A táplálkozási zavarok közé tartozó kórkép, melyet testséma-zavar és korlátlan evési kényszer jellemez. Nyugat-Európai kutatások szerint a fiatal nők 5-7 %-a szenved ebben a betegségben. Oka mindezidáig ismeretlen. A nők körében egyértelműen gyakoribb, jellemzően a jó szociális környezetben élo, középiskolába járó lányok érintettek.
Bővebben...A testséma megváltozásáért nem utolsó sorban a reklámok felelősek, amelyek a fiatal nőkben kisebbrendűségi érzéseket keltenek. Az említett reklámok szépségideálként kifejezetten sovány nőket állítanak, ezáltal a betegségben érintett személyek elégedetlenek saját megjelenésükkel, alakjukkal, kórosan kövérnek tartják magukat.
Tünetek
-az étel iránti csillapíthatatlan vágy
-egyszerre nagy mennyiségű étel fogyasztása, majd ezt követően – az esetek nagy részében – erőltetett hányás, napokig tartó koplalás, hashajtók vagy vízhajtók túlzott alkalmazása.
A kórképre jellemző az elhízástól való kóros rettegés.
Kezelés
Sokszor hónapok vagy évek telnek el, amíg a betegségre fény derül. A kezelés alapját a pszichoterápia képezi, ún. kognitív – viselkedési terápiával a testséma-zavar az esetek nagy részében megszüntethető. Antidepresszánsok szintén szerepet kapnak a betegség kezelésében. (forrás: OAN)
![](images/icon-calendar.png)
Reflux betegségről akkor beszélünk, amikor a nyelőcső alsó harmadának elernyedt izomzata miatt a savas gyomortartalom a nyelőcsőbe áramlik és súlyos esetben a nyálkahártyán felmaródást okoz és ott gyulladásos tüneteket hoz létre. Az utóbbi esetben úgynevezett refluxos nyelőcsőgyulladásról beszélünk.
Bővebben...
Előfordulás
A felnőtt lakosság közel 1/10-e szenved reflux betegségben, az arány egyre nő. A reflux betegek további 1/10-ében refluxos nyelőcsőgyulladás alakul ki.
Tünetek
Gyomortájékon és a mellkasban (a szegycsont mögött) égő érzés (gyomorégés), amely gyakran a hátba és a nyakba sugárzik.
A savas felmaródás a garat- és a szájnyálkahártyát is érintheti, amely fájdalmas nyelésben nyilvánulhat meg.
Jellemző, hogy a tünetek általában étkezés és lefekvés után kb. egy fél órával jelentkeznek, alkohol és kávé fogyasztására romlanak. Fekvő vagy előrehajlott testhelyzet fokozza a tünetek súlyosságát. Súlyos esetben a nyelőcsövet érintő gyulladás szűkületet okoz, amely nyelési nehezítettségben nyilvánul meg. A krónikus gyulladással érintett nyálkahártya vérezhet, ezáltal vashiányos vérszegénység lép fel.
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Túlsúly: a hasra lokalizálódó úgynevezett alma típusú elhízás esetén a hasüregben megnövekedett nyomás miatt a savas gyomortartalom a nyitott gyomorszájon keresztül a nyelőcsőbe kerül és a fenti tüneteket hozza létre. A testsúly csökkenése a panaszokat enyhíti.
Terhesség: ahogy a méhben fejlődő magzat mérete nő úgy a méh egyre nagyobb nyomást gyakorol a gyomorra ezáltal az előző mechanizmushoz hasonlóan a refluxos tünetek gyakorisága nő.
Bizonyos ételek fogyasztása szintén súlyosbítja a panaszokat. Az állati fehérjék, magas zsírtartalmú húsok, a csokoládé, a kávé, a különböző gyümölcslevek és természetesen az alkohol tartoznak az említett élelmiszerek közé.
A dohányzás a nyelőcső alsó záróizmának elégtelen működését okozza, ezáltal súlyosbítja a panaszokat.
Diagnózis
Típusos esetben a panaszok a kórképre oly jellemzőek, hogy tapasztalt orvos számára diagnosztikus vizsgálatok nem szükségesek. Abban az esetben, ha a panaszok az orvos által javasolt gyógyszer ellenére 1 hónapig fennállnak gyomortükrözést kell végezni. A vizsgálat során egy hajlékony, vékony csövet kell szájon keresztül a nyelőcsőbe majd a gyomorba juttatni, ezáltal a nyálkahártya láthatóvá válik és a diagnózis pontosan felállítható. A vizsgálat során szövettani mintavételre is van lehetőség. Az esetek kb. 60 %-ban azonban a reflux betegség a nyálkahártyán látható eltérést nem okoz, ennek ellenére a panaszok tartósan fennállnak.
Egy kevéssé elterjedt módszer -az úgynevezett ambuláns pH monitorozás- alapja az, hogy kóros esetben a nyelőcső alsó szakaszán a nyelőcsőtartalom pH-ja savas irányba tolódik. A vizsgálat során orron keresztül egy vékony szondát juttatnak a nyelőcső és a gyomor határára, amely az adott terület vegyhatását folyamatosan méri.
Kezelés
Túlsúly esetén elsődleges a testsúlycsökkentés, kerülni kell a zsíros, fűszeres ételeket, a kávéfogyasztást, a dohányzást és természetesen az alkoholfogyasztást. A vacsora mennyiségét csökkenteni kell, azt követően nem ajánlott azonnal lefeküdni. Az alvás során a fej megemelt helyzetben legyen. Abban az esetben, ha a tünetek az életmódbeli változtatások ellenére fennállnak, illetve a betegnek súlyos panaszai vannak gyomorsav csökkentőket kell alkalmazni. Az Ön orvosa fogja kiválasztani a megfelelő gyógyszert. Alapvetően kétfajta gyógyszercsoport van forgalomban. Az úgynevezett hisztamin receptor blokkolók és egy másik gyógyszercsoport a protonpumpa-gátlók napokon belül csökkentik a gyomorsav termelődését és ezáltal a panaszok csökkennek, majd az esetek többségében megszűnnek.
A betegség szövődményei
A nyelőcső nyálkahártyájának hosszan tartó irritációja a nyelőcső rosszindulatú elfajulásának egyik fő kockázati tényezője. Endoszkópos vizsgálattal szövettani mintavétel során a rákmegelőző állapot felismerhető, majd kezelhető.
A nyelőcső szűkülete súlyos gyulladás esetén jelentkezhet, ekkor nyelési nehezítettség vagy fájdalmas nyelés a fő tünet. (forrás: OAN)
![](images/icon-calendar.png)
A kisbaba számára a legideálisabb táplálék az anyatej! A jól és sokat szopó csecsemő nemcsak testileg, hanem érzelmileg is jobban fejlődik, mint a tápszerrel etetett társai. Ahhoz, hogy a bensőséges és örömteli baba–mama kapcsolat zavartalan legyen, az anyának a saját táplálkozására is oda kell figyelnie, hiszen ez a tejelválasztást és a jó közérzetet egyaránt nagymértékben befolyásolja.
Bővebben...
Energiaszükséglet
A napi energia-felvételt az elválasztott anyatej mennyiségétől függően kell növelni. A szoptató anyáknak átlagosan 8,5 dl tejük van naponta, s ennyi anyatejnek az elválasztásához 750 kcal energiára van szükségük. Mégis azt javasoljuk, hogy a terhesség előttinél csak 500–600 kcal-val több energiát fogyasszanak, hiszen a terhesség alatti súlygyarapodás mértékét is figyelembe kell venni. Fontos tanács, hogy a kismamák ne az egyszerre elfogyasztott étel mennyiségét, hanem az étkezések számát növeljék.
Fehérjeszükséglet
A csecsemő naponta körülbelül 10 g hasznos fehérjéhez jut hozzá az anyatejjel. Minthogy 1 dl anyatej elválasztásához 2,4 g fehérjére van szükség, az anyának napi 15–20 g állati eredetű fehérjével kell többet fogyasztania, mint a terhessége előtt. A legfontosabb teljes értékű fehérjeforrások a tejtermékek, a húsok, a húskészítmények, a halak és a tojás.
Szénhidrátszükséglet
A szénhidrátokat (cukrokat és keményítőket) elsősorban vitaminokat is tartalmazó gyümölcsökkel és tejjel fedezze a szoptató anya. A tésztaféleségek, a cukor és a kenyér fogyasztása egymagában értelmetlen, hiszen nem vagy csak kismértékben tartalmaznak a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat és vitaminokat, s a túlzott fogyasztásuk elhízásra vezethet. A tésztafélék közül a durum, illetve a korpás készítményeket, míg a kenyérből és a péksüteményekből a teljes kiőrlésűeket kell előnyben részesíteni.
Zsírszükséglet
A szoptató anya étrendjének zsírtartalma csak kismértékben befolyásolja az anyatej összetételét, ezért az egy napra ajánlott energiának csak 30 %-a származzon zsiradékból. Előnyös, ha a táplálék fele-fele arányban tartalmaz növényi és állati eredetű zsírokat.
Vitamin- és ásványianyag-szükséglet
Az anyatej vitamintartalmát nagyban befolyásolja az étrend. Ez különösen az A- és a C-vitaminra vonatkozik. A vitamin- és ásványianyag-szükséglet a szokványos étkezéssel rendszerint kielégíthető, de az őszi-téli hónapokban ajánlatos ezeknek az anyagoknak a pótlása. Ennek egyik lehetséges formája a reggelire és/vagy uzsonnára fogyasztott ideális összetételű, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel dúsított Fortimel ital.
Klinikai tápszerek a szoptató anyák étrendjében
A szoptató anyának az első hat hónapban napi 20 g, míg a hetedik hónaptól napi 15 g többletfehérje ajánlható. A megnövekedett vitamin-, ásványianyag- és nyomelemszükségletet a Fortimellel is fedezhetjük.
Folyadékszükséglet
Ahhoz, hogy a szoptató anyának kellő mennyiségű anyateje legyen, a rendesnél több folyadékot kell innia. A folyadéktöbblet elsősorban zöldség- és gyümölcslevekből, cukrozatlan limonádéból, tejből és ásványvízből álljon. Már a szülést követő első órákban fontos a bőséges folyadékfelvétel, hogy az emlő belövellése zavartalan legyen.
Fontos tudnivalók
A szoptató anya ne igyon alkoholt, s ne dohányozzon!
Csökkentenie kell a feketekávé fogyasztását, mert a koffein ugyanúgy megjelenik az anyatejben, mint az alkohol és a gyógyszerek egy része.
Gyógyszert csak akkor szabad szednie, ha azt az orvos ajánlja.
Fűszereket csak mértékkel, inkább ízkombinációban fogyasszon a szoptatás befejezéséig.
Kerülje a szénsavval dúsított italokat!
Ne fogyasszon túl forró vagy túl hideg ételeket és italokat!
Szoptató anyák étrendje (mintaétlap)
1. nap
Reggeli: 2dl rostos gyümölcslé, körözött, zöldpaprika, barnakenyér
Tízórai: Gyümölcs (egyéni toleranciától függően: alma, egres, szilva, barack, stb), Fortimel 1 doboz
Ebéd: Palócleves, diós tészta (durumtésztából), kompót
Uzsonna: kefir, “7 magos” kenyér
Vacsora: párolt csirke, ½ adag párolt rizs, vegyes zöldsaláta, Fortimel 1 doboz
2. nap
Reggeli: Fortimel 1doboz, gyümölcskenyér
Tízórai: óvári sajt, kenyér, vaj, paradicsom, ásványvíz
Ebéd: burgonyaleves, vagdalt, spenót, körte
Uzsonna: Fortimel müzlivel
Vacsora: orosz hússaláta, barna kenyér, szőlő
3. nap
Reggeli: tejeskávé, vajas-lekváros kenyér
Tízórai: párizsi, vaj, kenyér, póréhagyma
Ebéd: paradicsomleves, francia rakottburgonya, gyümölcs
Uzsonna: szardínia, barna kenyér, paradicsom
Vacsora: zöldségkrém, kenyér, Fortimel 1 doboz, alma
![](images/icon-calendar.png)
A koleszterin a lipidek közé tartozó vegyület, amely a sejtmembrán és egyes hormonok felépítésében lényeges szerepet játszik. Nélkülözhetetlen a szervezet élettani folyamataiban, mégis mennyiségének kóros megnövekedése komoly veszélyekkel jár.
Bővebben...Alapvetően két típusa létezik. A "rossz" koleszterin az ún. LDL felelős a szervezetben többek között az érelmeszesedés kialakulásáért, ezzel szemben a "jó" koleszterin az ún. HDL az érelmeszesedés védőfaktorának számít.
A táplálkozási szokásoknak a magas koleszterinszint kialakulásában kiemelkedő szerepük van.
Magas zsírtartalmú táplálék fogyasztása az LDL koleszterinszintet növeli, a HDL koleszterin mennyisége pedig többek között fokozott testmozgással növelhető.
A koleszterinszint az életkorral folyamatosan nő.
Elsősorban az erekre kifejtett hatása az, ami miatt a magas koleszterinszint ellen védekeznünk kell.
A szív ereinek érintettsége az ún. koszorúér-elmeszesedés esetén a szívinfarktus kockázata megnő. Az agy ereinek érintettsége esetén fokozott agyérelmeszesedés, időkori elbutulás lép fel, ill. fokozott a kockázat arra, hogy az erekben vérrög alakul ki, ezáltal agylágyulás, agyvérzés, szélütés következik be. A nyaki ütőér meszesedése szintén szélütést okozhat. Az alsó végtag érelmeszesedése miatt az erek átmérője csökken, ezáltal romlik a láb izmainak vérellátása, alsó végtagi fájdalom alakul ki. A vese ereinek szűkülete a magas vérnyomás kialakulásában játszik szerepet.
A magas koleszterinszint kialakulásában bizonyos örökletes hajlam mellett, elsősorban étrendi tényezőknek van szerepe. Magas koleszterintartalmú ételek fogyasztása (vaj, tojás, állati zsírok) a koleszterinszintet egyértelműen emelik. A dohányzás lényegesen emeli az érelmeszesedés kockázatát. Mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenti az LDL-szintet, ugyanakkor növeli az érfal védelmében szerepet játszó HDL-szintet. Bizonyos alkoholok, pl. a vörösbor védő szerepe egyértelműen bizonyított. A fokozott testmozgás, a növényi rostokban gazdag táplálkozás csökkentik az érelmeszesedés kockázatát.
A terápia alapját az alacsony koleszterintartalmú diéta képezi. Abban az esetben, ha a diéta, ill. a fokozott testmozgás a vér koleszterinszintjét számottevően nem csökkenti, gyógyszeres kezelésre van szükség. Cukorbetegség, magas vérnyomás, koszorúér-betegség esetén már alacsonyabb LDL-szint esetén is gyógyszeres kezelés szükséges. (forrás: OAN)
![](images/icon-calendar.png)
A szervezet működéséhez nélkülözhetetlen tápanyagokhoz az ételekből jutunk hozzá. Az anyagcsere során salakanyagok is keletkeznek, amelyeknek egy részét a vese üríti ki a testből. Ha ez a szerv nem vagy nem megfelelően látja el a feladatát, dialízissel választják ki a vérből a méreganyagokat, a fölösleges vizet és ásványi anyagokat. Sajnos, eközben bizonyos vitaminok és nyomelemek is kiválasztódnak.
Bővebben...A vese feladatai közé tartozik a fehérjék lebomlása során keletkező salakanyagok (pl. karbamid-nitrogén, húgysav) eltávolítása, az izomműködés során létrejövő kreatinin kiürítése, a só-, a víz- és az ásványianyag-háztartásnak a víz és a különböző ásványi sók (kálium, foszfor, nátrium, kalcium) kiválasztásával való egyensúlyban tartása, valamint a kalcium-anyagcserét, a vérképzést és a vérnyomást szabályozó anyagok termelése.
A dializált beteg diétájának az a célja, hogy a szervezetét egyensúlyi állapotban tartsa. Nagyon fontos a száraz és az ideális testtömeg megállapítása. Száraz testtömegnek a felesleges víztől mentes tömeget nevezzük. Ezt a kezelőorvos állapítja meg. Az ideális testtömeget a testmagasságból számítjuk ki: testmagasság - 100 - 5 % a férfiaknál, míg nőknél - 10 %. Például a 165 cm magas nő ideális testtömege: 165 -100 = 65, 65 - 6,5 = 58,5 kg. Eszményi esetben a száraz és az ideális testtömeg megegyezik. Ha a száraz tömeg több, fogyásra, míg ha kevesebb, hízásra volna szükség.
A betegnek ügyelnie kell a folyadékfogyasztásra. A megengedett folyadékfelvétel az előző napon ürített vizelet mennyiségétől, míg a peritoneálisan (hashártyán keresztül) dializáltaknál a dializátummal ürített folyadékmennyiségtől is függ. Ennek adagja: az előző napi vizeletmennyiség + (dializátum mennyisége) + 5 dl (széklettel, lehelettel, izzadással ürített vízmennyiség). A folyadékfogyasztást illetően nemcsak a megivott víz, hanem a leves vagy az alma leve is beleszámít a napi mennyiségbe.
Két hemodialízis kezelés között 1,5–2,5 kg súlytöbblet még elfogadható. Az ennél nagyobb súlytöbblet megterheli a szívet, s a kezelés alatt rosszullétet, görcsöket és vérnyomás-ingadozást okozhat.
A veseelégtelenség fehérjeszegény (30–40 g/nap) diétájához képest lényeges változás a viszonylag szabad fehérjefogyasztás (1,0–1,2–1,5 g/ideális testtömeg-kilogramm/nap). Ez egy 58 kg-os nő esetében 58–70–87 g fehérjét jelent, amelynek felét állati eredetű, teljes értékű fehérjét tartalmazó élelmiszerekből (tejből, tejtermékekből, húsból, húskészítményekből, tojásból) kell fedezni. Ahhoz, hogy a fehérje hasznosuljon, megfelelő mennyiségű energiára (kalóriára) is szüksége van a szervezetnek. Ideális testtömeg esetén kilogrammonként 30–40 kcal a kívánatos napi adag. Ez az előbbi példánál maradva 1750-2300 kcal/nap. Megfelelő mennyiségű kalóriához szén-hidrátokból (tészta- és kenyérfélékből, péksüteményből, rizsből, cukorból, mézből, lekvárból, gyümölcsökből és zöldségfélékből), valamint zsiradékokból (főként növényi eredetű margarinból és olajból) juthatunk. Az állati eredetű zsiradék a nagy koleszterintartalma miatt nem előnyös.
A vérben felszaporodó bizonyos ásványi anyagok különböző tüneteket okozhatnak. Például a sok kálium bőrviszketést, zsibbadást, szívritmuszavarokat és szívmegállást idézhet elő. Napi elfogyasztható káliummennyiség 1500–2500 mg. A kezelés előtt kívánatos vérkáliumszint 4–5,6 mmol/l.
Hogyan csökkenthető a káliumfelvétel? Nyersanyag-válogatással, áztatással és előfőzéssel. Nagy káliumtartalmú élelmiszerek a gyümölcsök (különösen a banán és az aszalt gyümölcsök), a zöldségfélék (különösen a paraj, a sóska, a sárgarépa, a burgonya, a brokkoli és a bimbós kel), a hüvelyesek, az olajos magvak, a paradicsompüré, a kechup, a kakaópor és a csokoládé. Az elfogyasztott kálium felszívódása az evés közben bevett Resonium porral csökkenthető, amely a bélben szivacsként szívja magába a káliumot.
A másik fontos anyag a foszfor. Ha a kelleténél több van belőle a vérben, az a csontok anyagcserezavarához vezet, s a csontok fájdalmassá és törékennyé válnak. Ez a foszforban gazdag élelmiszerek (húsok, húskészítmények, belsőségek, halak, búzacsíra és -korpa, tej, tejtermékek, tojássárgája, szárazhüvelyesek, aszalt gyümölcsök, olajos magvak, kakaópor és csokoládé) fogyasztásának mérséklésével, kerülésével, az első főzővíz kiöntésével, a húsok előfőzésével, valamint a hosszú főzést igénylő ételek (pl. kocsonya és húsleves) kerülésével előzhető meg. Az ajánlott foszformennyiség 600–800 mg naponta. Arra kell törekedni, hogy a vér foszforszintje 2,0 mmol/l alatt legyen.
A nátrium vizet tart vissza a szervezetben, ezáltal egyrészt vizenyők alakulnak ki, másrészt megemelkedik a vérnyomás. Minthogy a konyhasó nátriumot tartalmaz, a fogyasztását mérsékeljük vagy kerüljük. Helyette fűszereket használjunk, s legföljebb a készételt ízesítsük egy kis sóval. Egyidejűleg a nátriumban gazdag élelmiszereket (ízesítő porokat, zacskós leveseket, mártásporokat, füstölt húsokat és húskészítményeket, konzerveket, sajtokat, savanyúságokat, mustárt, kechupot, majonézt és sózott rágcsálnivalókat, például chipset és ízesített pattogatott kukoricát) is korlátozzuk vagy kerüljük. A napi ajánlott konyhasóadag 5 g (= 2 g nátrium). A vér eszményi nátriumszintje 135–139 mmol/l.
A kalcium ellensúlyozza a foszfor hatását. Mivel azok az élelmiszerek tartalmaznak sok kalciumot, amelyeknek a foszfortartalma is nagy, ezért gyógyszer (kalcium-karbonátot tartalmazó por, tabletta, pezsgőtabletta) formájában kell gondoskodni a kalciumellátottságról. A javasolt napi adag 2–3 g. A vér kívánatos kalciumszintje 2,6 mmol/l.
Nagyon fontos a megfelelő vitaminellátottság is a vérképzőrendszer és a szervezet egészének működéséhez.
A vízben oldódó vitaminok (B-vitamincsoport, C-vitamin, nikotinsav, biotin, folsav) egy része a dialízis során kioldódik, ezért ezeknek a rendszeres pótlásáról vitaminkészítményekkel lehet gondoskodni.
A zsírban oldódó vitaminok (A-, D-, E- és K-vitamin) a dialízis során nem szűrődnek ki, ennek ellenére ügyelni kell arra, hogy kellő adagban jussanak a szervezetbe. Ez változatos táplálkozással és vitaminkomplexekkel oldható meg.
Mértékkel fogyasztható élelmiszerek: kenyér, zsemle, kifli, tésztafélék, rizs, keksz, növényi zsiradék (margarin, olaj), tej, joghurt, kefír, aludttej, tejszín, krémsajt, cukkini, cékla, fejes saláta, póréhagyma, hónapos retek, spárga, főzőtök, uborka, vöröshagyma, zöldbab, zöldpaprika, alma, birsalma, egres, grépfrút, körte, meggy, narancs, méz, cukor és lekvár.
Korlátozottan fogyasztható élelmiszerek: húsok (inkább csirke, nyúl és kacsa, mint sertés és marha), húskészítmények (kenőmájas, nyári szalámi, virsli, párizsi, szafaládé, krinolin és gépsonka), állati zsiradékok (vaj, tejszín, szalonna, tepertő, sertés-, liba- és kacsazsír), tejtermékek (tejföl, túró, reszelni való sajtok: ementáli, trappista, köményes, fokhagymás, Óvári, Lajta), tojás, bimbós kel, brokkoli, burgonya, fekete retek, karalábé, karfiol, paraj, rebarbara, sóska, zeller, zöldborsó, káposzta, paradicsom, padlizsán, sárgarépa, gomba, ananász, cseresznye, görögdinnye, barack, kivi, mandarin, málna, piros ribizli, szamóca, szilva, szőlő, befőttek, kompótok, kávé, fekete tea, gyógynövénytea és üdítők.
Kerülendő élelmiszerek: belsőségek (máj és velő), füstölt húsok, szalámik, kolbászok, halak, lágy, ömlesztett sajtok (háromszög- és kockasajt, karaván, camping és parmezán), szárazhüvelyesek (szárazbab, sárgaborsó, lencse és szójabab), banán, sárgadinnye, fekete ribiszke, aszalt gyümölcsök, olajos magvak, kakaó és csokoládé.
Fel kell hívni a beteg figyelmét arra, hogy a tápanyagtáblázat alapján ellenőrizheti étrendjének tápanyagtartalmát. Még a kerülendő élelmiszerek közül is választhat ritkán egyet-egyet, ha az aznapi étrendjét hozzáigazítja. Igyekezzen naponta négyszer-ötször étkezni. Célszerű diétás naplót vezetnie, amelybe folyamatosan írja be, hogy milyen ételeket evett, s mennyit. Az ajánlott diétát az orvos írja elő. Az étrend összeállításához, valamint az ételek elkészítéséhez dietetikus segítségét vegye igénybe.
Klinikai tápszerek szerepe a dializált beteg diétájában
A diétában a Nutricia négy tápszere alkalmazható: a Fantomalt, a Nutridrink és a Nutrison powder. A Fantomalt alapanyaga a maltodextrin, amely cukor helyett bármilyen ételbe belekeverhető. Édesítő ereje kisebb a cukorénál, viszont a kalóriaértéke csaknem azonos vele, így az ételekhez adva növeli az energiatartalmukat. Egy adagolókanálnyi 5 g = 20 kcal. Hideg és langyos folyadékokban egyaránt jól oldódik. A Fantomalttal dúsított étel vagy ital melegíthető és forralható. Ezt a tápszert szobahőmérsékleten, száraz helyen, jól lezárt dobozban tároljuk. A felbontott doboz három hétig felhasználható.
A Nutridrink teljes értékű, minden tápanyagot tartalmazó, energiadús, vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított, fogyasztásra kész, iható tápszer, amely eper, vanília, trópusi gyümölcs, banán, karamell, narancs és csokoládé ízben van forgalomban. Egyéves kortól fogyasztható. Kiegészítő táplálásra napi egy-háromdoboznyi ajánlott. Lassan, kortyolva kell meginni, s lehűtve igazán finom. Szobahőmérsékleten tárolható. Felbontva 24 óráig tartható hűtőszekrényben. Kétszáz ml-ében 300 kcal energia, 10 g fehérje, 36 g szénhidrát, 300 mg kálium, 160 mg foszfor és 160 mg nátrium van.
A Nutrison Energy Plus semleges ízű tápszer a Nutridrink helyett.
A Nutrison powder szintén teljes értékű, minden tápanyagot tartalmazó, vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított tápszerpor. Először kevés langyos vízzel keverjük el, s utána öntsük hozzá a többi vizet. A tejszerű folyadékot natúr vagy ízesítve ihatjuk. A tápszerpor kész langyos ételekbe, valamint italokba is keverhető. Egy dl folyadékba vagy ételbe egy-három kanálnyi Nutrison powder keverhető. A fémdoboz kilencven evőkanálnyi tápszert tartalmaz. Szobahőmérsékleten tárolható. Felbontás után hűvös helyen, jól lezárt dobozban három hétig felhasználható. Mindhárom terméket kezelőorvosától kérje! A gyógyszertárban receptre kaphatók.
Mintaétrend három napra
1. nap:
Reggeli: tejeskávé Nutridrinkkel (vaníliás Nutridrink 200 ml, kávé 50 ml), félbarna kenyér (100 g), margarin (20 g).
Tízórai: alma (150 g).
Ebéd: pácolt fokhagymás pulykamell (pulykamell 100 g, olaj 20 g, tej 0,1 dl, egy adagolókanálnyi Nutrison powder, fokhagyma), burgonyapüré (burgonya 200 g, hat adagolókanálnyi Nutrison powder, margarin 20 g, szerecsendió), fejes saláta (fejes saláta 100 g, Fantomalt, ecet)
Uzsonna: háztartási keksz (20 g).
Vacsora: bundás kenyér (félbarna kenyér 100 g, tojás 1db, olaj 50 g), vegyes saláta (paradicsom 50 g, uborka 50 g, póréhagyma 30 g, Fantomalt, ecet, fokhagyma, petrezselyemzöld).
2. nap:
Reggeli: tea Fantomalttal, fehér kenyér (10 g), szalámi (20g), margarin (20 g), uborka (50 g).
Tízórai: narancs (150 g).
Ebéd: töltött tök (tök 250 g, darált sertéshús 50 g, rizs 30 g, olaj 15 g, három adagolókanálnyi Nutrison powder, vöröshagyma, só, borsikafű), kapormártás (liszt 20 g, olaj 10 g, tejföl 0,5 dl, kilenc adagolókanálnyi Nutrison powder, kapor, Fantomalt, citromlé).
Uzsonna: epres Nutridrink (200 ml).
Vacsora: tojásos-virslis cukkinilecsó (cukkini 100 g, zöldpaprika 50 g, paradicsom 50 g, vöröshagyma 50 g, olaj 20 g, virsli 60 g, tojás 1 db, fűszerpaprika), párolt rizs (rizs 50 g, olaj 10 g).
3. nap:
Reggeli: tea Fantomalttal, kifli (2 db), reszelt sajt (30 g), margarin (20 g), zöldpaprika (50 g).
Tízórai: nápolyi (50 g).
Ebéd: csirkevagdalt (darált csirkehús 100 g, zsemle 0,5 db, tojás 0,5 db, vöröshagyma, fokhagyma, borsikafű, bazsalikom, olaj a sütéshez), zöldbabfőzelék (zöldbab 250 g, liszt 20 g, olaj 10 g, kilenc adagolókanálnyi Nutrison powder, fokhagyma, petrezselyemzöld, Fantomalt).
Uzsonna: egzotikus puding (trópusi Nutridrink 200 ml, víz 0,5 dl, fél csomag = 20 g vaníliás pudingpor, cukor).
Vacsora: tea Fantomalttal, tepertőkrém (tepertő 30 g, mustár, vöröshagyma, borsikafű), félbarna kenyér (100 g), uborka (100 g).
![](images/icon-calendar.png)
Minden egyes szoláriumozással nő a bőrrák kialakulásának kockázata. Minél gyakrabban látogatja valaki a szoláriumot, annál több kárt okoz magának és annál nagyobb a bőrrák rizikója.
Bővebben...![](images/icon-calendar.png)
Hogyan okozhat gondot és milyen problémákhoz vezethet a számítógép, illetve egyéb eszközök képernyőjének hosszas nézése? Mit tehetünk, hogy kiküszöböljük ezeket?
Bővebben...![](images/icon-calendar.png)
Az orvoslásban a vér rutin jellegű vizsgálata a mindennapok részét képezi. Emellett számos speciális vizsgálat is kérhető szakorvos által indokolt esetben.
Bővebben...![](images/icon-calendar.png)
A hajhullás egy bizonyos szintig természetes jelenség, azonban a túlzott mértékű hajvesztés esetén érdemes kivizsgáltatni a jelenséget. Sokan férfi problémának gondolják, de nők körében is gyakori.
Bővebben...![](images/icon-calendar.png)
belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza