Definíció/diagnózis

Az elhízáson a szervezet zsírtartalmának kóros megnövekedését értjük. Annak a megállapítására, hogy az elhízás milyen mértékű, számos eljárás van használatban. Ezek közül a legfontosabb az úgynevezett testtömegindex (Body Mass Index: BMI; nemre korrigált kalkulátor elérhető a főlapról), amely egy egyszerű számításon alapszik. Ha elosztjuk a kilogramban mért testsúlyunkat a méterben mért testmagasságunk négyzetével, egy hányadost kapunk (kg/m2). Ha ez a szám 20 és 25 között van, akkor normális alkattal állunk szemben, ha 25 és 30 közé esik, akkor az egyén túlsúlyos, ha pedig 30 feletti eredményt kapunk akkor elhízottnak számít. A derékkörfogat a hasi zsírszövet megítélésére szolgál. Férfiaknál 102 cm, nőknél 88 cm az elfogadható felső határ. A derék-csípő hányadost megkapjuk, ha a derékkörfogatot elosztjuk a csípőkörfogattal. Férfiaknál 0,9 alatti, nőknél 0,8 alatti értékek elfogadhatóak. A bőrredővastagság szintén objektív vizsgálati módszer az elhízás megítélésére, azonban jellemzően kórházi körülmények között használatos. A túlsúly nem feltétlenül jelenti a szervezet zsírtartalmának megnövekedését, gyakran előfordul erősebb csontozat vagy tömegesebb izomzat mellett, hogy kóros BMI értéket találunk a test alacsony zsírtartalma ellenére. A zsírszövet eloszlásától függően beszélünk alma formájú illetve körte formájú elhízásról. áAz alma formájú elhízás leginkább férfiakra jellemző, ebben az esetben a zsírszövet a hason illetve a hasi zsigerek körül található. A körte formájú elhízás a nőknél gyakoribb, ekkor a zsírszövet döntően a csípőtájon, a combok területén helyezkedik el. kétfajta elhízástípus különböző betegségekre hajlamosít. Az alma típusú elhízás és a magas vérnyomás, a cukorbetegség, magas vérzsírszint, illetve szív- és érrendszeri megbetegedések kapcsolata egyértelmű. A körte típusú elhízás elsősorban ízületi bántalmakat okoz.

A betegség kialakulását segítő tényezők

A túlsúly, illetve az elhízás kialakulásában számos tényező vesz részt. Az elhízott vagy túlsúlyos egyén vizsgálatát biológiai, környezeti, magatartási szempontból kell elkezdenünk. Az ember testsúlygyarapodását illetve csökkenését alapvetően az határozza meg, hogy a bevitt, illetve az elhasznált energia hogyan aránylik egymáshoz. Ez az úgynevezett energiamérleg, amely akkor pozitív, ha az egyensúly a bevitt energia javára tolódik el, ekkor zsírraktárak képződnek. A fokozott fizikai aktivitás növeli az elhasznált energia mennyiségét. A magas szénhidrát- és zsírtartalmú ételek túlzott fogyasztása a túlzott kalóriabevitel révén az elhízás vezető hátterét képezi. Tagadhatatlan, hogy bizonyos genetikai tényezők is szerepet játszanak az elhízás kialakulásában. Egyenesági rokonok között a hasonló alkatúak előfordulása gyakoribb, bár környezeti tényezők is szerepet játszanak. Bizonyos betegségek pl. Cushing kór vagy az ún. Stein-Leventhal szindróma szintén elhízással járnak.

Az elhízás szövődményei

A felsorolt betegségek lényegesen gyakrabban fordulnak elő elhízott egyénekben:

- magas vérnyomás

- magas koleszterin- és vérzsírszint

- cukorbetegség

- szívkoszorúérbetegség

- szívelégtelenség

- agyvérzés

- epekövesség

- ízületi megbetegedések

- visszérbetegségek

- alvászavar

- egyes rosszindulatú daganatok: méhrák, emlőrák, prosztatarák, vastagbélrák, epehólyagrák, veserák

- menstruációs zavarok, a peteérés zavara

- vesekő

- önértékelési zavarok, depresszió

Mindezek egyértelműen élettartamcsökkenéshez vezetnek.

Kezelés

A kezelés alapját a diéta és a testmozgás képezi. Számos jól bevált fogyókúrás módszert leírtak már, ennek ellenére szomorú tapasztalat, hogy a kezdeti fogyás után a fogyókúrázók kb. 80%-a visszanyeri a diéta előtti testsúlyát. A cél tehát nem a gyors fogyás, hanem ellenkezőleg a viszonylag lassan leadott kilók után a testsúly tartása. Általában azt mondhatjuk, hogy heti fél kilogrammnál nagyobb testsúlycsökkenés már káros. Ekkor már nemcsak a zsírok, hanem a szervezet saját fehérjéi, így az izomzat fehérjéi is bomlanak, ezáltal az izomtömeg csökken. A fogyókúra kezdetén a súlycsökkenés látványosabb, ekkor az első 2-3 hétben az 5 kg-os fogyás sem ritka a kezdeti folyadékvesztés miatt. Ez a tendencia később csökken, a fogyás ezután lassabbá válik. Fontos megértenünk, hogy ez nem azért van, mert nem tartjuk szigorúan a fogyókúrát, hanem ez egy természetes folyamat. A diéta eredményes módja az, ha a korábban fogyasztott táplálékhoz képest átlagban naponta 500-700 kcal-val kevesebbet viszünk be. A kalóriamegvonás történhet úgy, hogy kerüljük a szénhidrátban és zsírban gazdag élelmiszereket, több zöldséget, ill. alacsony cukortartalmú gyümölcsöt fogyasztunk.

- Térjünk át a mesterséges édesítőszerekre! Számos jó minőségű, a cukrot kiválóan helyettesítő készítmény van forgalomban.

- A legtöbb élelmiszer csomagolásán fel van tüntetve energiatartalma, nézzük azt meg és az alapján vásároljunk!

- Étkezzünk naponta legalább 5 alkalommal!

- Hozzá kell szoknunk, hogy a diéta az első 2 hétben azért nehéz, mert állandó éhségérzetet okoz. Ezt az érzést teljes őrlésű gabonatermékekkel ill. magas rosttartalmú élelmiszerekkel csökkenthetjük.

- Ügyeljünk a vitaminok bevitelére! Télen egészítsük ki étrendünket vitaminkészítményekkel!

- Sütéshez, főzéshez használjunk növényi alapanyagból készült olajat! Kerüljük a finomított szénhidrátokat! Ne nassoljunk!

- A táplálkozási szokásaink megváltoztatása mellett - ha egészségügyi ellenjavallat nincs - mozogjunk többet! A mozgásszegény életmód mellett a testsúlycsökkentés sokkal nehezebb, mint ha könnyű, úgynevezett aerob testmozgást végzünk. Melyek az aerob sportok? Pl. kocogás, futás, úszás, kerékpározás, aerobik stb. Napi 15-20 perc fizikai aktivitás elég ahhoz, hogy erőnlétünk javuljon, izmosabbak legyünk és a fogyás így eredményesebb lesz. Néhány héten belül észre fogjuk venni, hogy a mozgás az életünk részévé vált, szervezetünk már igényelni fogja és jobban fogjuk magunkat érezni bőrünkben! A fizikai aktivitás jótékony hatású a szénhidrátanyagcserére, a vérnyomásértékek javulnak, erősíti a csontokat, az izmokat és az ízületeket, segít megelőzni a csontritkulást. El kell ugyanakkor oszlatnunk azt a tévhitet, hogy a fizikai aktivitás csak sport keretében képzelhető el. Akár napi fél óra séta elég lehet arra, hogy a korábbi ülő életmódon változtatva az állóképességünk javuljon. Ha emeletes házban lakunk ne használjunk liftet, inkább lépcsőzzünk! Minden egyes lépcsőfokkal közelebb kerülhetünk a kitűzött testsúlyunkhoz! Nézzünk kevesebb TV-t, ha feltétlenül le kell ülnünk a TV elé, a műsorok közti szünetben is elvégezhetünk néhány tornagyakorlatot!

Gyógyszeres kezelés

Ritka esetekben a diéta illetve a fokozott testmozgás ellenére a testsúlycsökkentés nem jár eredménnyel. Ekkor gyógyszeres kezelés jön szóba, amely az orvos által felírt készítményen alapszik. Két olyan gyógyszercsoport van, amelyik a testsúlycsökkentésben javasolt. Két gyógyszercsoport különböző hatásmechanizmussal. Ha szükséges, az Ön orvosa fogja kiválasztani azt, amelyikre Önnek szüksége van. Az egyik a hypothalamus éhségközpontjára hatva az éhségérzet csökkentésével ér el eredményt. A másik a bélcsatornában hatva megakadályozza a zsírok felszívódását. Akár a kétfajta gyógyszer együtt is alkalmazható. Még egy megoldás létezik, végső esetben a plasztikai sebészé a főszerep. Leggyakrabban akkor indokolt plasztikai sebészhez fordulni, ha egy adott testrészről a zsír az előbb felsorolt eszközök ellenére nem távozik. Figyelembe kell azonban venni, hogy a beavatkozás szövődményekkel járhat, fájdalmas valamint a tartósság nincs garantálva. (forrás: OAN)

Előfordulás

Az Egyesült Államokban több, mint 12 millió ember inkontinens, a 65 év feletti lakosság 15-25%-a szenved ebben a betegségben. Magyarországon kb. 600.000-1000.000 ember érintett. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy számtalan esetben a betegséget annak kínos, kellemetlen volta miatt- gyakran letagadják, ezért a betegek számának megbecsülése nem lehet pontos. Az inkontinencia nem kizárólag egészségügyi, hanem pszichoszociális probléma is egyben. A betegek nagy része a mindennapi tevékenységében is gátolt, érzelmileg sérülékenyebbé, visszahúzódóbbá válik.

A betegség formái

Az alapján, hogy a vizelet ürülése milyen körülmények között következik be, a betegség több formáját különböztetjük meg.
Stressz inkontinencia: a betegség leggyakoribb formájában a húgyhólyag záróizma nem elég erős ahhoz, hogy ellen tudjon állni annak a nyomásemelkedésnek, ami erős hasprésnél lép fel. Ez az állapot felléphet pl. tüsszentésnél, erős köhögésnél vagy pl. nagy súly felemelésénél. Terhesség idején, szülés után, illetve változókor (menopauza) utáni nők esetében gyakori. Egyes elméletek szerint az ösztrogén (női nemi hormon) hiánya, illetve a kismedence, a húgyhólyag, és a hüvely izomzatának gyengesége okozza.
Túlfolyásos inkontinencia: idős embereknél gyakori, ebben az esetben a húgyhólyag olyan méretűvé nő, hogy nem képes visszatartani a felgyülemlő vizeletmennyiséget és egyszerűen túlfolyik. Gyakran cukorbetegség, krónikus alkoholizmus, prosztata-megnagyobbodás vagy gerincvelő-sérülés következménye.
Sürgető (parancsoló) vizelési inger esetén a húgyhólyag akaratlan összehúzódása következtében ellenállhatatlan vizelési inger keletkezik. Húgyúti fertőzés (felfázás) gyakran sürgető vizelési ingert okoz.
Gyógyszer által okozott inkontinencia esetén gyakran a helytelen időben (lefekvés előtt) alkalmazott vízhajtók vagy akár a túl erős altatók éjszakai inkontinenciát okozhatnak.

A betegség hátterében álló tényezők

- húgyúti vagy nőgyógyászati fertőzések
- székrekedés
- gyógyszerek
- a kismedencei izmok gyengesége
- prosztatamegnagyobbodás - következményes vizelet elfolyási akadályt képezve
- bizonyos urológiai, illetve nőgyógyászati műtétek utáni állapot
- terhesség
- menopauza (változókor)
- hormonális eltérések (pl. ösztrogénhiány)
- gerincvelő sérülések, illetve a gerincvelő gyulladásos vagy egyéb megbetegedései

Diagnózis

Vizelettartási nehézség esetén az esetek döntő többségében nőgyógyász, illetve urológus szakorvoshoz kell fordulni. A panaszok részletes megismerése után fizikális vizsgálattal (tapintással) megállapítható a kismedencei szervek elhelyezkedése. A fizikális vizsgálat vaginális illetve végbélen keresztüli vizsgálatot foglal magába. Fontos a vizelet laboratóriumi (tenyésztéses) vizsgálata, amellyel megállapítható az, hogy van-e genny vagy baktérium a vizeletben. Ebben az esetben antibiotikum adása válik szükségessé.
Az úgynevezett urodinámiás vizsgálattal egy a húgyutakba vezetett katéter segítségével mérhető a vizeletelvezető rendszer különböző részein levő nyomásérték.
Kismedencei UH vizsgálat és húgyhólyag-, illetve veseröntgen meg tudja ítélni a hólyag a vesevezeték, illetve a vesék nagyságát, elfolyási akadály detektálására is alkalmas.
A húgyhólyag tükrözéses vizsgálata (cystoscopia) során a húgycsövön keresztül egy vékony endoszkópot juttatnak be a húgyhólyagba, azt belülről megtekintve. Ezt a beavatkozást érzéstelenítésben végzik.
Lehetőség van arra is, hogy megmérjék a vizelés után húgyhólyagban maradt vizelet mennyiségét is.

Kezelés

Számos betegség esetén a vizelettartási nehézség az alapbetegség következménye, annak gyógyításával a következményes inkontinencia is gyógyul.
Gyógyszer által okozott inkontinencia esetén csökkenteni kell a vízhajtók adagját, illetve ügyelni kell arra, hogy azt a beteg lehetőleg ne lefekvés előtt vegye be. Bizonyos nyugtatók túlfolyásos inkontinenciát okozó hatása ismert.
Húgyúti fertőzés (felfázás) esetén antibiotikumkezelésre van szükség.
Jóindulatú prosztatamegnagyobbodás esetén hatékony gyógyszerek (alfa-blokkolók) vannak forgalomban, végleges javulást egyértelműen a műtéti megoldástól várhatunk. Hasznos lehet a gyakori vizeletürítés akkor is, ha aktuálisan a beteg nem is érzi azt szükségesnek.
Stressz inkontinencia esetén változókor utáni nőkben hasznos lehet a hormonpótló (ösztrogén) terápia. A húgyhólyag, illetve a kismedence izomzatának kórosan elernyedt állapota műtétet tehet szükségessé.
Igen hasznos lehet a kismedencei izmok tornáztatása (intim torna). Mind a már kialakult betegség kezelésében, még inkább a betegség megelőzésében kifejezett hatékonyságról számoltak be az utóbbi években. (forrás: OAN)

Előfordulás

A felnőtt lakosság kb. 4-5 %-a, a gyermekek 8-10 %-a érintett. Gyakran a gyermekkori asztma a fiatal felnőttkorban spontán gyógyul. A bőr és a nyálkahártyák allergiás megbetegedéseivel (szénanátha, csalánkiütés) való halmozott előfordulása nem ritka.

Tünetek

- nehézlégzés: jellemzően hirtelen alakul ki, éjszaka és kora reggel kifejezettebb, a hideg levegőben tartózkodás, illetve a testmozgás ront a helyzeten, spontán vagy hörgőtágító gyógyszerek hatására szűnik. A légvétel fokozott munkát ró a légzésben résztvevő izmokra (rekesz, bordaközi izmok), azok kifáradnak. Súlyos esetben légzési elégtelenség lép fel, amit a nyálkahártyák (pl. a szájnyálkahártya) lilás elszíneződéséről ismerhetünk fel. A kilégzési idő megnyúlik. A nehézlégzéses roham általában néhány percig tart, de órákig, akár napokig is eltarthat.
- köhögés: gyakran váladékképződés (köpet) nélkül.
- mellkasi nyomásérzés
- izzadás
- pulzusszámnövekedés

A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők

Légúti asztma esetén a hörgőnyálkahártya gyulladása és a hörgők simaizmainak összehúzódása következtében a belégzés gond nélkül bekövetkezik, viszont a kilégzés nehezítetté válik. Ez a folyamat okozza az asztmás betegek jellegzetes sípoló-búgó légzését, amely alapján a betegség gyanúja egyértelműen felmerül. Az asztmában szenvedő beteg hörgőnyálkahártyája külső ingerekre sokkal érzékenyebben reagál, mint az egészségesé, ennek következtében a hörgő falában olyan anyagok szaporodnak fel, amelyek a hörgő simaizomzatának összehúzódását okozzák.
Melyek ezek az ingerek?
- Leggyakrabban a levegőben található anyagok: por, állatszor, dohányfüst, virágpor (pollen), illatszerek, illatosítók stb.
- Megfázás, hideg levegő.
- Fokozott testmozgás.
- Bizonyos ételek pl. tengeri élolények vagy gyógyszerek szintén asztmás rohamot produkálhatnak.
- A betegség genetikai hátterét támasztja alá az, hogy azokban a családokban, ahol asztmás beteg van, ott az asztma, illetve az allergiás megbetegedések halmozottan fordulnak elő.

Vizsgálatok

Asthmás roham idején a tüdő hallgatózása során jellemző az úgynevezett sípolás-búgás illetve a megnyúlt kilégzési idő. A mellkas kopogtatása során jellemző úgynevezett dobozos hang lehet hallható. A rohamok között ezek a jelek gyakran hiányoznak. A betegség súlyossága az úgynevezett légzésfunkciós teszttel pontosan megítélhető. A vizsgálat során többek között megmérhető a beteg vitálkapacitása, illetve a belégzett és az erőltetett kilégzés során távozó levegő mennyisége is. A mellkas röntgenfelvétele szintén hasznos vizsgálat. A kiváltó ok tisztázására -különösen, ha egyéb tünetek (szénanátha, bőrviszketés) is fennállnak- különböző allergénekkel bőrteszteket végeznek. Súlyos roham esetén vérgázvizsgálat szükséges, amellyel többek között a vér oxigén és széndioxid tartalmát mérik, ezzel becsülve meg a roham súlyosságát. Vérvizsgálattal a vér fehérvérsejtjeinek száma, illetve az úgynevezett eosinophil fehérvérsejtek száma nyújt az orvos számára hasznos tájékoztatást.

Kezelés

A legfontosabb az, hogy a beteg és a kezelőorvosa tisztában legyenek azzal, hogy mi az asztmás roham kiváltó oka. Ha a kiváltó ok -pl. pollen- azonosításra került, akkor egyértelmű, hogy annak elkerülésével a roham megelőzhető. Abban az esetben pl. ha a roham kiváltó oka a fokozott testmozgás, akkor az orvos a testgyakorlat előtt olyan gyógyszert fog javasolni, amely a rohamot kivédi. Léteznek azonban olyan kiváltó okok (pl. hideg levegő, házipor), amelyeket gyakorlatilag lehetetlen kikerülni. A dohányfüst (mind az aktív, mind a passzív dohányzás) egyértelműen káros hatással van a hörgő nyálkahártyájára, kerülése feltétlenül szükséges. Az otthoni levegő páratartalmának növelésével a rohamok súlyossága gyakran csökkenthető. Az ágynemű és a szőnyegek portartalma igen magas lehet, gyakori tisztításuk és porolásuk igen fontos. Az esetek többségében gyógyszeres kezelésre van szükség. A gyógyszerek szervezetbe juttatása történhet tabletta, vagy akár injekció formájában, még elterjedtebbek az olyan spray-k, amelyek a hatóanyagot közvetlenül a légutakba juttatják el, ezáltal helyben tudják hatásukat kifejteni. (forrás: OAN)

Rendkívül gyakori betegséggel állunk szemben tehát, amely a népesség 90%-át érintette vagy érinteni fogja élete folyamán.

Az aranyeres csomókat elhelyezkedésük alapján két csoportba soroljuk. Az ún. belső aranyeres csomók a végbél záróizma felett helyezkednek el. A külső aranyeres csomók esetén a végbélnyílás körül szabad szemmel látható és tapintható értágulatok, csomók jelennek meg.
A betegség kialakulását elősegítő tényezők
Minden olyan folyamat, amely a végbél körüli vénákban uralkodó nyomást növeli, kedvez az aranyerek kialakulásának. Az elhízás, a terhesség, a mozgásszegény-, ülo életmód, székrekedés, kemény széklet (az alacsony rosttartalmú diéta miatt is), erőltetett székelés, fokozott hasprés az aranyerességet mind elősegítik.

Tájékoztató film, kattintson ide!

Tünetek és panaszok

Az aranyerek nem feltétlenül okoznak panaszt, azonban amennyiben szövődmény lép fel, az alábbi tünetek jelentkeznek.
Székeléskor vagy attól függetlenül is a végbélből friss, piros vér ürül, amely a székleten vércsíkot hoz létre, és a toalettpapíron, valamint a fehérneműn is nyomot hagy. Ritkán az idült vérveszteség vashiányos vérszegénységbe is torkollhat.
A leggyakoribb panasz a fájdalom, amely székeléskor, valamint mozgásra és egyéb megterhelésre pl. köhögésre fokozódik. A fájdalom lehet égo-csípő jellegű, azonban igen kifejezett éles fájdalom is előfordulhat.
A végbélből nyákos tartalom is ürülhet, amely a fehérneműt piszkítja.
Mindezekkel egyidejűleg az aranyerek székeléskor elődomborodnak, a betegség kezdeti stádiumban az elődomborodott csomók a székelés után spontán visszahúzódnak, majd a folyamat előrehaladásával idővel végleg „előreesnek", ezáltal állandó kellemetlenséget okoznak.

Szövődmények

A leggyakoribb szövődmény a gyulladás és a vérzés. Az aranyeres csomókban a vér pangása kapcsán vérrög alakulhat ki. Fájdalmas szövődmény a csomók kizáródása. Ebben az esetben a csomó a végbélen kicsúszik és a csomó nyelét (amely a kicsúszás kapcsán alakult ki) a végbél záróizma leszorítja.

Diagnózis/vizsgálat

A külső aranyeres csomók az előbbiekben leírtaknak megfelelően szabad szemmel láthatók és tapinthatók is. A belső csomók szabad szemmel nem láthatók, azokat a vizsgáló orvos egy speciális endoszkópos vizsgálattal (anoszkópia) vizsgálhatja meg. Az aranyeres csomók vizsgálatára régóta bevált módszer az ún. rektális digitális vizsgálat (RDV). A vizsgálat során a beteg oldalt fekszik, alsó végtagjait a hasáig felhúzza, amíg az orvos mutatóujját -melyre előzőleg gumikesztyűt és gumiujjat húzott, valamint vazelinnel bekent- a végbélbe helyezi és azt alaposan áttapintja. Tekintettel arra, hogy a végbélen keresztül távozó friss, piros vér egyéb komolyabb betegségnek (rosszindulatú daganatok, fekélyes bélgyulladás stb.) is tünete lehet, ezért az alsó bélszakasz endoszkópos vizsgálatát (vastagbéltükrözés) ilyenkor általában elvégzik.

Kezelés

A kezelés lehet ún. konzervatív (vagyis műtét nélküli), súlyos, visszatérő esetben azonban csak a műtéttől várható végleges gyógyulás. Nagyon fontos a széklet rendezése. Ennek megfelelően törekedni kell a rendszeres napi székürítésre, valamint arra, hogy a széklet lágy legyen, a kemény széklet ui. a nyálkahártyával bevont aranyereket felsértheti. Ennek érdekében lényeges a bő folyadékfogyasztás, a rostdús táplálkozás, szükség esetén székletlágyító gyógyszereket (hashajtó, kúp) kell alkalmazni. Nagyon fontos a megfelelő higiéné biztosítása. Székürítés után a végbélnyílást langyos vízzel alaposan meg kell tisztítani! Az ülőmunkát a lehetőségig csökkenteni kell, törekedni kell a testsúly csökkenésére, a fokozott testmozgás mindenképpen előnyös.
A gyulladt aranyerek kezelésére hatékony gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító kenőcsök, kúpok állnak rendelkezésre.
A műtét során az aranyeres csomók eltávolításra kerülnek. Az eltávolítás történhet sebészi kimetszéssel, folyékony nitrogén alkalmazásával vagy ún. gyűrűzéssel, amikor a csomóra egy speciális eszközzel egy gyűrűt helyeznek fel, ezáltal annak vérellátása romlik, majd elhal és magától leesik. Abban az esetben, ha az aranyeres csomókban vérrög keletkezett, a vérrög sebészi eltávolítása a gyógyulást elősegíti. (forrás: OAN)

A fertőzés különösen a nedves és fénynek kevésbé kitett helyeken fordul elő, leggyakoribb a lábujjak között, a kezeken is sokszor találkozhatunk vele. Kezdetben lényeges panasz nincs, később a lábujjak közötti bőrterület berepedezik, „felázik", viszketés, égo-csípő érzés alakul ki. Kezeletlen esetben a fertőzés a lábujjak közti bőrterületről átterjed a láb más részeire és a körmökre is. Ekkor a körmök megvastagodnak, a körömágyról elemelkednek majd sárgásan elszíneződnek. A fertőzés jellemzően közös fürdők útján terjed, de adott esetben más által viselt lábbelik is a fertőzés forrásaként szerepelnek. A szervezet védekező rendszerének (immunrendszer) legyengülése a gombás fertőzés kialakulásának valószínűségét és annak súlyosságát fokozza. Közismert, hogy a cukorbetegek a gombás fertőzésekre hajlamosabbak. A fertőzés a hajas fejbőrön és a szőrzeten is megjelenhet. Ekkor a fejbőrön kopasz, kerek foltok alakulnak ki és a hajszálak letöredeznek. A bőrön egyébként bárhol előfordulhat gombásodás, a bőrön ekkor éles szélű, kerek, viszkető elváltozások jelennek meg. A fertőzés érintheti a nyelvet és a száj nyálkahártyáját is, ezt a betegséget szájpenésznek nevezik.

Diagnózis

A betegség felismerése szakember számára általában nem okoz gondot. A kezelés megválasztásához azonban az esetek egy részében szükséges a gomba fajtájának pontos meghatározása. Ehhez laboratóriumi eszközök állnak rendelkezésre.

Kezelés

A gombás fertőzéssel kapcsolatban a megelőzésnek kiemelkedő jelentősége van. A közös fürdők használata során papucsot kell használni, a fürdés (tisztálkodás) után a bőrt mindenhol (a lábujjak között is!) szárazra kell törölni, gombásodásra való hajlam esetén ajánlatos a lábakat gombaellenes hintőporral beszórni. Kerülni kell azt, hogy mások által használt cipőt hordjunk, ha valamilyen okból ez mégis szükséges, akkor azt a viselés előtt formalinnal fertőtleníteni kell. Ajánlatos laza, kényelmes alsóneműt viselni. A zokni anyaga legyen pamut, ami a nedvességet fel tudja szívni. A láb fokozott izzadása esetén akár naponta többször zoknit kell váltani, lehetőség szerint jó minőségű bőrcipőt ajánlatos viselni. Fokozott verítékezés esetén hintőporokat kell alkalmazni, mind a láb, mind az összefekvo bőrterületek esetében. A bőrgombásodás egyébként külsőleg (krémek, oldatok, habok, samponok) és belsőleg (tabletták, injekció) is kezelhető. Néhány hetes kezelést követően a fertőzés gyógyul, azonban gyakran visszatér, idültté válik. (forrás: OAN)