a vesebetegség vagy endokrin megbetegedések magas vérnyomással járhatnak. Ekkor az alapbetegség, vagyis a pl. a vesebetegség gyógyítása a hypertonia gyógyulását is jelenti.
Számos olyan tényező ismert, amely felelőssé tehető a magas vérnyomás kialakulásáért.
- túlsúly
- testmozgás hiánya
- alkoholfogyasztás
- dohányzás
- stressz
- magas vérzsírszint
- túlzott sófogyasztás
- túlzott kávéfogyasztás
- magas életkor
- érelmeszesedés
- bizonyos gyógyszerek (pl. orális fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók)
- kábítószer-fogyasztás (Amphetamine)
A genetika szerepe nehezen meghatározható, hiszen a felsorolt tényezők mint látjuk egyértelműen uralják a képet. A férfiak nagyobb valószínűséggel lesznek betegek, mint a nők.
A szívnek az ún. perifériás ellenállással szemben kell biztosítania a szövetek szükséges vérellátást. A perifériás ellenállást többek között az érfal rugalmassága határozza meg. Nagyfokú érelmeszesedés esetén értheto okból nagyobb ellenállást kell a szívnek leküzdenie, ezért magas vérnyomás betegség alakul ki. Magasabb a perifériás ellenállás akkor is, ha az érrendszerben a normálisnál nagyobb mennyiségű vér található pl. krónikus légzőszervi megbetegedések esetén.
Szövődményei
Agyvérzés (stroke)
Súlyos vérnyomásemelkedés esetén az agy törékeny ereire nehezedő nyomás miatt ezek az erek eltörhetnek, és agyállományi vérzés alakul ki. Az összes agyvérzés kb. 15%-át tesz ki ez a forma és gyakran végzetes következménnyel jár. Összefüggést mutattak ki ezen túl a hosszan tartó kezeletlen magas vérnyomás és az időskori elbutulás között.
Látásromlás/vakság
A látóideghártya verőereire nehezedő nyomás miatt ezek az erek megvastagodnak, esetleg megrepedhetnek, szintén vérzés kíséretében. Súlyos esetben vaksággal jár. A szemorvos, fájdalmatlan eljárással, az ún. szemfenék ereinek vizsgálatával egyértelműen következtetni tud a magas vérnyomás súlyosságára és várható szövődményeire.
Szívroham
A szívkoszorúerekre ható nagy nyomás következtében ezek az erek is megvastagodnak, a szívizom vérellátása romlik, koszorúérbetegség alakul ki, amely szívrohamhoz vezethet.
Szívelégtelenség
A szívizom vérellátásának romlásával a szív ereje ún. pumpafunkciója romlik és szívelégtelenség alakul ki. Ekkor a szív a test szöveteihez nem tud elég oxigént és tápanyagot juttatni.
Vesekárosodás
A vese kis verőereinek megvastagodásával a kiválasztó funkció romlik, a szervezet méreganyagai felszaporodnak, amely súlyos következményekkel jár. Végső esetben olyan súlyos veseelégtelenség alakul ki, hogy művese-kezelésre van szükség.
Kezelése
A kezelés célja a szövődmények megelőzése.
A magas vérnyomásban szenvedők tekintélyes része túlsúllyal küszködik, illetve elhízott.
A testsúly csökkentése alapvető jelentőségű a magas vérnyomás kezelésében.
Diétázzunk!
Végezzünk több testmozgást!
Szokjunk le a dohányzásról!
Kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást!
Enyhe hypertonia esetén gyógyszeres kezelés nélkül is eredményt érhetünk el.
Gyógyszeres kezelés
Számos olyan gyógyszercsoport van forgalomban, amely a hypertonia kezelésében használatos.
A vízhajtók, a vesékre kifejtett hatásuknál fogva növelik a vizelet mennyiségét, így a keringő vérmennyiség csökkentésével hatnak.
A béta-blokkolók a szív, illetve az erek falában található ún. béta receptorokat blokkolva csökkentik a szív összehúzódásának erejét, csökkentik a szívfrekvenciát, és tágítják a verőereket.
Az alfa-blokkolók szintén az erek tágítása útján hatnak.
Az alfa-béta blokkolók egyesítik mindkét gyógyszercsoport hatását.
Az ACE inhibitorok az ún. angiotenzin konvertáz enzim gátlásával megakadályozzák azt, hogy egy a verőerekre közvetlenül ható, azok összehúzódását okozó hormon, az ún. angiotenzin II. létrejöjjön.
Egy nemrég forgalomba került gyógyszercsoport az angiotenzin receptor antagonisták csoportja. Ez a gyógyszercsoport közvetlenül az előbbi receptorához kapcsolódva megakadályozza az angiotenzin II. kapcsolódását, így tágítva a verőereket és csökkentve a vérnyomást.
A kalcium csatorna blokkolók megakadályozzák a kalcium bejutását a szív és az erek izomsejtjeibe, ezáltal gyengítik azok összehúzódását.
Bizonyos központi idegrendszerre ható gyógyszerek szintén csökkentik a vérnyomást.
Tartsuk szem előtt, hogy a hipertónia egy krónikus betegség, a már kialakult betegség csak nagyon ritkán és csak enyhe esetekben szűnik meg. A hipertóniás betegnek rendszeres vérnyomás-ellenőrzésre van szüksége. A mérés történhet hagyományos higanyos vérnyomásmérővel, melyhez fonendoszkópot kell használni, léteznek egyszerűbb, digitális kijelzővel ellátott vérnyomásmérők, melyet a beteg egyedül is használhat. (forrás: OAN)

Elhízáson a testtömeg, azon belül a zsírtartalom kóros növekedését értjük. Ennek az az oka, hogy több energiát fogyasztunk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége van (bőségesen táplálkozunk, ugyanakkor keveset mozgunk). Az elhízás nem csupán kozmetikai kérdés, hanem számos betegségre — cukorbajra, köszvényre, érelmeszesedésre, magas vérnyomásra, keringési elégtelenségre és ízületi gyulladásra — is hajlamosít.
Bővebben...A diéta célja a testtömeg- és testzsírtöbbletnek a kívánatos értékre csökkentése, a rendes testtömeg megőrzése, valamint az elhízás szövődményeinek megelőzése. Ha a táplálékkal elfogyasztott energiamennyiség kevesebb, mint a napi elfoglaltsággal járó energia-leadás, a szervezet a raktározott energiát használja fel a nagyobb szükséglet fedezésére. Ezzel csökkenni kezd a zsírszövet mennyisége és a testtömeg.
A fogyókúra tervezése során abból kell kiindulni, hogy 7000 kcal elvonásával általában 1 kg-mal csökkenthető a testtömeg. Ha tehát naponta 1000 kcal-val kevesebbet eszünk, egy hét alatt 1 kg-ot fogyunk. Ezt a célt kitűzve a fogyókúra során napi 1000–1500 kcal energiához jusson a szervezetünk.
Ajánlott élelmiszerek a friss és mirelit gyümölcsök, zöldségek, színes és zöldfõzelékek, mirelit zöldségek, sovány tej (1–1,5 %), zsír, joghurt (natúr), kefír, író, sovány túró, tojás, borjúhús, csirkehús (bőr nélkül), lóhús, marhahús, máj, sertésnyelv, sertésszív, párizsi, virsli, krinolin, szafaládé, húskenyér, gépsonka, pulykafelvágott, sonkaszalámi, hal, zabpehely, teljes kiőrlésû lisztbõl készült kenyerek, gomba. Édesítéshez energiát nem tartalmazó mesterséges édesítõszereket használjunk.
Korlátozott mértékben fogyasztható élelmiszerek a sajtok (egyszerre csak egy kocka vagy 4 dkg kemény sajt), sertéshús (karaj, comb), kenõmájas, vadász, zalai, lisztek, (teljes kiõrlésû, Graham), száraztészták (durum lisztbõl), burgonya, rizs, fehér kenyér, zsemle, kifli, ételkonzervek (ügyelni kell az energiatartalmukra), gabonapelyhek (natúr), energiaszegény üdítõk.
Kerülendõ élelmiszerek a cukrok, a cukortartalmú ételek (kalácsok, sütemények, édességek, üdítõk, szörpök, kekszek), méz, alkohol, fagylalt, befõtt, lekvárok, ízesített tejtermékek (gyümölcsjoghurtok, túrókrémek), tejszín, tejföl, sûrített tej, libahús, kacsahús, libamáj, kacsamáj, aszpikos felvágottak, kolbászok, szalámik, szalonna, tepertõ, zsírok, vaj, margarin, olajos halkonzervek, búzadara, szárazhüvelyesek, diófélék, olajos magvak (pl: napraforgómag, mandula, mogyoró, mák).
Tudnivalók a fogyókúra során
Az ételkészítési eljárások közül azokat alkalmazzuk, amelyek az energiaértéket nem fokozzák: fõzés, párolás, roston sütés, grillezés, fóliában sütés. Használjunk teflonedényeket, jénai tálakat, cserép- és római tálat, rozsdamentes kuktát.
Az étrend alapjai a zöldségek, a fõzelékfélék és a lédús gyümölcsök legyenek, megfelelõ fehérjekiegészítéssel (kefír, valamint egyaránt sovány tej, sajt, túró és hús).
Növeljük ételeink rosttartalmát és telítõértékét zabpehellyel vagy búza- és zabkorpával (pl. korpás vagdalt és kefír, vegyeszöldség-saláta korpás joghurtöntettel).
Rendszeresen együnk! Napi négyszeri-ötszöri étkezés ajánlott. Egyszerre kis mennyiséget fogyasszunk, lehetõleg mindig ugyanabban az idõben.
Ideális vacsoraidõ: este 6 óra, utána lehetõleg már ne együnk.
Soha ne együnk jóllakottságig!
Lassan, kapkodás nélkül együnk, jól rágjunk meg minden falatot (ha rostos az étel, igyunk hozzá vizet, így tovább tart teltségérzetünk).
A víz nem hizlal. Igyunk naponta legalább 2 l folyadékot (víz, ásványvíz, cukor nélküli tea vagy limonádé).
Rendszeresen mozogjunk, s találjunk ki valamilyen számunkra kellemes, rendszeres elfoglaltságot.
Klinikai tápszerek szerepe a fogyókúrában
Az elhízás étrendi kezelésében nagy szerepe van a tejcukor mentes Nutridrinknek vagy a magas fehérjetartalmú Fortimelnek. Adagolás: a diétába beépítve egy-egy étkezésre fogyaszthatjuk napi: 1-2 dobozzal.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: krinolin (5 dkg), Graham-kenyér (5 dkg), retek, Nutridrink (1 dl).
Tízórai: Nutridrink (1 dl), búzakorpa (1 dkg).
Ebéd: grillezett csirkemell (10 dkg), zöldbabfõzelék (20 dkg zöldbab, 2 dkg liszt, 0,5 dl kefír).
Uzsonna: alma (10 dkg).
Vacsora: fõtt burgonya (10 dkg), töltött tojás (két tojás, 10 dkg gomba, snidling, egy evõkanál 10%-os tejföl). (Összes energia: 1270 kcal.)
2. nap
Reggeli: rántotta (két tojásból, teflonban, zsír nélkül, sok hagymával), egy kifli.
Tízórai: egy kockasajt, fél zsemle.
Ebéd: Nutridrink (2 dl, elõtte két-három korpatabletta).
Uzsonna: gyümölcssaláta (10 dkg meggy, 10 dkg alma, 10 dkg narancs + mesterséges édesítõ).
Vacsora: hagymás virslisaláta (12 dkg virsli), alföldi kenyér (5 dkg). (Összes energia: 1250 kcal.)
3. nap
Reggeli: kapros túrókrém (7 dkg túró, 0,5 dl joghurt, kapor), bakonyi barna kenyér (5 dkg).
Tízórai: kefír (2 dl), Abonett (2 db).
Ebéd: narancsdzsúz (2 dl, cukormentes), fóliában sült sertésszelet (8 dkg sovány hús), párolt zöldségköret (zöldborsó, sárgarépa, karfiol, 10-10 dkg).
Uzsonna: trappista sajt (4 dkg), alma (10 dkg).
Vacsora: 2 dl Nutridrinkbe alma-, õszibarack- és narancsdarabkák keverve. (Összes energia: 1250 kcal.)

A légutak idült (krónikus) gyulladásos megbetegedése, amely rohamokban fellépő köhögéssel, fulladással, mellkasi szorító érzéssel jár együtt. Súlyos esetben kezelés nélkül életveszély alakulhat ki.
Bővebben...
Előfordulás
A felnőtt lakosság kb. 4-5 %-a, a gyermekek 8-10 %-a érintett. Gyakran a gyermekkori asztma a fiatal felnőttkorban spontán gyógyul. A bőr és a nyálkahártyák allergiás megbetegedéseivel (szénanátha, csalánkiütés) való halmozott előfordulása nem ritka.
Tünetek
- nehézlégzés: jellemzően hirtelen alakul ki, éjszaka és kora reggel kifejezettebb, a hideg levegőben tartózkodás, illetve a testmozgás ront a helyzeten, spontán vagy hörgőtágító gyógyszerek hatására szűnik. A légvétel fokozott munkát ró a légzésben résztvevő izmokra (rekesz, bordaközi izmok), azok kifáradnak. Súlyos esetben légzési elégtelenség lép fel, amit a nyálkahártyák (pl. a szájnyálkahártya) lilás elszíneződéséről ismerhetünk fel. A kilégzési idő megnyúlik. A nehézlégzéses roham általában néhány percig tart, de órákig, akár napokig is eltarthat.
- köhögés: gyakran váladékképződés (köpet) nélkül.
- mellkasi nyomásérzés
- izzadás
- pulzusszámnövekedés
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Légúti asztma esetén a hörgőnyálkahártya gyulladása és a hörgők simaizmainak összehúzódása következtében a belégzés gond nélkül bekövetkezik, viszont a kilégzés nehezítetté válik. Ez a folyamat okozza az asztmás betegek jellegzetes sípoló-búgó légzését, amely alapján a betegség gyanúja egyértelműen felmerül. Az asztmában szenvedő beteg hörgőnyálkahártyája külső ingerekre sokkal érzékenyebben reagál, mint az egészségesé, ennek következtében a hörgő falában olyan anyagok szaporodnak fel, amelyek a hörgő simaizomzatának összehúzódását okozzák.
Melyek ezek az ingerek?
- Leggyakrabban a levegőben található anyagok: por, állatszor, dohányfüst, virágpor (pollen), illatszerek, illatosítók stb.
- Megfázás, hideg levegő.
- Fokozott testmozgás.
- Bizonyos ételek pl. tengeri élolények vagy gyógyszerek szintén asztmás rohamot produkálhatnak.
- A betegség genetikai hátterét támasztja alá az, hogy azokban a családokban, ahol asztmás beteg van, ott az asztma, illetve az allergiás megbetegedések halmozottan fordulnak elő.
Vizsgálatok
Asthmás roham idején a tüdő hallgatózása során jellemző az úgynevezett sípolás-búgás illetve a megnyúlt kilégzési idő. A mellkas kopogtatása során jellemző úgynevezett dobozos hang lehet hallható. A rohamok között ezek a jelek gyakran hiányoznak. A betegség súlyossága az úgynevezett légzésfunkciós teszttel pontosan megítélhető. A vizsgálat során többek között megmérhető a beteg vitálkapacitása, illetve a belégzett és az erőltetett kilégzés során távozó levegő mennyisége is. A mellkas röntgenfelvétele szintén hasznos vizsgálat. A kiváltó ok tisztázására -különösen, ha egyéb tünetek (szénanátha, bőrviszketés) is fennállnak- különböző allergénekkel bőrteszteket végeznek. Súlyos roham esetén vérgázvizsgálat szükséges, amellyel többek között a vér oxigén és széndioxid tartalmát mérik, ezzel becsülve meg a roham súlyosságát. Vérvizsgálattal a vér fehérvérsejtjeinek száma, illetve az úgynevezett eosinophil fehérvérsejtek száma nyújt az orvos számára hasznos tájékoztatást.
Kezelés
A legfontosabb az, hogy a beteg és a kezelőorvosa tisztában legyenek azzal, hogy mi az asztmás roham kiváltó oka. Ha a kiváltó ok -pl. pollen- azonosításra került, akkor egyértelmű, hogy annak elkerülésével a roham megelőzhető. Abban az esetben pl. ha a roham kiváltó oka a fokozott testmozgás, akkor az orvos a testgyakorlat előtt olyan gyógyszert fog javasolni, amely a rohamot kivédi. Léteznek azonban olyan kiváltó okok (pl. hideg levegő, házipor), amelyeket gyakorlatilag lehetetlen kikerülni. A dohányfüst (mind az aktív, mind a passzív dohányzás) egyértelműen káros hatással van a hörgő nyálkahártyájára, kerülése feltétlenül szükséges. Az otthoni levegő páratartalmának növelésével a rohamok súlyossága gyakran csökkenthető. Az ágynemű és a szőnyegek portartalma igen magas lehet, gyakori tisztításuk és porolásuk igen fontos. Az esetek többségében gyógyszeres kezelésre van szükség. A gyógyszerek szervezetbe juttatása történhet tabletta, vagy akár injekció formájában, még elterjedtebbek az olyan spray-k, amelyek a hatóanyagot közvetlenül a légutakba juttatják el, ezáltal helyben tudják hatásukat kifejteni. (forrás: OAN)

A hajhullás egy bizonyos szintig természetes jelenség, azonban a túlzott mértékű hajvesztés esetén érdemes kivizsgáltatni a jelenséget. Sokan férfi problémának gondolják, de nők körében is gyakori.
Bővebben...
Hogyan okozhat gondot és milyen problémákhoz vezethet a számítógép, illetve egyéb eszközök képernyőjének hosszas nézése? Mit tehetünk, hogy kiküszöböljük ezeket?
Bővebben...
Minden egyes szoláriumozással nő a bőrrák kialakulásának kockázata. Minél gyakrabban látogatja valaki a szoláriumot, annál több kárt okoz magának és annál nagyobb a bőrrák rizikója.
Bővebben...
Az orvoslásban a vér rutin jellegű vizsgálata a mindennapok részét képezi. Emellett számos speciális vizsgálat is kérhető szakorvos által indokolt esetben.
Bővebben...
belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza