A bőr és a köröm gombás fertőzése igen gyakori, az emberek nagy részét érintette már élete folyamán. A bőr, a köröm és a hajszál (szőrszál) anyagát alkotó szaru sokféle gomba számára tápanyagul szolgál.
Bővebben...A fertőzés különösen a nedves és fénynek kevésbé kitett helyeken fordul elő, leggyakoribb a lábujjak között, a kezeken is sokszor találkozhatunk vele. Kezdetben lényeges panasz nincs, később a lábujjak közötti bőrterület berepedezik, „felázik", viszketés, égo-csípő érzés alakul ki. Kezeletlen esetben a fertőzés a lábujjak közti bőrterületről átterjed a láb más részeire és a körmökre is. Ekkor a körmök megvastagodnak, a körömágyról elemelkednek majd sárgásan elszíneződnek. A fertőzés jellemzően közös fürdők útján terjed, de adott esetben más által viselt lábbelik is a fertőzés forrásaként szerepelnek. A szervezet védekező rendszerének (immunrendszer) legyengülése a gombás fertőzés kialakulásának valószínűségét és annak súlyosságát fokozza. Közismert, hogy a cukorbetegek a gombás fertőzésekre hajlamosabbak. A fertőzés a hajas fejbőrön és a szőrzeten is megjelenhet. Ekkor a fejbőrön kopasz, kerek foltok alakulnak ki és a hajszálak letöredeznek. A bőrön egyébként bárhol előfordulhat gombásodás, a bőrön ekkor éles szélű, kerek, viszkető elváltozások jelennek meg. A fertőzés érintheti a nyelvet és a száj nyálkahártyáját is, ezt a betegséget szájpenésznek nevezik.
Diagnózis
A betegség felismerése szakember számára általában nem okoz gondot. A kezelés megválasztásához azonban az esetek egy részében szükséges a gomba fajtájának pontos meghatározása. Ehhez laboratóriumi eszközök állnak rendelkezésre.
Kezelés
A gombás fertőzéssel kapcsolatban a megelőzésnek kiemelkedő jelentősége van. A közös fürdők használata során papucsot kell használni, a fürdés (tisztálkodás) után a bőrt mindenhol (a lábujjak között is!) szárazra kell törölni, gombásodásra való hajlam esetén ajánlatos a lábakat gombaellenes hintőporral beszórni. Kerülni kell azt, hogy mások által használt cipőt hordjunk, ha valamilyen okból ez mégis szükséges, akkor azt a viselés előtt formalinnal fertőtleníteni kell. Ajánlatos laza, kényelmes alsóneműt viselni. A zokni anyaga legyen pamut, ami a nedvességet fel tudja szívni. A láb fokozott izzadása esetén akár naponta többször zoknit kell váltani, lehetőség szerint jó minőségű bőrcipőt ajánlatos viselni. Fokozott verítékezés esetén hintőporokat kell alkalmazni, mind a láb, mind az összefekvo bőrterületek esetében. A bőrgombásodás egyébként külsőleg (krémek, oldatok, habok, samponok) és belsőleg (tabletták, injekció) is kezelhető. Néhány hetes kezelést követően a fertőzés gyógyul, azonban gyakran visszatér, idültté válik. (forrás: OAN)
A depresszió a kedélybetegségek egyik formája, amely állandó szomorúsággal, az érdeklődés csökkenésével, reményvesztettség érzéssel jár együtt. Ezek a tünetek átmenetileg mindannyiunknál előfordulnak, az állapot akkor kóros és akkor tartható betegségnek, ha a panaszok ill. tünetek több, mint 2 hétig tartósan fennállnak.
Bővebben...Az utóbbi két évtized pszichiátriai kutatásai által, az úgynevezett biológiai pszichiátria térhódításával vált elfogadottá, hogy a depresszió nem kizárólag lelki okokra vezethető vissza, hanem abban döntő szerepet játszanak biológiai tényezők is. A depresszió tehát nem a jellem vagy az akaraterő gyengesége, hanem ugyanolyan betegség mint a cukorbetegség vagy akár az allergia.
Előfordulás/gyakoriság
A depresszió egyes becslések szerint a hazai lakosság 8-10 %-át érinti.
A depresszió formái
Az unipoláris depresszió a betegség leggyakoribb formája. Gyakran testi panasz képében jelentkezik, pl. gyomorfájdalom vagy nehézlégzés a vezető tünet. A mániás vagy bipoláris depresszió hullámszerűen változó betegség, amely során a depresszív időszakokat hosszabb-rövidebb mániás szakaszok tarkítják. A mániás időszak alatt a beteg felhangolt, túl aktív, keveset alszik, tehát éppen a depresszió tüneteivel ellentétes magatartást tanúsít. Tartós hangulatzavar szintén a depresszió egy formája, amely szerényebb tüneteket produkál az unipoláris depressziónál ugyanakkor elhúzódó és gyakran félreismerik.
A depresszió tünetei
- állandó rosszkedv, egykedvűség, levertség
- gyakori sírás és elérzékenyülés
- pesszimizmus
- fokozott érzékenység, kisebbrendűségi komplexus
- csökkent érdeklodés a környezet iránt
- figyelem összpontosítás zavara
- csökkent döntési képesség
- a korábban örömöt okozó tevékenységek nem jelentenek a betegnek semmit
- fáradtság, alvászavar, gyakori álmosság
- reménytelenség érzése
- étvágytalanság vagy éppen a fokozott étvágy
- testsúlycsökkenés vagy ritkábban hízás
- fokozott érdeklodés a halál illetve a haldoklás iránt
- öngyilkosság, ilyen tartalmú gondolatok, illetve öngyilkossági kísérlet
- belgyógyászati kivizsgálás során nem objektivizálható fájdalom
- szexuális zavarok, a szexuális érdeklodés csökkenése
- a társadalmi kapcsolatoktól történő visszahúzódás
- szenvedélybetegség: alkoholizmus vagy kábítószer-függőség
- tartós munkaképtelenség
- idős korban a betegség gyakran feledékenység, zavartság formájában jelentkezik
A depresszió kialakulásában szerepet játszó tényezők
Nem: csaknem kétszer annyi nő érintett a betegségben, mint férfi
Kor: a 60 év feletti népesség fokozottan érintett a többi korcsoporthoz képest
Öröklés: a depresszió gyakoribb azoknál a személyeknél, akiknek a vérrokonságában a betegség már előfordult
Krónikus belgyógyászati betegségben szenvedőknél gyakoribb
Bizonyos gyógyszert szedőknél szintén gyakoribb
Pszichológiai tényezők: a pszichoanalitikai szemlélet szerint a gyermekkorban elszenvedett negatív események korán meghatározzák az ember személyiségszerkezetét. Az érzelmileg sivár családi környezet, a családban felmerült problémák helytelen kezelése hozzájárulhatnak a felnőttkori depresszió kialakulásához.
Negatív életesemények: munkahely elvesztése, közeli hozzátartozó halála, válás, megélhetési nehézségek
Hormonális zavarok: terhességi depresszió, amely amint a nevéből is kitűnik, a terhesség során lép fel, a menopausa idején fellépő depresszió hormonális okra vezethető vissza.
Neurotranszmitter elmélet: az utóbbi néhány évtizedben igazolódott, hogy a szorongásos megbetegedésekben szenvedők agyában bizonyos kémiai anyagok mennyisége csökkent. Ezek az anyagok a központi idegrendszerben úgynevezett neurotranszmitterek, felelősek az idegsejtek közötti kapcsolat fenntartásáért. Ezek közül az orvostudomány jelenlegi állása szerint a szerotonin tehető felelőssé azért, hogy éppen milyen a hangulati állapotunk. Depresszióban szenvedők esetében az agy szerotoninszintje lényegesen alacsonyabb, mint egészségeseknél.
Tünetei
- a mániás epizód idején: megnövekedett életenergia
- csökkent alvásigény
- ún. gondolatrohanás, mániás impulzivitás, fokozott mozgásigény
- fokozott szexuális aktivitás
- bizarr viselkedés a társadalmi szituációkban
- gátlások csökkenése
- nagyzásos hóbort
A depresszív időszak alatt a betegség tünetei megegyeznek a depresszióval.
A tartós hangulatzavar tünetei
- állandó, hónapokig-évekig tartó lehangoltság, amely a depresszió súlyosságát nem éri el, mégis életvezetési zavart okoz
- pesszimizmus, ún. negative thinking
- a korábban élvezetet, örömöt okozó tevékenységek már nem nyújtanak semmilyen pozitív tartalmat
A depresszió kezelése
Gyógyszeres terápia:
Le kell szögeznünk, hogy a depresszió kezelhető betegség, a betegek 85-90%-a a kezelés hatására meggyógyul. Ennek ellenére Magyarországon a betegek tekintélyes része depresszív panaszok esetén jellemzően nem fordul orvoshoz. Ahogy nyilvánvalóvá lett az, hogy a depresszió - hasonlóan a többi szorongásos megbetegedéshez - elsősorban biokémiai okra vezethető vissza, úgy a gyógyszeres kezelés a többi kezelési eljárást megelőzve elsődlegessé vált. Fontosnak tartjuk azonban megjegyezni, hogy nem minden depressziós beteget szükséges gyógyszerrel kezelni, átmeneti depresszív periódus esetén elsősorban pszichoterápia javasolt. A depresszió kezelésében alkalmazott gyógyszereket antidepresszánsoknak nevezzük. Sok fajta antidepresszáns van forgalomban, a kezelőorvos dönti el, hogy a rendelkezésre álló gyógyszerek közül melyiket választja. Lényeges, hogy ezek a gyógyszerek nem azonnal hatnak, hanem kb. 4-6 hét alatt feldúsulnak a beteg agyában, ekkor tehát a gyógyszer első beszedésétől számított kb. 1 hónap múlva érezhető lényeges javulás. Enyhe mellékhatások (szájszárazság, étvágytalanság, hányinger, székrekedés, alvászavarok, potenciazavarok stb.) a kezelés során-különösen az első néhány hétben- előfordulhatnak, de ezek legtöbbször átmenetiek és nem súlyosak. A panaszok csökkenése illetve megszűnése után még további egy évig szükséges a gyógyszert szedni a visszaesés megakadályozása céljából. Ritka esetekben a kezelés során gyógyszerkombinációt kell alkalmazni. Meg kell jegyeznünk, hogy a gyógyszeres terápia pszichoterápiával való kiegészítése a gyógyulást az esetek nagy részében elősegíti.
Az alábbiakban felsorolt antidepresszánsok hozzászokást nem okoznak.
Az SSRI szerek (szelektív szerotonin felvétel gátlók) az idegsejtek közötti résben növelik a szerotonin mennyiségét. A depresszió kezelésében leggyakrabban használatos gyógyszerek tartoznak ebbe a csoportba.
Triciklikus antidepresszánsok: kb. Ötven éve vannak forgalomban, bevált készítmények, azonban súlyos mellékhatásaik (szívritmuszavar, hízás, székrekedés, vérnyomásingadozás stb.) miatt jelenleg kevéssé használatosak.
MAO (Monoamino Oxidáz) gátlók
Szintén bizonyos neurotranszmitterek szintjét növelve hatnak a depresszió ellen.
Az utóbbi években újabb gyógyszerek jelentek meg a piacon, amelyek az előbbi 3 gyógyszercsoport előnyös tulajdonságai egyesítik a mellékhatások csökkentése mellett.
Megismételjük, hogy gyors eredmény a modern antidepresszánsok alkalmazása esetén nem várható, legalább 4-6 hét szükséges a kezdeti javulás eléréséhez.
Pszichoterápia:
Az ún. kognitív terápia abból indul ki, hogy a depressziós személy korábban olyan hibás magatartási mintákat sajátított el, amelyek a depresszió kialakulásában lényeges szerepet játszanak. A negatív önértékelés, a pesszimizmus, bizonyos helyzetekre való negatív reakció, a túlérzékenység kezelésében hasznos módszer. A pszichoterapeuta a kezelt személy gondolkodási mintáit módosítva, illetve megváltoztatva ér el eredményt. A pszichoanalízis a beteg személyes, leggyakrabban gyermekkori múltjára összpontosít, a tudatalatti tartalmakat és élményeket a felszínre hozza, ezáltal próbálja a beteg reakcióit értelmezni. Az analízis hosszadalmas, a végső cél a kezelt személy viselkedésének megváltoztatása. A csoportterápia azon az elven alapszik, hogy a beteg gyógyulási esélyei lényegesen javulnak, ha megérti, hogy az ő betegsége nem elszigetelt, egyedi, hanem sokan hozzá hasonló panaszokkal küzdenek. Különösen hasznos ez a terápiás módszer akkor, ha a beteg szociálisan elszigetelődött vagy kóros viselkedésmintákkal rendelkezik a személyek közötti kapcsolataiban.
A kezeletlen depresszió
Fel nem ismert, illetve nem kezelt depresszió fokozott kockázatot jelent arra, hogy a beteg szenvedélybetegségek (alkohol, kábítószerek) rabjává váljon, illetve öngyilkosságot kövessen el. Különösen fontos ezt figyelembe vennünk egy olyan országban, ahol mind az alkoholizmus, mind az öngyilkosságok tekintetében a fejlett országok között Magyarország kiemelkedő helyet foglal el és a kábítószerélvezők száma napról-napra növekvő tendenciát mutat.
Pánikbetegség
A pánik szindróma a szorongásos megbetegedések csoportjába tartozó kórkép, amely ismétlődő, rohamokban fellépő, intenzív szorongással, halálfélelemmel, megsemmisülés-érzéssel járó tünetek képében jelentkezik. Mindezek mellett testi tünetek is jelentkeznek: nehézlégzés, heves szívdobogásérzés, szédülés, fejfájás jellemzik a kórképet. A roham ismétlődésétől való félelem újabb szorongást vált ki, emiatt a betegek a szorongást kiváltó helyzeteket kerülik, phobia alakulhat ki. Gyakran tapasztalható az, hogy pánikroham tömegközlekedési járművön lép fel. Ekkor a betegek már arra a gondolatra, hogy tömegközlekedési járműre kell felszállni, indokolatlanul intenzív szorongással reagálnak. Könnyen érthetővé válik, hogy ezek a betegek mindennapi életvitelükben is gátoltak, munkaképtelenek, többnyire fiatal koruk ellenére. A pánikbetegség döntően a 30 év alatti, női lakosságot érinti. A kórházi gyakorlatban gyakran fordulnak elő esetek, amikor a fenti panaszokkal a betegeket pl. szív- vagy tüdőspecialistákhoz irányítják. Ekkor a szükséges vizsgálatok után kiderül, hogy a panaszok hátterében nem szervi baj áll, hanem pánikbetegséggel állunk szemben. A pánikbetegség gyakran társul depresszióval, illetve phobiával. A pánikbetegség kezelésében a gyógyszereké a főszerep. Az SSRI-k, a tricyclikus antidepresszánsok, illetve a MAO- gátlók adásával látványos javulás érhető el. Meg kell azonban jegyezni, hogy a hatás kb. 4-6 hét múlva jelentkezik, ezért átmenetileg nyugtatók (sedatívumok) adását kell elkezdeni. A gyógyszeres terápia kiegészítéseként pszichoterápiás kezelés jön szóba.
Kényszerbetegség
A kényszerbetegség a szorongásos megbetegedések csoportjába tartozó kórkép, melyet bizonyos cselekvések, illetve gondolatok kényszeres ismétlődése jellemez. A beteg úgy érzi, hogy ezeket a cselekvéseket, rituálékat rendszeresen el kell végeznie ahhoz, hogy valami rossz be ne következzék. Külső szemlélő számára ezek a cselekvések egyértelműen illogikusak és irracionálisak, jellemző cselekvés lehet pl. az, amikor egy beteg, mielőtt az ajtón belép, azt négyszer megérinti, vagy az esti lefekvés előtt a gáztűzhelyet háromszor is ellenőrzi stb.
Ha a beteg ezeket a cselekvéseket nem viszi véghez, szorongás lép fel, tehát azért, hogy a szorongásaitól szabaduljon a cselekvéseket mégis elvégzi.
Jellemző kényszeres gondolat pl. az, hogy valaki azért, hogy szeretett hozzátartozója egészséges maradjon, ismétlődően annak halálára gondol. A kényszeres gondolatok előbb-utóbb automatikusan a beteg tudatába törnek, őt normális életvitelében ezáltal gátolva.
A kényszerbetegségre jellemző, hogy gyakran társul depresszióval. Jellemzően gyermekkorban, vagy fiatal felnőttkorban jelentkezik. A nemek arányában lényeges eltérés nincs.
A kényszerbetegség kezelés megegyezik a pánikbetegség kezelésével. (forrás: OAN)
Magyarországon a halálozás háromnegyed részéért táplálkozással és életmóddal összefüggő betegségek felelősek, elsősorban a szív és érrendszeri, másodsorban a daganatos megbetegedések. Más szóval: a nem megfelelő táplálkozás és életmód jelentős mértékben hozzájárul a lakosság kedvezőtlen egészségi állapotához és a következményes nagy arányú halálozáshoz.
Bővebben...
A fentiekből következik, hogy egészséges táplálkozással és életmóddal ezek a betegségek jelentős részben megelőzhetők. Az egészségmegtartó, betegségmegelőző táplálkozás és életmód ajánlásai egyszerűek, megtartásuk nem igényel különösebb erőfeszítéseket, többletkiadásokat, csak éppen meg kell ismernünk és alkalmaznunk kell életünkben a következő oldalakon bemutatott alapelveket.
Az egészséges táplálkozás öröm, de nemcsak a táplálkozás, hanem az egészség is az, rajtunk múlik, meddig van birtokunkban ez a hatalmas kincs.
Hogyan kell egészségesen táplálkozni? Hogyan csoportosítjuk az élelmiszereket az egészséges táplálkozás számára?
1. Gabonafélék
- Az egészséges táplálkozás alapja a gabonafélék rendszeres fogyasztása. Együnk naponta többször gabonafélékből készült táplálékot – 6-11 egységnyit* -, de a választékban keressük a teljes értékű**, korpát is tartalmazó lisztből készült, magvakat is tartalmazó termékeket!
*1egység
a gabonafélékből: 1 szelet kenyér (4 dkg), 1 kifli (4 dkg), 5 dkg (fél adag) tarhonya, galuska, 10 dkg (fél adag) készre főzött rizs, hántolt árpa, gabonapehely, főtt tészta, 5 dkg kukorica, 1 db palacsinta, 1 db kisebb pogácsa (3 dkg), 1 szelet pizza (4 dkg), 3 evőkanál müzli, 1 vékony szelet kalács (3 dkg)
Mindennapi jó tanácsok
• Naponta többször fogyasszunk gabonafélét
• Tervezzük úgy napi étrendünket, hogy lehetőleg minél több étkezésre jusson teljes értékű gabonatermék
• Használjunk teljes értékű gabonafélét az ételek elkészítéséhez is, és törekedjünk a változatosságra, készítsünk időnként például puliszkát, zabkását, zabkorpás pogácsát, kölesrizottót
• Őrizzük meg a gabonafélékből készült étel értékeit – és az elkészítés során ne adjunk hozzá zsiradékot és sót, vagy csak igen kis mennyiségben
**A teljes értékű gabonaféle elnevezéssel jelöljük a gabona magvak értékeinek megtartásával, teljes őrlésű, korpát is tartalmazó lisztből készült, növényi magvakkal kiegészített élelmiszereket, táplálékokat, valamint a hántolatlan, barna rizst
2. Zöldség-főzelékfélék, gyümölcsök
- Az egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen eleme a rendszeres zöldség-főzelék- és gyümölcsfogyasztás. Együnk naponta zöldség-főzelékféléket és gyümölcsöket – 6-11 egységet*
*1 egység
a zöldség-főzelék és gyümölcs csoportból: 1 db nagyobb paradicsom, zöldpaprika, sárgarépa, uborka, 6 db retek, 10 dkg főtt, párolt főzelékféle, friss saláta, 10 dkg készre főzött száraz hüvelyese (bab, lencse, sárgaborsó), 1 db kisebb (10 dkg) burgonya, 1 db alma (nagyobb), körte, narancs, grape-fruit, banán, őszibarack, 10-15 dkg egyéb friss, mirelit, párolt gyümölcs, 3 dkg aszalt gyümölcs, 2 dl teljes zöldséglé, gyümölcslé
Mindennapi jó tanácsok
• Együnk naponta legalább háromszor zöldség-főzelékfélét és legalább háromszor gyümölcsöt
• Gyakran együnk sötétzöld leveles főzelékféléket, citrusféléket, paradicsomot, valamint hüvelyes főzelékeket – ezekben bőségesen vannak karotinoidok, C-vitamin és folátok (folsav)
• Legyen mindig kéznél, illetve a kamrában, vagy a hűtőszekrényben gyümölcs és zöldségféle
• Mindig friss, ép gyümölcsöt, zöldség-főzelékfélét fogyasszunk, a penészes, sérült termékeket ne használjuk fel
3. Tej és tejtermékek
- A tej és a tejtermékek csoportja igen értékes és fontos része az egészséges táplálkozásnak, fogyasszunk belőlük minden nap - 3-4 egységet*
*1 egység
tej, tejtermék: 1 pohár (2 dl) tej, tejes ital, joghurt, kefir, aludttej, 5 dkg félzsíros túró, 3 dkg sajt, 2 db ömlesztett (kocka) sajt
Mindennapi jó tanácsok
• Naponta igyunk tejet – fél liter -, válasszunk minél gyakrabban savanyított tejterméket (aludttej, kefir, joghurt)
• Fogyasszunk gyakrabban sovány, vagy félzsíros túrót
• Együnk rendszeresen sovány sajtot
4. Húsok, húskészítmények, halak, tojás, szója
- A húsok és húskészítmények fontos szerepet töltenek be az egészséges táplálkozásban, együnk naponta húst, húskészítményt - 2-3 egységet*
*1 egység
hús, húskészítmény: 10 dkg sovány sertés, baromfi, marha, borjú (nyers súly), 5 dkg sovány felvágott, 4 dkg közepes zsírtartalmú felvágott
Mindennapi jó tanácsok
• Együnk rendszeresen sovány húsokat, zsírszegényen elkészítve
• Keressük a sovány felvágottakat
- Az egészséges táplálkozás fontos eleme a hal, főként a tengeri hal, együnk halat hetente legalább egyszer – 1 egységet*
• Fogyasszunk rendszeresen, hetenként legalább egyszer tengeri halat
*1 egység
hal: 15 dkg hal
Az egészséges táplálkozás további ajánlásai
5. Zsiradékok
- A túlzott zsiradékbevitel egyes betegségek kockázatát növeli. Használjunk kevesebb zsiradékot ételkészítéshez, kenyérkenéshez.
Ritkán és keveset fogyasszunk a zsírban, koleszterinben gazdag élelmiszerekből, ételekből. Az állati eredetű zsírok helyett inkább növényi eredetűeket használjunk ételkészítéshez, kenyérkenéshez.
Mindennapi jó tanácsok
• Ne használjunk (feleslegesen) zsiradékot ételkészítéshez, kenyérkenéshez, vagy csak igen keveset
• Keressük a sovány húsokat, húskészítményeket, tejet és tejtermékeket
• Kerüljük a zsírban gazdag ételeket, édességeket
• Kerüljük a zsiradékban való sütést
• Májat, májból gyártott húsipari terméket legfeljebb 7-10 naponként egyszer fogyasszunk, tojásból pedig hetenként 3-4 db-ot
6. Só és sózás
- A túlzott konyhasó/nátrium-bevitel növeli egyes betegségek kockázati tényezője. Csökkentsük a sóbevitelt, különösen fontos ez a gyermekek számára, mert a gyermekkorban kialakult ízlés egész életre kihat.
Mindennapi jó tanácsok
• Ne sózzunk, vagy csak igen kevés – jódozott - konyhasóval ízesítsük ételeinket
• Kerüljük a sóban igen gazdag élelmiszereket
• Használjuk ízesítésre a zöld és száraz fűszernövényeket, amelyekkel részben pótolható a sós íz hiánya
7. Cukor
- A túlzott cukorbevitel egyes betegségek kockázati tényezője. Mértékletesen fogyasszunk cukrokat, cukorban gazdag édességeket és italokat
Mindennapi jó tanácsok
• Kerüljük a hozzáadott cukorban gazdag táplálékok, italok gyakori fogyasztását
• Az édesség iránti vágyat csillapítsuk gyümölcsökkel
• A szomjúság oltására igyunk vizet, ásványvizet cukrozott italok helyett
8. Alkohol
*1 egység
3,5 dl sör, vagy 1,5 dl bor, vagy 4 cl égetett szeszesital
Mindennapi jó tanácsok
• Aki iszik alkoholos italt, mértékletesen tegye
• A mértékletesség nők számára naponta legfeljebb egy, férfiak számára legfeljebb két egységet jelent, célszerű étkezéssel egy időben fogyasztani az italt, akkor lassabb az alkohol felszívódása
9. Az egészséges testtömeg
- Törekedjünk az egészséges testtömeg/testsúly* megtartására, illetve visszaszerzésére
*Az elterjedt testsúly megnevezés helyett többnyire a szakmailag helyes testtömeg kifejezést használjuk a következőkben
Mindennapi jó tanácsok
• Őrizzük meg egészséges testtömegünket, ha pedig már kialakult a túlsúly, vagy az elhízás, forduljunk szakemberhez és törekedjünk 5-15 %-os testtömeg csökkenés elérésére
• Bőségesen fogyasszunk zöldség-főzelékféléket, zsiradékmentesen, vagy kevés zsiradékkal elkészítve, együnk sok gyümölcsöt
• Együnk kevesebbet, ügyeljünk az adagokra
• Mozogjunk többet, rendszeresen, minden nap
• Az elhízás megelőzése érdekében mutassunk jó példát a gyermekeknek az egészséges táplálkozásban
• Az elhízásra való hajlam ugyan fontos tényező, de megfelelő táplálkozással és életmóddal elérhető az egészséges, vagy azt megközelítő testsúly
10. Mozgás
- Mozogjunk rendszeresen, minden nap, gyermekek számára legalább 1 óra, felnőtteknek legalább 30 perc javasolt
Mindennapi jó tanácsok
1. Felnőttek naponta minimum 30 perc, gyermekek 60 perc fizikai aktivitást, sporttevékenységet végezzenek.
2. Közép-, vagy időskorúak számára sem késő életmódjukon változtatni.
3. A rendszeres fizikai aktivitás az egyén egész életére szóló programja legyen.
4. Ha most kezdünk el fizikailag aktív életmódot élni, tartsuk be a fokozatosság elvét a mozgás intenzitásának, időtartamának növelésekor.
5. Ha eddig is végeztünk fizikai aktivitást, fokozatosan növelhetjük a mozgás időtartamát, intenzitását, gyakoriságát.
6. A mozgás ne legyen megerőltető, hanem öröm és jó közérzetet forrása.
7. Bátorítsuk gyermekeinket fizikailag aktív életmódra.
8. Olyan mozgásformát válasszunk, amely számunkra kellemes, amit szívesen végzünk.
9. Ha egészségi problémáink vannak és intenzívebb sporttevékenységet, testmozgást kívánunk végezni, beszéljük meg kezelőorvosunkkal.
10. Férfiak 40, nők 50 év felett, panaszmentesség esetén is, intenzívebb testmozgás végzése előtt konzultáljanak kezelőorvosukkal.
11. Élelmiszerbiztonság
- Óvjuk meg a táplálékokat a szennyeződésektől, romlástól
Mindennapi jó tanácsok
- Élelmiszert csak megbízható helyről szerezzünk be! Ügyeljünk a vásárláskor!
- Előzzük meg az érintkezést a nyersanyag és készétel között!
- Megfelelő sütéssel, főzéssel a legtöbb étel biztonságossá tehető!
- A romlandó élelmiszert és az ételeket mielőbb hűteni kell!
- Mossunk gyakran kezet!
- Tartsuk tisztán a konyhát!
- Az élelmiszer-biztonságot akkor se feledjük, ha vendéglőben étkezünk, otthonról viszünk ételt magunkkal a munkahelyre, illetve családi összejövetel, házi disznóvágás eseten!
12. Az élelmiszer címke
- Olvassuk el figyelmesen a címkét, hogy megismerjük az élelmiszer összetételét, esetenként energia- és tápanyagtartalmát
Még néhány mindennapi jó tanács általában
• Együnk 4-5-ször naponta, lehetőleg mindig azonos időben
• Étkezzünk nyugodt körülmények között, nem pedig vezetés, vagy munka közben
• Igyunk naponta 6-8 pohár vizet, vagy ásványvizet
• Táplálkozzunk változatosan, minél többféle élelmiszerből, ételből állítsuk össze étrendünket
A hasnyálmirigy (pancreas) a has felső részén, a gyomor mögött az első ágyéki csigolya magasságában elhelyezkedő mirigyes szerv. Belső elválasztású mirigy funkciójánál fogva inzulint, valamint glukagont termel. Külső elválasztású mirigy jellege abból adódik, hogy emésztőnedvet (amilázt, tripszint, elasztázt, nukleázt, valamint lipázt) termel. Az emésztőnedv a vékonybélbe jut, ahol kiemelkedő szerepet játszik a szénhidrátok, a fehérjék, valamint a zsírok lebontásában.
Bővebben...
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Az esetek több, mint 40%-ában a heveny hasnyálmirigy-gyulladást epeúti kövek okozzák. Ekkor a panaszok kialakulását az esetek többségében zsíros, fűszeres, bőséges étel fogyasztása előzi meg. Szintén gyakori ok a túlzott mértékű alkoholfogyasztás, ritkábban bizonyos gyógyszerek (béta-blokkolók, vízhajtók, ACE-gátlók, egyes antibiotikumok, nem szteroid gyulladásgátlók stb.) okozhatják a betegséget. Egyes orvosi beavatkozások után (hasi műtét, ERCP) szintén előfordulhat. Vírusfertőzések (pl. mumpsz), tompa hasi sérülések szintén állhatnak a folyamat hátterében.
Tünetek
Gyorsan kialakuló gyomorszáji fájdalom, amely övszerűen a hátba sugárzik. Émelygés, hányinger, hányás, puffadás, láz. Súlyos, szövődményes esetben légzési elégtelenség, keringési elégtelenség (ájulás, eszméletvesztés), veseelégtelenség hasnyálmirigytályog alakulhat ki.
Diagnózis
A heveny hasnyálmirigy-gyulladás esetén a jellegzetes tünetek mellett laborvizsgálatokat kell végezni. A vérből kimutatható a hasnyálmirigy lipáz, illetve amiláz szintje, amely a betegség idején megemelkedik. A vizeletben szintén megjelenik az amiláz, ami szintén kimutatható. Abban az esetben, ha a betegség epeútkő, illetve epeúti elzáródás következménye, a vérben megemelkedik a bilirubin, valamint az úgynevezett ALP szint.
A hasi UH vizsgálat alkalmas arra, hogy a hasnyálmirigy állományát megítélje, a hasnyálmirigy megnagyobbodik, valamint az esetleg fennálló epeúti kövek is felismerhetők. Hasi röntgenvizsgálattal epekőárnyékok detektálhatók.
Kezelés
Alapvető fontosságú a nulldiéta, valamint az infúziók formájában történő folyadékpótlás. Szükség esetén fájdalomcsillapítók adása jön szóba, akár kábító fájdalomcsillapítók formájában. Megfelelő kezelés mellett a betegség néhány nap alatt gyógyul. Súlyos-szövődményes gyulladás esetén antibiotikumot kell alkalmazni. Epeútkő esetén annak endoszkópos eltávolítása jön szóba. Hasnyálmirigytályog esetén annak a leszívása szükséges.
Súlyos esetben Intenzív Osztályos elhelyezés elengedhetetlen a beteg keringésének, légzésének monitorozása miatt.
Ha a gyógyszeres kezelés nem hoz eredményt és a hasnyálmirigy állományában elhalt területek képződnek, sebészeti kezelés válik szükségessé az elhalt szövetek eltávolítása céljából.
A heveny szakasz lezajlása után a szigorú alkoholtilalom, az epebetegségek kezelése, illetve az egyéb kiváltó tényezők kerülése kiemelten fontos. (forrás: OAN)
Hipertóniáról (hipertenzióról), azaz magas vérnyomás betegségről akkor beszélünk, ha a beteg vérnyomása az elfogadható normális felső értéket tartósan meghaladja.
Bővebben...
A vérnyomás az a nyomás, amellyel a szív az érfalak ellenállását leküzdve a szervezet szövetei számára szükséges vérellátást biztosítja. A szív összehúzódása esetén a vérnyomás természetesen magasabb, ekkor ún. systolés vérnyomásról beszélünk (felső érték), a szív elernyedése esetén a mért érték alacsonyabb ún. diastolés vérnyomás (alsó érték).
Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a normál vérnyomás felső határa 130/85 Hgmm. Ha a vérnyomás felső értéke 130 és 139 Hgmm között, alsó értéke pedig 85-89 Hgmm között van akkor ún. magas normális vérnyomásról beszélünk. Az értékek növekedésével enyhe, középsúlyos és súlyos hypertoniával állunk szemben.
Kategórizálás:
Systolés érték (Hgmm), a felső adat/diastolés érték (Hgmm), az alsó adat
Optimális
120/80 alatt
Normális
130/85 alatt
Magas normális
130/85 - 139/89
Enyhe hypertonia
140/90 - 159/99
Középsúlyos hypertonia
160/100 - 179/109
Súlyos hypertonia
180/110 felett
Abban az esetben, ha a két vérnyomásérték különböző tartományba esik, pl. 170/80 Hgmm esetén, akkor a magasabb kategóriába tartozó érték alapján kell a besorolást végeznünk, tehát a konkrét esetben középsúlyos hypertonia áll fenn.
Fizikai vagy lelki megterhelés hatására mindannyiunk vérnyomása megemelkedik és akár a középsúlyos hypertoniának megfelelő értékeket is mérhetünk. Az értékek ezenkívül napszaki ingadozást is mutatnak, az éjszaka mért értékek alacsonyabbak. A mért értékek alapján akkor beszélünk hypertoniáról, ha ezek az értékek többszöri mérés alapján, nyugalomban is magasnak bizonyulnak.
Az Ön kezelőorvosa a mért vérnyomásértékek alapján fogja eldönteni azt, hogy Ön melyik kategóriába (enyhe, középsúlyos, súlyos) tartozik, és a kezelést is alapvetően ez a besorolás határozza meg. Kb. 3-4 különböző alkalmakkor mért érték szükséges ahhoz, hogy a diagnózis felállítható legyen.
Ahhoz, hogy a méréskor korrekt eredményt kapjunk, ügyelni kell néhány dologra.
A mérés előtt 1 órával ne dohányozzon, ne fogyasszon alkoholt, vagy kávét!
A mérés előtt kb. 5 percig nyugodtan üljön le, és nagyobb testmozgást ne végezzen!
Néhány betegnek ún. fehérköpeny hypertoniája van, ami azt jelenti, hogy méréskor az orvos (fehér köpeny) láttán a vérnyomása megemelkedik, ugyanakkor otthoni körülmények között a vérnyomásértékek elfogadhatók. Erre az esetre szolgál az ún. ABPM vizsgálat, amely során a beteg felkarjára rögzített mandzsettával ill. egy az övén hordható kis szerkezettel a nap 24 órájában kb. félóránként mérhető a beteg vérnyomása. Így objektív eredményre számíthatunk.
Gyakorisága
A magas vérnyomás a hazai népesség 15-20 %-át érinti, ami közel 2-millió embert jelent, ezáltal népbetegségnek számít.
Tünetei
A betegség kockázata abban áll, hogy a szövődmények kialakulásáig panaszok az esetek nagy részében nem lépnek fel. Gyakran a már kialakult szervkárosodás (agy, szem, szív, vese) hívja fel a figyelmet a régóta fennálló magas vérnyomásra. Bizonyos nem specifikus tünetek, mint alvászavar, látászavar, szájszárazság, émelygés, hányinger, fejfájás előfordulhatnak.
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
A hypertonia az esetek közel 95%-ban önállóan jelentkezik, vagyis anélkül, hogy valamilyen más betegség kísérőjelenségeként állna fenn. Ezt a formát nevezzük esszenciális hypertoniának. Bizonyos betegségek, mint pl. a vesebetegség vagy endokrin megbetegedések magas vérnyomással járhatnak. Ekkor az alapbetegség, vagyis a pl. a vesebetegség gyógyítása a hypertonia gyógyulását is jelenti.
Számos olyan tényező ismert, amely felelőssé tehető a magas vérnyomás kialakulásáért.
- túlsúly
- testmozgás hiánya
- alkoholfogyasztás
- dohányzás
- stressz
- magas vérzsírszint
- túlzott sófogyasztás
- túlzott kávéfogyasztás
- magas életkor
- érelmeszesedés
- bizonyos gyógyszerek (pl. orális fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók)
- kábítószer-fogyasztás (Amphetamine)
A genetika szerepe nehezen meghatározható, hiszen a felsorolt tényezők mint látjuk egyértelműen uralják a képet. A férfiak nagyobb valószínűséggel lesznek betegek, mint a nők.
A szívnek az ún. perifériás ellenállással szemben kell biztosítania a szövetek szükséges vérellátást. A perifériás ellenállást többek között az érfal rugalmassága határozza meg. Nagyfokú érelmeszesedés esetén értheto okból nagyobb ellenállást kell a szívnek leküzdenie, ezért magas vérnyomás betegség alakul ki. Magasabb a perifériás ellenállás akkor is, ha az érrendszerben a normálisnál nagyobb mennyiségű vér található pl. krónikus légzőszervi megbetegedések esetén.
Szövődményei
Agyvérzés (stroke)
Súlyos vérnyomásemelkedés esetén az agy törékeny ereire nehezedő nyomás miatt ezek az erek eltörhetnek, és agyállományi vérzés alakul ki. Az összes agyvérzés kb. 15%-át tesz ki ez a forma és gyakran végzetes következménnyel jár. Összefüggést mutattak ki ezen túl a hosszan tartó kezeletlen magas vérnyomás és az időskori elbutulás között.
Látásromlás/vakság
A látóideghártya verőereire nehezedő nyomás miatt ezek az erek megvastagodnak, esetleg megrepedhetnek, szintén vérzés kíséretében. Súlyos esetben vaksággal jár. A szemorvos, fájdalmatlan eljárással, az ún. szemfenék ereinek vizsgálatával egyértelműen következtetni tud a magas vérnyomás súlyosságára és várható szövődményeire.
Szívroham
A szívkoszorúerekre ható nagy nyomás következtében ezek az erek is megvastagodnak, a szívizom vérellátása romlik, koszorúérbetegség alakul ki, amely szívrohamhoz vezethet.
Szívelégtelenség
A szívizom vérellátásának romlásával a szív ereje ún. pumpafunkciója romlik és szívelégtelenség alakul ki. Ekkor a szív a test szöveteihez nem tud elég oxigént és tápanyagot juttatni.
Vesekárosodás
A vese kis verőereinek megvastagodásával a kiválasztó funkció romlik, a szervezet méreganyagai felszaporodnak, amely súlyos következményekkel jár. Végső esetben olyan súlyos veseelégtelenség alakul ki, hogy művese-kezelésre van szükség.
Kezelése
A kezelés célja a szövődmények megelőzése.
A magas vérnyomásban szenvedők tekintélyes része túlsúllyal küszködik, illetve elhízott.
A testsúly csökkentése alapvető jelentőségű a magas vérnyomás kezelésében.
Diétázzunk!
Végezzünk több testmozgást!
Szokjunk le a dohányzásról!
Kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást!
Enyhe hypertonia esetén gyógyszeres kezelés nélkül is eredményt érhetünk el.
Gyógyszeres kezelés
Számos olyan gyógyszercsoport van forgalomban, amely a hypertonia kezelésében használatos.
A vízhajtók, a vesékre kifejtett hatásuknál fogva növelik a vizelet mennyiségét, így a keringő vérmennyiség csökkentésével hatnak.
A béta-blokkolók a szív, illetve az erek falában található ún. béta receptorokat blokkolva csökkentik a szív összehúzódásának erejét, csökkentik a szívfrekvenciát, és tágítják a verőereket.
Az alfa-blokkolók szintén az erek tágítása útján hatnak.
Az alfa-béta blokkolók egyesítik mindkét gyógyszercsoport hatását.
Az ACE inhibitorok az ún. angiotenzin konvertáz enzim gátlásával megakadályozzák azt, hogy egy a verőerekre közvetlenül ható, azok összehúzódását okozó hormon, az ún. angiotenzin II. létrejöjjön.
Egy nemrég forgalomba került gyógyszercsoport az angiotenzin receptor antagonisták csoportja. Ez a gyógyszercsoport közvetlenül az előbbi receptorához kapcsolódva megakadályozza az angiotenzin II. kapcsolódását, így tágítva a verőereket és csökkentve a vérnyomást.
A kalcium csatorna blokkolók megakadályozzák a kalcium bejutását a szív és az erek izomsejtjeibe, ezáltal gyengítik azok összehúzódását.
Bizonyos központi idegrendszerre ható gyógyszerek szintén csökkentik a vérnyomást.
Tartsuk szem előtt, hogy a hipertónia egy krónikus betegség, a már kialakult betegség csak nagyon ritkán és csak enyhe esetekben szűnik meg. A hipertóniás betegnek rendszeres vérnyomás-ellenőrzésre van szüksége. A mérés történhet hagyományos higanyos vérnyomásmérővel, melyhez fonendoszkópot kell használni, léteznek egyszerűbb, digitális kijelzővel ellátott vérnyomásmérők, melyet a beteg egyedül is használhat. (forrás: OAN)
A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség esetén sebészi úton eltávolítják a rosszindulatú növedéket, akkor jó eséllyel teljes gyógyulást érhetünk el.
Bővebben...A légutak nyálkahártyáját hígan folyó nyák borítja, mely védőréteget képez. Ha ez megbomlik, olyan kellemetlen panaszokat okozhat, mint a kaparó torok vagy a rekedtség.
Bővebben...A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelenhalál-kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélk
Bővebben...A rövidítés jelentése: mágneses rezonancia – cholangio-pancreatográfia. A módszer egy olyan speciális MR vizsgálatot jelöl, amivel az epeutakat és a hasnyálmirigy régióját szelektíven lehet vizsgálni.
Bővebben...Újabb járványhullám közeledésére figyelmeztetnek tudósok, közegészségügyi szakemberek, egyben annak magyarázatát is nyújtva, hogy a következő vajon miért lehet a korábbiaknál is fenyegetőbb.
Bővebben...Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás é
Bővebben...Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor,
Bővebben...A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijeszt
Bővebben...Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 810 fő, közülük 6 205 327 fő a második, 3 898 566 fő a harmadik, 357 678 fő már a negyedik oltását is felvette.
Bővebben...A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
Bővebben...belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza