A gyakori (napi akár tízszeri-húszszori) híg, pépes, esetleg vizes széklet többféle bajnak lehet a tünete (vagyis nem önálló betegség). Előidézője egyrészt a rendesnél gyorsabb bélmozgás, aminek következtében nincs idő arra, hogy a béltartalom besűrűsödjön, másrészt a bővebb bélbeli folyadék-elválasztás.
Bővebben...
Hasmenést okozó gyors bélmozgást bélhurut (bizonyos irritációk, mérgezések következtében), fertőző betegség (pl. szalmonellózis, kólifertőzés, kolera, tífusz) vagy idegi bélizgalom (ijedtség, lelki problémák ) vált ki. Mindenképpen ajánlatos tisztázni a hasmenés okát, s megfigyelni a gyakoriságát, a széklet színét, szagát stb.
Hasmenés esetén nagyon fontos az elvesztett folyadék pótlása. Ez lehetőleg rehidratáló oldattal történjék, mert jobban pótolja a veszteséget. Rehidratáló só készen is kapható, de otthon is elkészíthető az ilyen hatású oldat a következőképpen: egy liter forralt vízben egy teáskanálnyi sót és nyolc teáskanálnyi cukrot kell elkeverni. Ebből az oldatból a tünetek megjelenésekor kétóránként kb. egy liternyit kell inni. De iható gyógytea is, amely megnyugtatja a fokozott működésű bélrendszert. Az első két napon azonban semmiképpen se igyon a beteg koffein- vagy alkoholtartalmú italt (kávét, kólát, tonikot, bort, sört, pálinkát), ezek ugyanis a vizelet mennyiségének növelésével vizet vonnak el a szervezetből.
A hasmenés diétája
Első nap: a beteg lehetőleg semmit se kapjon a rehidratáló folyadékon kívül.
Második nap: főtt rizst, almát, pirítóst, banánt, kekszet és ropit ehet. Az étrendje akkor bővíthető, ha javulást észlelünk.
Harmadik nap: az előzőket főtt burgonyával, sárgarépával, tojással és főtt sovány hússal egészíthetjük ki.
Negyedik nap: más zöldségfélék, kefir és túró is adható, s az elvesztett vitaminokat, ásványi anyagokat és energiát vagy Nutridrinkkel (minden ízben, lehetőleg lehűtve, aprókat kortyolva), vagy az ételek Nutrison powderrel való dúsításával pótoljuk.
Fontos a könnyen emészthető, jól felszívódó ételek, élelmiszerek fogyasztása.
Kerülendő mindenféle irritációt okozó étel és élelmiszer (bab, borsó, szója granulátum és -kocka, káposztafélék, füge, szőlő, müzlik, erősen fűszeres és zsíros étek).
Ha diétázás hatására sem javul állapota, mindenképpen keresse fel orvosát.
Klinikai tápszerek a hasmenés utáni diétában
Kiegészítő táplálékként naponta egy-három (de a beteg állapotától függően ennél akár több) doboz Nutridrink iható. A semleges íz kedvelőinek, illetve tejhelyettesítőként a Nutrison Energy Plus fogyasztható. Az ételek – mint mondottuk –nagyon jól dúsíthatók a semleges ízű Nutrison powderrel. A többféle klinikai tápszer tartós fogyasztás esetén harmonikusan kiegészíti egymást.
A gyulladásos bélbetegségek két fő típusa a Crohn-betegség és a kólitisz ulceróza (colitis ulcerosa, fekélyes vastagbélgyulladás). Az előbbi az emésztőrendszer idült gyulladása, amely a szájüregtől a végbélig bárhol kialakulhat a tápcsatornában. Az utóbbi a vastagbél idült, kifekélyesedő gyulladásával járó, ismeretlen eredetű betegség. Jellemzője, hogy a beteg állapotában jó és rossz időszakok váltakoznak.
Bővebben...
A diéta célja az ingerlékeny bélszakasz megnyugtatása, a meglevő energia- és tápanyaghiány megszüntetése, a kóros anyagcserezavarok kivédése, az étvágytalan beteg erőnlétének javítása, valamint jóízű, étvágygerjesztő ételek adása.
Az étrendet a tápláltsági állapottól és a betegség erejétől függően, az egyéni tűrőképesség figyelembevételével kell összeállítani. A kólitisz ulceróza heveny szakaszában előnytelen lehet a tej, a nyers gyümölcs, a zöldség, valamint az erősen fűszeres, zsíros és panírozott étel. Leromlott állapot, fogyás és étvágytalanság esetén, valamint lábadozás idején jól alkalmazhatók a klinikai tápszerek.
A Crohn-betegség diétája gazdag legyen energiában, fehérjében, vitaminokban és nyomelemekben. A beteg teljes értékű fehérjéket fogyasszon: sovány húsokat, szárnyasokat, tojást, halakat, tejtermékeket és tejet az egyéni tűrőképessége szerint.
Ügyeljünk az étel elkészítésének módjára! Ez lehet főzés, párolás, fóliában sütés, mikrohullámú sütőben sütés, kuktában főzés és grillezés. Kerülni kell a zsemlemorzsába panírozott sülteket és a gyorséttermi ételeket. Nyugodtan fogyaszthat növényi zsiradékokat (napraforgó-, kukorica- és olívaolajat, margarinokat), valamint zöldség-, főzelék- és gyümölcsféléket (hámozva, főzve, paszírozva).
Kerülni kell a durva növényi rostokat (a kukoricát, a lencsét, a babot, a káposztaféléket, a zöldpaprikát); a vesekőhajlam miatt a nagy oxaláttartalmú élelmiszereket és nyersanyagokat (a kakaót, a csokoládét, a sóskát, a spenótot, az egrest, a rebarbarát, a narancsot, a ribizlit és a belőlük készült lekvárokat, dzsemeket és szörpöket); a gyomorsav termelését fokozó paradicsomos és bő zsiradékban sült ételeket, ketchupöt, mustárt, erős fűszereket, zacskós leveseket, savanyúságokat, savanykás gyümölcsöket, szénsavas italokat, citromsavban dús üdítőket; a hasmenésre való hajlam miatt a szőlőt, a szilvát, a fügét és mindazokat az ételeket, amelyek panaszt okoznak.
A Crohn-betegségben szenvedők általában kívánják az édességet. Nekik elsősorban kekszeket, otthon készült pitéket, felfújtakat és piskótákat, teflonedényben sült palacsintát, valamint pudingokat ajánljunk.
Összefoglalásképpen azt mondhatjuk, hogy az energiát elsősorban szénhidráttartalmú nyersanyagokkal (zöldfőzelékekkel, burgonyával, rizzsel, gabonaneműekkel) juttassuk be a szervezetbe, s mellőzzük a bél motilitását fokozó egyszerű cukrokat és a panaszt okozó anyagokat. A tejet és a savanyított tejtermékeket a betegek egy része panasz nélkül fogyasztja. Székrekedés esetén finom rostokban gazdag étrend adható. Ügyeljünk a vitaminok és az ásványi anyagok pótlására.
A leromlott szervezetet roborálni kell. Ha ez a megszokott napi étkezésekkel nem oldható meg, a kiegészítő klinikai tápszereket vegyük számításba.
Klinikai tápszerek szerepe a Crohn- és a kólitiszes betegek étrendjében
Hasi fájdalom, láz, gyengeség, étvágytalanság és leromlott állapot esetén sikerrel alkalmazhatók a klinikai tápszerek, mert kis mennyiségben is nagy kalória-, tápanyag-, vitamin-, ásványianyag- és nyomelemtartalmúak. A Crohn-betegség heveny szakában is alkalmazható a Peptisorb powder szemielementáris (előemésztett), por alakú, italnak elkészíthető, ételekbe keverhető tápszer. A Nutridrink teljes értékű, energiadús, fogyasztásra kész, ízesített, iható tápszer. Hétféle ízben — eper, vanília, trópusi, banán, narancs, karamell, csokoládé — és ízesítés nélkül kapható. Önálló italként lehűtve fogyasztható (csirkeleves ízű természetesen melegen), de az ételkészítés során is jól felhasználhatóak. A beteg állapotától függően napi két-háromdoboznyi adható.
A Nutrison powder könnyen oldódó, íztelen, teljes értékű tápszerpor. Hígításának mértékétől függ az energiatartalma. Ízesítve önálló italként fogyasztható, s az ételek dúsítására is alkalmas. Deciliterenként egy-három evőkanálnyi port számítsunk.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: sonka, kenyér, tea.
Tízórai: karamellás Nutridrink.
Ebéd: zöldségleves, párolt csirkemell, párolt rizs, befőtt.
Uzsonna: vaníliás Nutridrinkkel puding (Aranka vagy Gála hidegen kikeverhető pudingpor egy zacskó + egy doboz Nutridrink).
Vacsora: lágy tojás, kenyér, tea.
2. nap
Reggeli: virsli, zsemle, tea.
Tízórai: almaturmix Nutridrinkkel (egy doboz Nutridrink + 20 dkg alma).
Ebéd: daragaluska-leves, tökfőzelék (hat evőkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), sertéssült.
Uzsonna: Nutrigríz (170 ml víz + búzadara + nyolc-tíz kanálnyi Nutrison powder + cukor (Fantomalt) + Delma margarin + ízesítés — szórással).
Vacsora: fóliában sült pulykacomb, kenyér, tea.
3. nap
Reggeli: sonkaszalámi, kenyér, kakaó Nutrison powderrel (170 ml víz + nyolc-tíz kanálnyi Nutrison powder, kakaó, cukor).
Tízórai: epres Nutridrink egy doboz.
Ebéd: almaleves, natúrszelet, párolt sárgarépa, Delmás burgonyapüré Nutrison powderrel (három-hat kanállal), banán.
Uzsonna: őszibarackbefőtt, háztartási keksz.
Vacsora: krinolin, kenyér, tea.
A szürkehályog a szemlencse elhomályosulásával, elszürkülésével járó betegség. Az esetek többségében mindkét szemet érinti, időskorban előfordulása 65 év felett csaknem 70 %-ra tehető.
Bővebben...
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Egészséges állapotában a lencse áttetsző. Legnagyobb a víztartalma és rugalmassága születéskor, attól fogva mindkettő az életkor előrehaladásával csökken.
A szürkehályog kialakulásának alapja az, hogy a lencsében a vízben oldhatatlan fehérjék mennyisége kórosan megnő, a fehérjék kicsapódnak, ami a lencse átlátszóságát csökkenti.
A betegség lehet veleszületett - valamilyen a terhesség első hónapjaiban elszenvedett méhen belüli vírusfertőzés pl. rubeola következménye -, lehet genetikailag meghatározott, vagy valamilyen anyagcserezavar /cukorbetegség/, illetve belső elválasztású mirigy betegségének következménye. Ritkán gyógyszermellékhatás okozza. A szem tompa vagy éles sérülése következtében is kialakulhat. A dohányzás egyértelműen növeli a szürkehályog kockázatát.
Leggyakoribb formája az időskori szürkehályog, amely az időskori látáscsökkenés és vakság vezető okát képezi.
Diagnózis
A szürkehályog könnyen felismerhető szembetegség. Minél előrehaladott stádiumban van - ezt nevezik a szürkehályog érésének - annál jobban látható, akár szabad szemmel is.
Kezelés
Kezelés látásromlás esetén szükséges. A szürkehályog eltávolítható a lencse tokjával együtt, eltávolítható úgy is, hogy a lencse hátsó tokrészét a műtét során nem távolítják el. A lencsemag ultrahanggal darabjaira törhető, ezáltal lézeres műtéti technikával igen kis bemetszés történik. A lencse eltávolításával egyidejűleg műlencse beültetés történik.
Gyakorlott szemész esetén a műtét nem több, mint fél órát vesz igénybe és az esetek döntő többségében kiváló eredménnyel jár. (forrás: OAN
A gyomornyálkahártyán állandóan keletkeznek kis sérülések, s a nyálkahártya sejtjei folyamatosan károsodhatnak. Az egészséges emberben ezek a sérülések igen gyorsan begyógyulnak, ám a gyomorbetegek nyálkahártyáján nem.
Bővebben...
Ebből következően savtúltengéses gyomorhurutban a diéta célja a savelválasztás csökkentése. Evégett kerülni kell a savelválasztást fokozó élelmianyagokat és élelmiszereket: alkoholt, koffeint (kávét, teát, tonikot, kólát), szénsavas italokat, csípős paprikát, tormát, mustárt, zacskós leveseket, a gyorsbüfék meleg ételeit, a bő zsiradékban sülteket, a panírozott ételeket és a rágógumit.
Számos más tényező is fokozza a savelválasztást (pl. dohányzás, lelki kiegyensúlyozatlanság, feszültség), s a gyomornyálkahártya rossz védekezése, következésképp a Helicobacter pylori okozta fertőzés is közrejátszik a fekélybetegség kialakulásában.
A gyomor- vagy nyombélfekélyben szenvedők a tápanyagszükségletüket gyakori kis étkezésekkel biztosítsák. A táplálék kiválasztásakor és a diéta összeállításakor vegyék figyelembe, hogy a folyadékok 10-20 perc alatt elhagyják a gyomrot, míg a szilárd anyagok közül legtovább a zsiradékok maradnak a gyomorban, s csökkentik a gyomornedv termelését is.
A zsiradékok közül a növényi eredetűek az egészségesebbek. Ilyen a Rama, a Delma és a Hera margarin, a Floriol étolaj és az olívaolaj.
A fehérjék (tej, túró, tojás, hús, húskészítmények, valamint a növényi eredetűek) rövidebb ideig maradnak a gyomorban, de ezalatt erőteljesen lekötik a gyomorsavat, ugyanakkor fokozzák a gyomornedv elválasztását. A fehérjék nélkülözhetetlenek a szervezet számára, ezért minden étkezéskor kell inni vagy enni valamilyen fehérjetartalmú táplálékot (Nutridrinket, Nutrison powdert).
A szénhidrátok közül a keményítőt tartalmazók (kenyér és péksütemény, rizs, tésztafélék, burgonya, kukoricapehely) rövid ideig maradnak a gyomorban, ugyanakkor jó a savkötő képességük, s nem serkentik a savelválasztást.
A zöldség- és főzelékfélék, valamint a gyümölcsök nagy rosttartalma elősegíti a székletürítés rendeződését. Sok fekélybeteg úgy véli, hogy rostszegény étrenden kell élnie, holott ennek éppen az ellenkezője igaz. A rostszegény, pépes étrendre csak a fájdalmas időszakban van szükség. A fájdalommentes időszakban az étrend közelítsen a betegség előtt megszokotthoz.
Az erős fűszerezés, a túlzott sózás, valamint az édességek (a cukor) túlzott használata fokozhatja a beteg panaszait, ezért csak enyhe fűszereket (édes-nemes paprikát, koriandert, babérlevelet, köményt, citromhéjat, zellert, zöldségzöldet, majoránnát, ánizst, kaprot, kakukkfüvet, fahéjt, bazslikomot, zöldpetrezselymet, szegfűszeget) használjon az ételkészítéshez. Az élvezeti cikkek közül az alkohol legártalmasabb, hiszen a fekélyes nyálkahártyát nagyon irritálja. A legrosszabb hatásúak a tömény italok (ezek idéznek elő a leggyakrabban gyomorvérzést). A feketekávé koffeintartalma fokozza a savképződést, ha azonban tejport vagy tejszínt adunk a kávéhoz, az megköti a csersavat. Minthogy az étvágycsökkentő dohányzás szintén fokozza a gyomornedv elválasztását, s csökkenti az étvágyat, a fekélybetegnek fel kell hagynia vele.
Klinikai tápszerek szerepe a fekélybetegek diétájában
A fekélybetegek étrendjében a Nutridrink és a Nutrison powder egyaránt kiválónak bizonyul.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: Nutridrink (egy doboz), margarin, briós (1 db).
Tízórai: gyümölcsjoghurt (2 dl), korpás kifli (1 db).
Ebéd: csirkeaprólék-leves daragaluskával, töltött csirkemell, burgonyapüré (kilenc kanálnyi Nutrison powderral dúsítva), őszibarackbefőtt.
Uzsonna: vaníliapuding (két doboz vaníliás Nutridrinkkel)
Vacsora: parajpuding, sajtmártás (hat kanál Nutrison powderral dúsítva).
2. nap
Reggeli: Nutridrink (1 doboz), baromfisonka (5 dkg), margarin, sajt, barna zsemle.
Tízórai: kefir (2 dl), korpás kifli (1 db).
Ebéd: zellerkrémleves, túróval töltött zsemle, vaníliaöntet (egy doboz Nutridrinkkel).
Uzsonna: almapüré, babapiskóta.
Vacsora: májrizottó, fejes saláta.
3. nap
Reggeli: Nutridrink (egy doboz), margarin, sonkakrém, pirított kifli.
Tízórai: kefires tehéntúró (10 dkg), szezámos zsemle (1 db), paradicsom.
Ebéd: erőleves, főtt marhahús, gyümölcsmártás (egy doboz Nutridrinkkel).
Uzsonna: banán.
Vacsora: hússal rakott burgonya, körtekompót.
A légutak idült (krónikus) gyulladásos megbetegedése, amely rohamokban fellépő köhögéssel, fulladással, mellkasi szorító érzéssel jár együtt. Súlyos esetben kezelés nélkül életveszély alakulhat ki.
Bővebben...
Előfordulás
A felnőtt lakosság kb. 4-5 %-a, a gyermekek 8-10 %-a érintett. Gyakran a gyermekkori asztma a fiatal felnőttkorban spontán gyógyul. A bőr és a nyálkahártyák allergiás megbetegedéseivel (szénanátha, csalánkiütés) való halmozott előfordulása nem ritka.
Tünetek
- nehézlégzés: jellemzően hirtelen alakul ki, éjszaka és kora reggel kifejezettebb, a hideg levegőben tartózkodás, illetve a testmozgás ront a helyzeten, spontán vagy hörgőtágító gyógyszerek hatására szűnik. A légvétel fokozott munkát ró a légzésben résztvevő izmokra (rekesz, bordaközi izmok), azok kifáradnak. Súlyos esetben légzési elégtelenség lép fel, amit a nyálkahártyák (pl. a szájnyálkahártya) lilás elszíneződéséről ismerhetünk fel. A kilégzési idő megnyúlik. A nehézlégzéses roham általában néhány percig tart, de órákig, akár napokig is eltarthat.
- köhögés: gyakran váladékképződés (köpet) nélkül.
- mellkasi nyomásérzés
- izzadás
- pulzusszámnövekedés
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Légúti asztma esetén a hörgőnyálkahártya gyulladása és a hörgők simaizmainak összehúzódása következtében a belégzés gond nélkül bekövetkezik, viszont a kilégzés nehezítetté válik. Ez a folyamat okozza az asztmás betegek jellegzetes sípoló-búgó légzését, amely alapján a betegség gyanúja egyértelműen felmerül. Az asztmában szenvedő beteg hörgőnyálkahártyája külső ingerekre sokkal érzékenyebben reagál, mint az egészségesé, ennek következtében a hörgő falában olyan anyagok szaporodnak fel, amelyek a hörgő simaizomzatának összehúzódását okozzák.
Melyek ezek az ingerek?
- Leggyakrabban a levegőben található anyagok: por, állatszor, dohányfüst, virágpor (pollen), illatszerek, illatosítók stb.
- Megfázás, hideg levegő.
- Fokozott testmozgás.
- Bizonyos ételek pl. tengeri élolények vagy gyógyszerek szintén asztmás rohamot produkálhatnak.
- A betegség genetikai hátterét támasztja alá az, hogy azokban a családokban, ahol asztmás beteg van, ott az asztma, illetve az allergiás megbetegedések halmozottan fordulnak elő.
Vizsgálatok
Asthmás roham idején a tüdő hallgatózása során jellemző az úgynevezett sípolás-búgás illetve a megnyúlt kilégzési idő. A mellkas kopogtatása során jellemző úgynevezett dobozos hang lehet hallható. A rohamok között ezek a jelek gyakran hiányoznak. A betegség súlyossága az úgynevezett légzésfunkciós teszttel pontosan megítélhető. A vizsgálat során többek között megmérhető a beteg vitálkapacitása, illetve a belégzett és az erőltetett kilégzés során távozó levegő mennyisége is. A mellkas röntgenfelvétele szintén hasznos vizsgálat. A kiváltó ok tisztázására -különösen, ha egyéb tünetek (szénanátha, bőrviszketés) is fennállnak- különböző allergénekkel bőrteszteket végeznek. Súlyos roham esetén vérgázvizsgálat szükséges, amellyel többek között a vér oxigén és széndioxid tartalmát mérik, ezzel becsülve meg a roham súlyosságát. Vérvizsgálattal a vér fehérvérsejtjeinek száma, illetve az úgynevezett eosinophil fehérvérsejtek száma nyújt az orvos számára hasznos tájékoztatást.
Kezelés
A legfontosabb az, hogy a beteg és a kezelőorvosa tisztában legyenek azzal, hogy mi az asztmás roham kiváltó oka. Ha a kiváltó ok -pl. pollen- azonosításra került, akkor egyértelmű, hogy annak elkerülésével a roham megelőzhető. Abban az esetben pl. ha a roham kiváltó oka a fokozott testmozgás, akkor az orvos a testgyakorlat előtt olyan gyógyszert fog javasolni, amely a rohamot kivédi. Léteznek azonban olyan kiváltó okok (pl. hideg levegő, házipor), amelyeket gyakorlatilag lehetetlen kikerülni. A dohányfüst (mind az aktív, mind a passzív dohányzás) egyértelműen káros hatással van a hörgő nyálkahártyájára, kerülése feltétlenül szükséges. Az otthoni levegő páratartalmának növelésével a rohamok súlyossága gyakran csökkenthető. Az ágynemű és a szőnyegek portartalma igen magas lehet, gyakori tisztításuk és porolásuk igen fontos. Az esetek többségében gyógyszeres kezelésre van szükség. A gyógyszerek szervezetbe juttatása történhet tabletta, vagy akár injekció formájában, még elterjedtebbek az olyan spray-k, amelyek a hatóanyagot közvetlenül a légutakba juttatják el, ezáltal helyben tudják hatásukat kifejteni. (forrás: OAN)
Újabb járványhullám közeledésére figyelmeztetnek tudósok, közegészségügyi szakemberek, egyben annak magyarázatát is nyújtva, hogy a következő vajon miért lehet a korábbiaknál is fenyegetőbb.
Bővebben...A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
Bővebben...A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelenhalál-kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélk
Bővebben...Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 810 fő, közülük 6 205 327 fő a második, 3 898 566 fő a harmadik, 357 678 fő már a negyedik oltását is felvette.
Bővebben...A rövidítés jelentése: mágneses rezonancia – cholangio-pancreatográfia. A módszer egy olyan speciális MR vizsgálatot jelöl, amivel az epeutakat és a hasnyálmirigy régióját szelektíven lehet vizsgálni.
Bővebben...A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség esetén sebészi úton eltávolítják a rosszindulatú növedéket, akkor jó eséllyel teljes gyógyulást érhetünk el.
Bővebben...Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor,
Bővebben...A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijeszt
Bővebben...Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás é
Bővebben...A légutak nyálkahártyáját hígan folyó nyák borítja, mely védőréteget képez. Ha ez megbomlik, olyan kellemetlen panaszokat okozhat, mint a kaparó torok vagy a rekedtség.
Bővebben...belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza