Reflux betegségről akkor beszélünk, amikor a nyelőcső alsó harmadának elernyedt izomzata miatt a savas gyomortartalom a nyelőcsőbe áramlik és súlyos esetben a nyálkahártyán felmaródást okoz és ott gyulladásos tüneteket hoz létre. Az utóbbi esetben úgynevezett refluxos nyelőcsőgyulladásról beszélünk.
Bővebben...
Előfordulás
A felnőtt lakosság közel 1/10-e szenved reflux betegségben, az arány egyre nő. A reflux betegek további 1/10-ében refluxos nyelőcsőgyulladás alakul ki.
Tünetek
Gyomortájékon és a mellkasban (a szegycsont mögött) égő érzés (gyomorégés), amely gyakran a hátba és a nyakba sugárzik.
A savas felmaródás a garat- és a szájnyálkahártyát is érintheti, amely fájdalmas nyelésben nyilvánulhat meg.
Jellemző, hogy a tünetek általában étkezés és lefekvés után kb. egy fél órával jelentkeznek, alkohol és kávé fogyasztására romlanak. Fekvő vagy előrehajlott testhelyzet fokozza a tünetek súlyosságát. Súlyos esetben a nyelőcsövet érintő gyulladás szűkületet okoz, amely nyelési nehezítettségben nyilvánul meg. A krónikus gyulladással érintett nyálkahártya vérezhet, ezáltal vashiányos vérszegénység lép fel.
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Túlsúly: a hasra lokalizálódó úgynevezett alma típusú elhízás esetén a hasüregben megnövekedett nyomás miatt a savas gyomortartalom a nyitott gyomorszájon keresztül a nyelőcsőbe kerül és a fenti tüneteket hozza létre. A testsúly csökkenése a panaszokat enyhíti.
Terhesség: ahogy a méhben fejlődő magzat mérete nő úgy a méh egyre nagyobb nyomást gyakorol a gyomorra ezáltal az előző mechanizmushoz hasonlóan a refluxos tünetek gyakorisága nő.
Bizonyos ételek fogyasztása szintén súlyosbítja a panaszokat. Az állati fehérjék, magas zsírtartalmú húsok, a csokoládé, a kávé, a különböző gyümölcslevek és természetesen az alkohol tartoznak az említett élelmiszerek közé.
A dohányzás a nyelőcső alsó záróizmának elégtelen működését okozza, ezáltal súlyosbítja a panaszokat.
Diagnózis
Típusos esetben a panaszok a kórképre oly jellemzőek, hogy tapasztalt orvos számára diagnosztikus vizsgálatok nem szükségesek. Abban az esetben, ha a panaszok az orvos által javasolt gyógyszer ellenére 1 hónapig fennállnak gyomortükrözést kell végezni. A vizsgálat során egy hajlékony, vékony csövet kell szájon keresztül a nyelőcsőbe majd a gyomorba juttatni, ezáltal a nyálkahártya láthatóvá válik és a diagnózis pontosan felállítható. A vizsgálat során szövettani mintavételre is van lehetőség. Az esetek kb. 60 %-ban azonban a reflux betegség a nyálkahártyán látható eltérést nem okoz, ennek ellenére a panaszok tartósan fennállnak.
Egy kevéssé elterjedt módszer -az úgynevezett ambuláns pH monitorozás- alapja az, hogy kóros esetben a nyelőcső alsó szakaszán a nyelőcsőtartalom pH-ja savas irányba tolódik. A vizsgálat során orron keresztül egy vékony szondát juttatnak a nyelőcső és a gyomor határára, amely az adott terület vegyhatását folyamatosan méri.
Kezelés
Túlsúly esetén elsődleges a testsúlycsökkentés, kerülni kell a zsíros, fűszeres ételeket, a kávéfogyasztást, a dohányzást és természetesen az alkoholfogyasztást. A vacsora mennyiségét csökkenteni kell, azt követően nem ajánlott azonnal lefeküdni. Az alvás során a fej megemelt helyzetben legyen. Abban az esetben, ha a tünetek az életmódbeli változtatások ellenére fennállnak, illetve a betegnek súlyos panaszai vannak gyomorsav csökkentőket kell alkalmazni. Az Ön orvosa fogja kiválasztani a megfelelő gyógyszert. Alapvetően kétfajta gyógyszercsoport van forgalomban. Az úgynevezett hisztamin receptor blokkolók és egy másik gyógyszercsoport a protonpumpa-gátlók napokon belül csökkentik a gyomorsav termelődését és ezáltal a panaszok csökkennek, majd az esetek többségében megszűnnek.
A betegség szövődményei
A nyelőcső nyálkahártyájának hosszan tartó irritációja a nyelőcső rosszindulatú elfajulásának egyik fő kockázati tényezője. Endoszkópos vizsgálattal szövettani mintavétel során a rákmegelőző állapot felismerhető, majd kezelhető.
A nyelőcső szűkülete súlyos gyulladás esetén jelentkezhet, ekkor nyelési nehezítettség vagy fájdalmas nyelés a fő tünet. (forrás: OAN)

Az aranyeres csomók a végbél körüli vénás (visszeres) hálózat kitágulása folytán jönnek létre. Kifejezett civilizációs betegségnek tekinthetők, hiszen szemben a többi főemlőssel, az ember felegyenesedése kapcsán statikailag olyan helyzet alakult ki, hogy a hasi zsigerek az alhasra fokozott nyomást gyakorolnak, ami a fent említett visszerek kitágulását elősegítette.
Bővebben...Rendkívül gyakori betegséggel állunk szemben tehát, amely a népesség 90%-át érintette vagy érinteni fogja élete folyamán.
Az aranyeres csomókat elhelyezkedésük alapján két csoportba soroljuk. Az ún. belső aranyeres csomók a végbél záróizma felett helyezkednek el. A külső aranyeres csomók esetén a végbélnyílás körül szabad szemmel látható és tapintható értágulatok, csomók jelennek meg.
A betegség kialakulását elősegítő tényezők
Minden olyan folyamat, amely a végbél körüli vénákban uralkodó nyomást növeli, kedvez az aranyerek kialakulásának. Az elhízás, a terhesség, a mozgásszegény-, ülo életmód, székrekedés, kemény széklet (az alacsony rosttartalmú diéta miatt is), erőltetett székelés, fokozott hasprés az aranyerességet mind elősegítik.
Tájékoztató film, kattintson ide!
Tünetek és panaszok
Az aranyerek nem feltétlenül okoznak panaszt, azonban amennyiben szövődmény lép fel, az alábbi tünetek jelentkeznek.
Székeléskor vagy attól függetlenül is a végbélből friss, piros vér ürül, amely a székleten vércsíkot hoz létre, és a toalettpapíron, valamint a fehérneműn is nyomot hagy. Ritkán az idült vérveszteség vashiányos vérszegénységbe is torkollhat.
A leggyakoribb panasz a fájdalom, amely székeléskor, valamint mozgásra és egyéb megterhelésre pl. köhögésre fokozódik. A fájdalom lehet égo-csípő jellegű, azonban igen kifejezett éles fájdalom is előfordulhat.
A végbélből nyákos tartalom is ürülhet, amely a fehérneműt piszkítja.
Mindezekkel egyidejűleg az aranyerek székeléskor elődomborodnak, a betegség kezdeti stádiumban az elődomborodott csomók a székelés után spontán visszahúzódnak, majd a folyamat előrehaladásával idővel végleg „előreesnek", ezáltal állandó kellemetlenséget okoznak.
Szövődmények
A leggyakoribb szövődmény a gyulladás és a vérzés. Az aranyeres csomókban a vér pangása kapcsán vérrög alakulhat ki. Fájdalmas szövődmény a csomók kizáródása. Ebben az esetben a csomó a végbélen kicsúszik és a csomó nyelét (amely a kicsúszás kapcsán alakult ki) a végbél záróizma leszorítja.
Diagnózis/vizsgálat
A külső aranyeres csomók az előbbiekben leírtaknak megfelelően szabad szemmel láthatók és tapinthatók is. A belső csomók szabad szemmel nem láthatók, azokat a vizsgáló orvos egy speciális endoszkópos vizsgálattal (anoszkópia) vizsgálhatja meg. Az aranyeres csomók vizsgálatára régóta bevált módszer az ún. rektális digitális vizsgálat (RDV). A vizsgálat során a beteg oldalt fekszik, alsó végtagjait a hasáig felhúzza, amíg az orvos mutatóujját -melyre előzőleg gumikesztyűt és gumiujjat húzott, valamint vazelinnel bekent- a végbélbe helyezi és azt alaposan áttapintja. Tekintettel arra, hogy a végbélen keresztül távozó friss, piros vér egyéb komolyabb betegségnek (rosszindulatú daganatok, fekélyes bélgyulladás stb.) is tünete lehet, ezért az alsó bélszakasz endoszkópos vizsgálatát (vastagbéltükrözés) ilyenkor általában elvégzik.
Kezelés
A kezelés lehet ún. konzervatív (vagyis műtét nélküli), súlyos, visszatérő esetben azonban csak a műtéttől várható végleges gyógyulás. Nagyon fontos a széklet rendezése. Ennek megfelelően törekedni kell a rendszeres napi székürítésre, valamint arra, hogy a széklet lágy legyen, a kemény széklet ui. a nyálkahártyával bevont aranyereket felsértheti. Ennek érdekében lényeges a bő folyadékfogyasztás, a rostdús táplálkozás, szükség esetén székletlágyító gyógyszereket (hashajtó, kúp) kell alkalmazni. Nagyon fontos a megfelelő higiéné biztosítása. Székürítés után a végbélnyílást langyos vízzel alaposan meg kell tisztítani! Az ülőmunkát a lehetőségig csökkenteni kell, törekedni kell a testsúly csökkenésére, a fokozott testmozgás mindenképpen előnyös.
A gyulladt aranyerek kezelésére hatékony gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító kenőcsök, kúpok állnak rendelkezésre.
A műtét során az aranyeres csomók eltávolításra kerülnek. Az eltávolítás történhet sebészi kimetszéssel, folyékony nitrogén alkalmazásával vagy ún. gyűrűzéssel, amikor a csomóra egy speciális eszközzel egy gyűrűt helyeznek fel, ezáltal annak vérellátása romlik, majd elhal és magától leesik. Abban az esetben, ha az aranyeres csomókban vérrög keletkezett, a vérrög sebészi eltávolítása a gyógyulást elősegíti. (forrás: OAN)

Az emlő egy kötőszövetből, zsírból és mirigyállományból álló szerv. Rosszindulatú daganata a mirigyeket alkotó hámsejtekből indul ki. Világszerte körülbelül egymillió nő szenved emlőrákban, élete folyamán minden tizedik nő érintett.
Bővebben...A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
- Örökletes tényezők: egyenes ági rokonok között a betegség gyakran halmozódik.
- Környezeti tényezők: A fejlett országokban található magasabb arány egyértelműen a környezeti tényezőkkel magyarázható. A dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlsúly szerepe egyértelműnek látszik. Az állati zsírokról számos tanulmány született, azonban mind ez idáig nem egyértelmű, hogy lényeges szerepük lenne a betegség kialakulásában.
- Életkor: a kor előrehaladtával a betegség előfordulása egyre nő, a változókor után viszont ez a növekvő tendencia megszűnik. Hormonális tényezők: azokban a nőkben, akiknél a menstruáció fiatalabb életkorban (11-12 év) következett be, a vizsgálatok azt mutatták, hogy a betegség gyakrabban fordult elő. A fokozott gyakoriság késői menopausára is vonatkozik.
- Bizonyos gyógyszerek: az orális fogamzásgátlók alkalmazása szintén fokozott kockázatot rejt. A menopauza (változókor) kezelésében használatos ún. hormonpótló terápia, amely arra szolgál, hogy a menopauza jól ismert tüneteit (verítékezés, gyengeség, érzelmi labilitás stb.) csökkentse, az emlőrák kialakulását elősegíti. Ha az első gyermek születése 30 éves kor fölött történik az emlőrák kockázata közel kétszeresére nő.
Tünetek
Jellemzően az emlőrák korai stádiumában panaszt nem okoz. Önvizsgálattal, ill. rutin nőgyógyászati szűrővizsgálat alkalmával első tünet lehet az emlőben, vagy a hónaljárokban tapintható csomó. Csomó tapintása, az emlő bőrének megváltozása, az emlőbimbó behúzódása, nedvedzése ill. alakváltozása esetén haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. Súlyos, kezeletlen esetekben a rosszindulatú daganat a bőrre ráterjedhet, ún. kifekélyesedő emlőrák jön létre. Tekintettel a viszonylagos tünetmentességre, a szűrés kiemelkedő jelentőségű.
Diagnózis
A nőgyógyászati szűrővizsgálat során az orvos áttapintja az emlőket és a hónaljárkot, majd gyanú esetén egy speciális vizsgálatot végez, melyet mammográfiának nevezünk. A mammográfia során röntgensugárral az emlőt átvilágítják, ezáltal a kóros eltérések láthatóvá válnak. Ezzel a vizsgálattal tapintással fel nem ismerhető eltérésekre is fény derülhet.
Az emlő ultrahangvizsgálata elsősorban fiatalabb korosztályokban jön szóba.
Abban az esetben, ha a fent említett vizsgálatokkal emlődaganat gyanúja merül föl, el kell dönteni azt, hogy az eltérés jó- vagy rosszindulatú. Ehhez nélkülözhetetlen egy szövettani mintavétel, melynek során egy vékony tűvel általában ultrahangvezérelten az elváltozásból mintát vesznek.
Kezelés
Az emlőrák kezelése elsősorban a daganat kiterjedésétől és attól függ, hogy a környező szövetekre ráterjedt, ill. áttétet adott vagy sem. Ebből a szempontból alapvetően három stádiumot különböztetünk meg.
1. Korai stádiumban az emlőrák kis kiterjedésű, a bőrre nem terjed, áttétet nem ad, vagy áttétképzés esetén az azonos oldali hónaljárok érintett.
2. Előrehaladott stádiumban a daganat érintheti a hónalji nyirokcsomókat és a mellkasfalra és a bőrre is átterjedhet.
3. Súlyosan előrehaladott esetben távoli áttétek is jelentkeznek, tehát az azonos oldali hónaljárok érintettsége mellett a szervezet legkülönbözőbb szerveiben (tüdő, csont, máj, agy) áttéteket találunk.
Korai stádiumban az elváltozás sebészi megoldása javasolt. Az operáció során a daganat teljes egészében kimetszésre kerül, adott esetben a teljes emlőt eltávolítják. A hónaljárki nyirokcsomók teljes eltávolítása is szóba jön. Előrehaladottabb stádiumban elsősorban gyógyszeres és sugárterápia mellett kell dönteni. A gyógyszerek egyik csoportját az ún. kemoterápiás szerek képezik. A kemoterápia a gyorsan osztódó rákos sejteket pusztítja el. Ismert mellékhatásai a hányinger, hányás, étvágytalanság, hajhullás, rossz közérzet. Egy másik gyógyszercsoport hatásmechanizmusa azon alapszik, hogy a rákos daganatot alkotó sejtek egy része ösztrogénreceptort tartalmaz. Ezek a gyógyszerek megakadályozzák azt, hogy az ösztrogén a rákos sejthez kapcsolódjon, ezáltal a növekedését, anyagcseréjét gátolják.
A sugárterápia nemcsak előrehaladott stádiumban, hanem az emlő megtartásával járó műtétek után is javasolt. Az eljárás során a hét öt napján kb. egy hónapon keresztül az emlőre sugarat bocsátanak, amely a rákos sejtek osztódását megakadályozza és elősegíti azok pusztulását.
Abban az esetben, ha a teljes emlő eltávolításra kerül, annak műtéti rekonstrukciójáról is dönteni kell, néhány sebészeti központban – természetesen a beteg életkorától, általános állapotától, és kívánságától függően – a rekonstrukciót az emlő eltávolításával egyidejűleg elvégzik.
Korai stádiumban felismerve, megfelelő kezelés hatására a betegség igen jó arányban gyógyul. (forrás: OAN)

A légutak idült (krónikus) gyulladásos megbetegedése, amely rohamokban fellépő köhögéssel, fulladással, mellkasi szorító érzéssel jár együtt. Súlyos esetben kezelés nélkül életveszély alakulhat ki.
Bővebben...
Előfordulás
A felnőtt lakosság kb. 4-5 %-a, a gyermekek 8-10 %-a érintett. Gyakran a gyermekkori asztma a fiatal felnőttkorban spontán gyógyul. A bőr és a nyálkahártyák allergiás megbetegedéseivel (szénanátha, csalánkiütés) való halmozott előfordulása nem ritka.
Tünetek
- nehézlégzés: jellemzően hirtelen alakul ki, éjszaka és kora reggel kifejezettebb, a hideg levegőben tartózkodás, illetve a testmozgás ront a helyzeten, spontán vagy hörgőtágító gyógyszerek hatására szűnik. A légvétel fokozott munkát ró a légzésben résztvevő izmokra (rekesz, bordaközi izmok), azok kifáradnak. Súlyos esetben légzési elégtelenség lép fel, amit a nyálkahártyák (pl. a szájnyálkahártya) lilás elszíneződéséről ismerhetünk fel. A kilégzési idő megnyúlik. A nehézlégzéses roham általában néhány percig tart, de órákig, akár napokig is eltarthat.
- köhögés: gyakran váladékképződés (köpet) nélkül.
- mellkasi nyomásérzés
- izzadás
- pulzusszámnövekedés
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Légúti asztma esetén a hörgőnyálkahártya gyulladása és a hörgők simaizmainak összehúzódása következtében a belégzés gond nélkül bekövetkezik, viszont a kilégzés nehezítetté válik. Ez a folyamat okozza az asztmás betegek jellegzetes sípoló-búgó légzését, amely alapján a betegség gyanúja egyértelműen felmerül. Az asztmában szenvedő beteg hörgőnyálkahártyája külső ingerekre sokkal érzékenyebben reagál, mint az egészségesé, ennek következtében a hörgő falában olyan anyagok szaporodnak fel, amelyek a hörgő simaizomzatának összehúzódását okozzák.
Melyek ezek az ingerek?
- Leggyakrabban a levegőben található anyagok: por, állatszor, dohányfüst, virágpor (pollen), illatszerek, illatosítók stb.
- Megfázás, hideg levegő.
- Fokozott testmozgás.
- Bizonyos ételek pl. tengeri élolények vagy gyógyszerek szintén asztmás rohamot produkálhatnak.
- A betegség genetikai hátterét támasztja alá az, hogy azokban a családokban, ahol asztmás beteg van, ott az asztma, illetve az allergiás megbetegedések halmozottan fordulnak elő.
Vizsgálatok
Asthmás roham idején a tüdő hallgatózása során jellemző az úgynevezett sípolás-búgás illetve a megnyúlt kilégzési idő. A mellkas kopogtatása során jellemző úgynevezett dobozos hang lehet hallható. A rohamok között ezek a jelek gyakran hiányoznak. A betegség súlyossága az úgynevezett légzésfunkciós teszttel pontosan megítélhető. A vizsgálat során többek között megmérhető a beteg vitálkapacitása, illetve a belégzett és az erőltetett kilégzés során távozó levegő mennyisége is. A mellkas röntgenfelvétele szintén hasznos vizsgálat. A kiváltó ok tisztázására -különösen, ha egyéb tünetek (szénanátha, bőrviszketés) is fennállnak- különböző allergénekkel bőrteszteket végeznek. Súlyos roham esetén vérgázvizsgálat szükséges, amellyel többek között a vér oxigén és széndioxid tartalmát mérik, ezzel becsülve meg a roham súlyosságát. Vérvizsgálattal a vér fehérvérsejtjeinek száma, illetve az úgynevezett eosinophil fehérvérsejtek száma nyújt az orvos számára hasznos tájékoztatást.
Kezelés
A legfontosabb az, hogy a beteg és a kezelőorvosa tisztában legyenek azzal, hogy mi az asztmás roham kiváltó oka. Ha a kiváltó ok -pl. pollen- azonosításra került, akkor egyértelmű, hogy annak elkerülésével a roham megelőzhető. Abban az esetben pl. ha a roham kiváltó oka a fokozott testmozgás, akkor az orvos a testgyakorlat előtt olyan gyógyszert fog javasolni, amely a rohamot kivédi. Léteznek azonban olyan kiváltó okok (pl. hideg levegő, házipor), amelyeket gyakorlatilag lehetetlen kikerülni. A dohányfüst (mind az aktív, mind a passzív dohányzás) egyértelműen káros hatással van a hörgő nyálkahártyájára, kerülése feltétlenül szükséges. Az otthoni levegő páratartalmának növelésével a rohamok súlyossága gyakran csökkenthető. Az ágynemű és a szőnyegek portartalma igen magas lehet, gyakori tisztításuk és porolásuk igen fontos. Az esetek többségében gyógyszeres kezelésre van szükség. A gyógyszerek szervezetbe juttatása történhet tabletta, vagy akár injekció formájában, még elterjedtebbek az olyan spray-k, amelyek a hatóanyagot közvetlenül a légutakba juttatják el, ezáltal helyben tudják hatásukat kifejteni. (forrás: OAN)

Hazánkban a tehéntej mellett a tojás okozza a legtöbb táplálékallergiát, amely szerencsére viszonylag könnyen és veszélytelenül kiiktatható az étrendből. Többnyire az általában bőrtüneteket okozó tojásfehérje az allergén.
Bővebben...A tojásmentes étrend összeállításakor egyrészt arra kell ügyelni, hogy a hagyományos tojásos száraztészták helyett koleszterinmentes vagy durum tészták legyenek benne, másrészt az étel készítésekor keményítő és nyers reszelt burgonya pótolja az egy-két tojás "kötő" szerepét.
Szabadon fogyasztható a sertés- és a marhahús, a hal, a tej és a tejtermékek (sajtok, túrók, vajak), a margarinok, az olaj, a zöldfőzelékek, a szárazhüvelyesek, a gyümölcsök, a befőttek, köretként a burgonya, a rizs, a köles és a hajdina, az édességek közül a cukorkák, a csokoládék és a tojásmentes sütemények, a kelt tészták, a rétesek, a kenyér, a zsemle és a kifli.
Klinikai tápszerek a tojásallergia diétájában
A tojásmentesség miatt az étrend változatossága csökken, különösen akkor, ha nincs mód mindent otthon készíteni. Ételeink választékát klinikai tápszerekkel (Nutridrinkkel és Nutrison powderrel) bővíthetjük, amelyek leromlott állapot esetén is jól használhatók.
A Nutridrink teljes értékű, energiadús, folyékony tápszer. Hétféle — eper, vanília, trópusi, narancs, banán, karamell, csokoládé és csirkeleves — ízben, valamint ízesítés nélkül van forgalomban. Önálló italként lehűtve fogyasztható, kivéve a csirkeleves ízűt, amelyet melegen kell inni. Ételkészítéskor dúsításra is használhatók. Napi egy-három doboznyi javasolt belőle. A Nutrison powder könnyen oldódó, ízetlen, teljes értékű tápszerpor. Ízesítve önálló italként iható, de az ételek dúsítására is alkalmas, deciliterenként egy-három adagolókanálnyit kell adni.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: sonka, Rama, kenyér, tejeskávé.
Tízórai: gyümölcs.
Ebéd: zöldbableves, pirított máj, rizibizi, saláta.
Uzsonna: Nutridrink (egy doboz).
Vacsora: párizsi, Rama, kenyér, paradicsom, tea.
2. nap
Reggeli: kenyér, virsli (mustárral), tea.
Tízórai: Nutridrinkes gyümölcsturmix (banán + vaníliás Nutridrink).
Ebéd: csontleves durum tésztával, sóskamártás (hat evőkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), főtt burgonya, főtt hús.
Uzsonna: gyümölcssaláta, műzliszelet.
Vacsora: kockasajt (2 db), Rama, rozskenyér, zöldpaprika, tea.
3. nap
Reggeli: zalai, Rama, kenyér, kakaó.
Tízórai: Nutridrink.
Ebéd: gulyásleves, mákos tészta (durum tésztával).
Uzsonna: nyers zöldség, főzelékféle (pl. sárgarépa, karalábé, karfiol, savanyú káposzta), korpás pogácsa.
Vacsora: körözött (Nutrison powderrel dúsítva), kenyér, tea, kígyóuborka.

Hogyan okozhat gondot és milyen problémákhoz vezethet a számítógép, illetve egyéb eszközök képernyőjének hosszas nézése? Mit tehetünk, hogy kiküszöböljük ezeket?
Bővebben...
Az orvoslásban a vér rutin jellegű vizsgálata a mindennapok részét képezi. Emellett számos speciális vizsgálat is kérhető szakorvos által indokolt esetben.
Bővebben...
Minden egyes szoláriumozással nő a bőrrák kialakulásának kockázata. Minél gyakrabban látogatja valaki a szoláriumot, annál több kárt okoz magának és annál nagyobb a bőrrák rizikója.
Bővebben...
A hajhullás egy bizonyos szintig természetes jelenség, azonban a túlzott mértékű hajvesztés esetén érdemes kivizsgáltatni a jelenséget. Sokan férfi problémának gondolják, de nők körében is gyakori.
Bővebben...
belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza