Hazánkban is folyamatosan nő a daganatos betegek száma. A statisztikák azt mutatják, hogy a rosszindulatú daganatok kialakulásáért az esetek 35%-ban a helytelen táplálkozás felelős. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy sokkal jobban kell (kellene) figyelnünk étrendünkre, táplálkozásunkra. Az alapdiéta nemcsak a betegeknek ajánlott, hanem mindenkinek, megelőzésképpen is, hiszen kiegyensúlyozott táplálkozást jelent. Ehhez képest többlet, ha valamilyen ok miatt speciális étrendre, diétára szorul valaki. Ilyen ok a rosszindulatú daganat is, amelynek esetén az alapdiétát figyelembe véve kell a beteg diétás étrendjét megtervezni.
Bővebben...
A daganatos betegek diétás étrendjének alapját a gabonafélék teszik ki. Ezeket fogyaszthatják magként (csíráztatva, kásának stb.) és feldolgozva (liszt, pehely, müzli, kenyér, tészta stb. formájában). A cél az, hogy minél több gabonafélét, minél változatosabban elkészítve tálaljunk. De fontos szempont az is, hogy az elfogyasztott gabona minél teljesebb értékű legyen, azaz tartalmazza a gabonaszem korpa- és csírarészét is.
Nélkülözhetetlen nyersanyagai a diétának a zöldségfélék és a gyümölcsök is. Ezekből naponta két-két étkezést tervezzünk. Az előbbiekből főzeléket, salátát vagy párolt zöldséget készítsünk, míg a gyümölcsöt tízóraira és uzsonnára adjuk. A zöldségek és a gyümölcsök olyan anyagokat tartalmaznak, amelyekre a betegek (és természetesen az egészséges emberek) szervezetének okvetlenül szüksége van. Ilyenek a növényi rostok, a vitaminok, az ásványi anyagok és a fitovegyületek. A zöldségeket és a gyümölcsöket lehetőleg vegyszermentesen termelő gazdaságból vásároljuk.
Az állatifehérje-források közül tejet és tejtermékeket (kefirt, joghurtot, túrót és sovány kemény sajtot), valamint húsokat (pulykát, csirkét és halakat) kell fogyasztani. Szárnyas és hal hetente kétszer kerüljön terítékre. Ritkán egy kis sütemény is változatosabbá teheti az étrendet.
Az elkészítési módot illetően minél kevesebb zsiradékkal készüljenek az ételek. A fűszerezéshez a régi magyar konyha fűszereit (a kaprot, a tárkonyt, a bazsalikomot stb.) használjuk.
Ügyelni kell a kellő mennyiségű folyadék bevitelére is, mert ennek fontos szerepe van a szervezet méregtelenítési folyamatában. A napi adag 1,5–2 liter legyen — ez lehet ásványvíz, illetve gyógy- és gyümölcstea.
A daganatos betegek diétájába ne kerüljenek tartósított élelmiszerek (kivételek a natúr, gyorsfagyasztott élelmiszerek), füstölt ételek, valamint fehér lisztből és cukorból készült termékek. Nem ajánlott a cigaretta-, a kávé- és az alkoholfogyasztás, valamint az ételek túlzott sózása.
Az elmondottakon kívül még a következőkre kell ügyelni:
- meg kell akadályozni (tápszerrel is) a hirtelen testtömegcsökkenést;
- a már bekövetkezett testtömegcsökkenés miatti tápanyag-, ásványianyag- és vitaminhiányokat pótolni kell (tápszerrel is);
- a kezelés alatt kerülni kell az erős ízű és illatú ételeket a hányinger és a hasmenés megelőzése vagy enyhítése végett (erre a célra szolgálnak a laktóz- és salakanyagmentes tápszerek).
A klinikai tápszerek szerepe a daganatos betegségek diétájában
Kiegészítő táplálékként a beteg állapotától függően naponta 2–3 doboz (esetenként több) Nutridrink fogyasztható. A semleges íz kedvelőinek, illetve tejhelyettesítőként Nutrison Energy Plus adható. A készételek jól dúsíthatók a semleges ízű Nutrison powderrel. Tartós fogyasztás esetén a többféle klinikai tápszer harmonikusan kiegészíti egymást.
Mintaétrend 3 napra
1. nap
Reggeli: tejeskávé (Nutrison Energy Plus), barna kenyér, margarin, zöldpaprika, paradicsom.
Tízórai: epres Nutridrink.
Ebéd: paradicsomleves, csőben sült brokkoli (Nutrison powder), barna kenyér.
Uzsonna: gyümölcs.
Vacsora: héjában főtt burgonya, kefires túró, metélőhagyma, zöldpaprika.
2. nap
Reggeli: tea, barna kenyér, vaj, sajt, reszelt zöldségek.
Tízórai: gyümölcsturmix Nutrison Energy Plusszal.
Ebéd: zöldségleves, halfilével rakott kel (barna rizzsel, sovány tejföllel, Nutrison powderrel), barna kenyér.
Uzsonna: gyümölcssaláta, korpás keksz.
Vacsora: tökfőzelék (Nutrison powderrel), tükörtojás, barna kenyér.
3. nap
Reggeli: tejeskávé (Nutrison Energy Plusszal), barna kenyér, hideg pulykasült, kígyóuborka.
Tízórai: narancsos Nutridrink.
Ebéd: gyümölcsleves (Nutrison powderrel), francia rakott burgonya, saláta.
Uzsonna: gyümölcs
Vacsora: karamellás Nutridrink, barna kenyér, körözött (Nutrison powderrel), nyers zöldségek.
A koleszterin zsírszerű anyag , kizárólag állati eredetű élelmiszerekben fordul elő. A szervezet saját maga is elegendő koleszterint állít elő, tehát rendkívül lényeges, hogy mennyit viszünk be külső forrásból, azaz táplálkozással. Szükség van rá, mint minden sejt építőkövére és az epesavak, hormonok és D- vitamin képzésénél. Vérünk koleszterinszintje erősen ingadozik.
Bővebben...
Meghatározó tényezők:
- örökletes tulajdonságok
- kor (előrehaladtával magasabb)
- nem (férfiaknál magasabb)
- egészségi állapot (máj-, pajzsmirigy- vese vagy cukorbetegség növeli a vérben a koleszterintartalmat)
- táplálkozás (sok állati zsiradék bevitele növeli a koleszterin tartalmat
Koleszterin normál értékek:
29 év alatt 5,2 mmol / l alatt
30-39 év 5,7 mmol / l alatt
40 év felett 6,2 mmol / l alatt
A koleszterin szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában. A koleszterinnek két típusa van, az LDL és a HDL koleszterin.
LDL= alacsony sűrűségű lipoprotein. Ezt nevezik ártó koleszterinnek, ez rakódik le az érfalban.
HDL=nagy sűrűségű lipoprotein. Ez az úgynevezett védő koleszterin, mely megakadályozza a koleszterin lerakódását az érfal belső felületén, valamint képes a már lerakodott koleszterint felvenni és kiüríteni a szervezetből.
Ezt a védőhatást csökkenti és a szívinfarktus kockázatát emeli: a dohányzás, elhízás, mozgásszegény életmód, magas triglicerid szint.
Trigliceridek a “klasszikus” zsírok, melyeket táplálkozással veszünk fel. Normál érték a vérben: 2 mmol / l alatt.
Diéta alkalmazására van szükség, ha az LDL és HDL koleszterin értékarány megváltozik.
Normál érték: LDL 4 mmol / l alatt, HDL 1 mmol / l felett
Ajánlatos minden felnőtt koleszterinszintjét 2 évenként ellenőrizni, mivel csak vérvizsgálat deríthet fényt a kóros értékekre. A helyes táplálkozással nagymértékben csökkenhet az erekben a lerakódás ill. lassítható az érelmeszesedés folyamata. Az étrend zsírszegény (0,5 g / testsúly kg), koleszterinszegény (napi max. 300 mg koleszterin fogyasztható), diétás rostokban gazdag.
A diétában a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérféleségek és péksütemények, az étkezési búzakorpával dúsított termékek, a zöldfőzelékek és gyümölcsök kapják a fő szerepet. Nem fogyasztható a sertészsír, szalonna, tepertő, liba-, kacsazsír, zsíros húsok, belsőségek, tojás, zsíros- tej és tejtermékek (tejszín, vaj, ömlesztett sajtok).
Ételkészítéshez étolajat és Ráma margarint használjunk. A táplálékkal felvett zsiradékok fajtája döntően befolyásolja a koleszterinszintet.
Zsírsavak fajtái
- telített zsírsavak
- telítetlen zsírsavak
- egyszeresen
- többszörösen
Az állati eredetű élelmiszerek főleg telített, a növényiek egyszeresen vagy többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaznak. Az utóbbiak fogyasztása eredményesen csökkenti a koleszterinszintet.
Fontos, hogy gyakran együnk, de egyszerre mindig keveset.
Lényeges a testmozgás, mivel ezzel emelhető a vérben a HDL, azaz a védő koleszterin szintje.
Klinikai tápszerek a koleszterinszegény diétában
A Nutridrink, mint teljes értékű, ízesített, fogyasztásra kész tápszer nagyon jól beilleszthető a diétába, mivel zsiradék tartalma kizárólag növényi eredetű és optimális a zsírsav összetétele. Vitamin és ásványi anyag tartalma hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez. Ugyanez mondható el a Nutrison powderről, mely kiválóan helyettesítheti az ételekben a tejfölt és a tejszínt. Deciliterenként 2-4 adagolókanállal, vízzel simára feloldva használjuk
A depresszió a kedélybetegségek egyik formája, amely állandó szomorúsággal, az érdeklődés csökkenésével, reményvesztettség érzéssel jár együtt. Ezek a tünetek átmenetileg mindannyiunknál előfordulnak, az állapot akkor kóros és akkor tartható betegségnek, ha a panaszok ill. tünetek több, mint 2 hétig tartósan fennállnak.
Bővebben...Az utóbbi két évtized pszichiátriai kutatásai által, az úgynevezett biológiai pszichiátria térhódításával vált elfogadottá, hogy a depresszió nem kizárólag lelki okokra vezethető vissza, hanem abban döntő szerepet játszanak biológiai tényezők is. A depresszió tehát nem a jellem vagy az akaraterő gyengesége, hanem ugyanolyan betegség mint a cukorbetegség vagy akár az allergia.
Előfordulás/gyakoriság
A depresszió egyes becslések szerint a hazai lakosság 8-10 %-át érinti.
A depresszió formái
Az unipoláris depresszió a betegség leggyakoribb formája. Gyakran testi panasz képében jelentkezik, pl. gyomorfájdalom vagy nehézlégzés a vezető tünet. A mániás vagy bipoláris depresszió hullámszerűen változó betegség, amely során a depresszív időszakokat hosszabb-rövidebb mániás szakaszok tarkítják. A mániás időszak alatt a beteg felhangolt, túl aktív, keveset alszik, tehát éppen a depresszió tüneteivel ellentétes magatartást tanúsít. Tartós hangulatzavar szintén a depresszió egy formája, amely szerényebb tüneteket produkál az unipoláris depressziónál ugyanakkor elhúzódó és gyakran félreismerik.
A depresszió tünetei
- állandó rosszkedv, egykedvűség, levertség
- gyakori sírás és elérzékenyülés
- pesszimizmus
- fokozott érzékenység, kisebbrendűségi komplexus
- csökkent érdeklodés a környezet iránt
- figyelem összpontosítás zavara
- csökkent döntési képesség
- a korábban örömöt okozó tevékenységek nem jelentenek a betegnek semmit
- fáradtság, alvászavar, gyakori álmosság
- reménytelenség érzése
- étvágytalanság vagy éppen a fokozott étvágy
- testsúlycsökkenés vagy ritkábban hízás
- fokozott érdeklodés a halál illetve a haldoklás iránt
- öngyilkosság, ilyen tartalmú gondolatok, illetve öngyilkossági kísérlet
- belgyógyászati kivizsgálás során nem objektivizálható fájdalom
- szexuális zavarok, a szexuális érdeklodés csökkenése
- a társadalmi kapcsolatoktól történő visszahúzódás
- szenvedélybetegség: alkoholizmus vagy kábítószer-függőség
- tartós munkaképtelenség
- idős korban a betegség gyakran feledékenység, zavartság formájában jelentkezik
A depresszió kialakulásában szerepet játszó tényezők
Nem: csaknem kétszer annyi nő érintett a betegségben, mint férfi
Kor: a 60 év feletti népesség fokozottan érintett a többi korcsoporthoz képest
Öröklés: a depresszió gyakoribb azoknál a személyeknél, akiknek a vérrokonságában a betegség már előfordult
Krónikus belgyógyászati betegségben szenvedőknél gyakoribb
Bizonyos gyógyszert szedőknél szintén gyakoribb
Pszichológiai tényezők: a pszichoanalitikai szemlélet szerint a gyermekkorban elszenvedett negatív események korán meghatározzák az ember személyiségszerkezetét. Az érzelmileg sivár családi környezet, a családban felmerült problémák helytelen kezelése hozzájárulhatnak a felnőttkori depresszió kialakulásához.
Negatív életesemények: munkahely elvesztése, közeli hozzátartozó halála, válás, megélhetési nehézségek
Hormonális zavarok: terhességi depresszió, amely amint a nevéből is kitűnik, a terhesség során lép fel, a menopausa idején fellépő depresszió hormonális okra vezethető vissza.
Neurotranszmitter elmélet: az utóbbi néhány évtizedben igazolódott, hogy a szorongásos megbetegedésekben szenvedők agyában bizonyos kémiai anyagok mennyisége csökkent. Ezek az anyagok a központi idegrendszerben úgynevezett neurotranszmitterek, felelősek az idegsejtek közötti kapcsolat fenntartásáért. Ezek közül az orvostudomány jelenlegi állása szerint a szerotonin tehető felelőssé azért, hogy éppen milyen a hangulati állapotunk. Depresszióban szenvedők esetében az agy szerotoninszintje lényegesen alacsonyabb, mint egészségeseknél.
Tünetei
- a mániás epizód idején: megnövekedett életenergia
- csökkent alvásigény
- ún. gondolatrohanás, mániás impulzivitás, fokozott mozgásigény
- fokozott szexuális aktivitás
- bizarr viselkedés a társadalmi szituációkban
- gátlások csökkenése
- nagyzásos hóbort
A depresszív időszak alatt a betegség tünetei megegyeznek a depresszióval.
A tartós hangulatzavar tünetei
- állandó, hónapokig-évekig tartó lehangoltság, amely a depresszió súlyosságát nem éri el, mégis életvezetési zavart okoz
- pesszimizmus, ún. negative thinking
- a korábban élvezetet, örömöt okozó tevékenységek már nem nyújtanak semmilyen pozitív tartalmat
A depresszió kezelése
Gyógyszeres terápia:
Le kell szögeznünk, hogy a depresszió kezelhető betegség, a betegek 85-90%-a a kezelés hatására meggyógyul. Ennek ellenére Magyarországon a betegek tekintélyes része depresszív panaszok esetén jellemzően nem fordul orvoshoz. Ahogy nyilvánvalóvá lett az, hogy a depresszió - hasonlóan a többi szorongásos megbetegedéshez - elsősorban biokémiai okra vezethető vissza, úgy a gyógyszeres kezelés a többi kezelési eljárást megelőzve elsődlegessé vált. Fontosnak tartjuk azonban megjegyezni, hogy nem minden depressziós beteget szükséges gyógyszerrel kezelni, átmeneti depresszív periódus esetén elsősorban pszichoterápia javasolt. A depresszió kezelésében alkalmazott gyógyszereket antidepresszánsoknak nevezzük. Sok fajta antidepresszáns van forgalomban, a kezelőorvos dönti el, hogy a rendelkezésre álló gyógyszerek közül melyiket választja. Lényeges, hogy ezek a gyógyszerek nem azonnal hatnak, hanem kb. 4-6 hét alatt feldúsulnak a beteg agyában, ekkor tehát a gyógyszer első beszedésétől számított kb. 1 hónap múlva érezhető lényeges javulás. Enyhe mellékhatások (szájszárazság, étvágytalanság, hányinger, székrekedés, alvászavarok, potenciazavarok stb.) a kezelés során-különösen az első néhány hétben- előfordulhatnak, de ezek legtöbbször átmenetiek és nem súlyosak. A panaszok csökkenése illetve megszűnése után még további egy évig szükséges a gyógyszert szedni a visszaesés megakadályozása céljából. Ritka esetekben a kezelés során gyógyszerkombinációt kell alkalmazni. Meg kell jegyeznünk, hogy a gyógyszeres terápia pszichoterápiával való kiegészítése a gyógyulást az esetek nagy részében elősegíti.
Az alábbiakban felsorolt antidepresszánsok hozzászokást nem okoznak.
Az SSRI szerek (szelektív szerotonin felvétel gátlók) az idegsejtek közötti résben növelik a szerotonin mennyiségét. A depresszió kezelésében leggyakrabban használatos gyógyszerek tartoznak ebbe a csoportba.
Triciklikus antidepresszánsok: kb. Ötven éve vannak forgalomban, bevált készítmények, azonban súlyos mellékhatásaik (szívritmuszavar, hízás, székrekedés, vérnyomásingadozás stb.) miatt jelenleg kevéssé használatosak.
MAO (Monoamino Oxidáz) gátlók
Szintén bizonyos neurotranszmitterek szintjét növelve hatnak a depresszió ellen.
Az utóbbi években újabb gyógyszerek jelentek meg a piacon, amelyek az előbbi 3 gyógyszercsoport előnyös tulajdonságai egyesítik a mellékhatások csökkentése mellett.
Megismételjük, hogy gyors eredmény a modern antidepresszánsok alkalmazása esetén nem várható, legalább 4-6 hét szükséges a kezdeti javulás eléréséhez.
Pszichoterápia:
Az ún. kognitív terápia abból indul ki, hogy a depressziós személy korábban olyan hibás magatartási mintákat sajátított el, amelyek a depresszió kialakulásában lényeges szerepet játszanak. A negatív önértékelés, a pesszimizmus, bizonyos helyzetekre való negatív reakció, a túlérzékenység kezelésében hasznos módszer. A pszichoterapeuta a kezelt személy gondolkodási mintáit módosítva, illetve megváltoztatva ér el eredményt. A pszichoanalízis a beteg személyes, leggyakrabban gyermekkori múltjára összpontosít, a tudatalatti tartalmakat és élményeket a felszínre hozza, ezáltal próbálja a beteg reakcióit értelmezni. Az analízis hosszadalmas, a végső cél a kezelt személy viselkedésének megváltoztatása. A csoportterápia azon az elven alapszik, hogy a beteg gyógyulási esélyei lényegesen javulnak, ha megérti, hogy az ő betegsége nem elszigetelt, egyedi, hanem sokan hozzá hasonló panaszokkal küzdenek. Különösen hasznos ez a terápiás módszer akkor, ha a beteg szociálisan elszigetelődött vagy kóros viselkedésmintákkal rendelkezik a személyek közötti kapcsolataiban.
A kezeletlen depresszió
Fel nem ismert, illetve nem kezelt depresszió fokozott kockázatot jelent arra, hogy a beteg szenvedélybetegségek (alkohol, kábítószerek) rabjává váljon, illetve öngyilkosságot kövessen el. Különösen fontos ezt figyelembe vennünk egy olyan országban, ahol mind az alkoholizmus, mind az öngyilkosságok tekintetében a fejlett országok között Magyarország kiemelkedő helyet foglal el és a kábítószerélvezők száma napról-napra növekvő tendenciát mutat.
Pánikbetegség
A pánik szindróma a szorongásos megbetegedések csoportjába tartozó kórkép, amely ismétlődő, rohamokban fellépő, intenzív szorongással, halálfélelemmel, megsemmisülés-érzéssel járó tünetek képében jelentkezik. Mindezek mellett testi tünetek is jelentkeznek: nehézlégzés, heves szívdobogásérzés, szédülés, fejfájás jellemzik a kórképet. A roham ismétlődésétől való félelem újabb szorongást vált ki, emiatt a betegek a szorongást kiváltó helyzeteket kerülik, phobia alakulhat ki. Gyakran tapasztalható az, hogy pánikroham tömegközlekedési járművön lép fel. Ekkor a betegek már arra a gondolatra, hogy tömegközlekedési járműre kell felszállni, indokolatlanul intenzív szorongással reagálnak. Könnyen érthetővé válik, hogy ezek a betegek mindennapi életvitelükben is gátoltak, munkaképtelenek, többnyire fiatal koruk ellenére. A pánikbetegség döntően a 30 év alatti, női lakosságot érinti. A kórházi gyakorlatban gyakran fordulnak elő esetek, amikor a fenti panaszokkal a betegeket pl. szív- vagy tüdőspecialistákhoz irányítják. Ekkor a szükséges vizsgálatok után kiderül, hogy a panaszok hátterében nem szervi baj áll, hanem pánikbetegséggel állunk szemben. A pánikbetegség gyakran társul depresszióval, illetve phobiával. A pánikbetegség kezelésében a gyógyszereké a főszerep. Az SSRI-k, a tricyclikus antidepresszánsok, illetve a MAO- gátlók adásával látványos javulás érhető el. Meg kell azonban jegyezni, hogy a hatás kb. 4-6 hét múlva jelentkezik, ezért átmenetileg nyugtatók (sedatívumok) adását kell elkezdeni. A gyógyszeres terápia kiegészítéseként pszichoterápiás kezelés jön szóba.
Kényszerbetegség
A kényszerbetegség a szorongásos megbetegedések csoportjába tartozó kórkép, melyet bizonyos cselekvések, illetve gondolatok kényszeres ismétlődése jellemez. A beteg úgy érzi, hogy ezeket a cselekvéseket, rituálékat rendszeresen el kell végeznie ahhoz, hogy valami rossz be ne következzék. Külső szemlélő számára ezek a cselekvések egyértelműen illogikusak és irracionálisak, jellemző cselekvés lehet pl. az, amikor egy beteg, mielőtt az ajtón belép, azt négyszer megérinti, vagy az esti lefekvés előtt a gáztűzhelyet háromszor is ellenőrzi stb.
Ha a beteg ezeket a cselekvéseket nem viszi véghez, szorongás lép fel, tehát azért, hogy a szorongásaitól szabaduljon a cselekvéseket mégis elvégzi.
Jellemző kényszeres gondolat pl. az, hogy valaki azért, hogy szeretett hozzátartozója egészséges maradjon, ismétlődően annak halálára gondol. A kényszeres gondolatok előbb-utóbb automatikusan a beteg tudatába törnek, őt normális életvitelében ezáltal gátolva.
A kényszerbetegségre jellemző, hogy gyakran társul depresszióval. Jellemzően gyermekkorban, vagy fiatal felnőttkorban jelentkezik. A nemek arányában lényeges eltérés nincs.
A kényszerbetegség kezelés megegyezik a pánikbetegség kezelésével. (forrás: OAN)
A cipő dörzsölése és nyomása miatt a lábon, különösen a lábujjakon, a sarkon, illetve a talp széli részein a szaruréteg megvastagodik úgynevezett bőrkeményedés jön létre.
Bővebben...Tyúkszemről beszélünk akkor, ha a szaruréteg egészen a csonthártyáig terjed, ekkor -tekintettel arra, hogy a csonthártya érzőidegekkel dúsan el van látva- nyomásra komoly fájdalom lép fel.
A bőrkeményedést azonban nemcsak a rossz cipő okozhat. A láb anatómiai eltérése (bütyök, kalapácsujj) következtében fellépő rossz súlyeloszlás szintén az okok között szerepel.
Kezelés
A bőrkeményedés megfelelő méretű és minőségű lábbelivel megelőzhető.
Már kialakult elváltozás esetén a bőrkeményedést a láb meleg vizes áztatása után szaruoldó krémekkel el lehet távolítani. A tyúkszem ezen kívül eltávolítható sebészi kimetszéssel is. (forrás: OAN)
A prosztata /dülmirigy/ a férfi nemi szervek közé tartozó, a húgyhólyag alatt elhelyezkedő diónyi szerv. Ahogy a magyar elnevezése is mutatja mirigyes szerv, nyákos váladékot termel, amely a magömléskor a húgycsőbe kerül és az o¬ndó egyik összetevojét alkotja. Rosszindulatú daganatát nevezik prosztataráknak. A prosztata anatómiailag egy külső és egy belső rétegből áll, a rosszindulatú elfajulás nagyrészt a külső részben alakul ki.
Bővebben...
Előfordulás
Az USA-ban ez a férfiaknál fellépő leggyakoribb rosszindulatú daganat. Előfordulása a korral folyamatosan nő, 60 és 70 év között mintegy 30 %-ban, 80 és 90 év között 70%-ban mutatható ki. Egyes kutatások szerint a fokozott zsírfogyasztás a prosztatarák előfordulását növeli.
Tünetek
Gyakran tünetmentes, olyan tünetek, mint a fogyás, testi leromlás vagy csontfájdalom csupán az esetek 15-20%-ban lépnek fel. Előrehaladott esetben a daganat közeli, illetve távoli áttétet adhat, ekkor az áttét által kiváltó panaszok uralják a képet. Abban az esetben, ha a prosztatarák a gerinc csigolyáiba ad áttétet akkor intenzív csontfájdalom jellemző, gyakran a máj az áttétképzés helye. Akkor, ha a prosztatadaganat a húgycsövet nyomja vizelési panaszok jelentkeznek, figyelembe kell azonban venni, hogy ezt a panaszt az esetek nagy részében a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás okozza.
Diagnózis
Tekintettel arra, hogy a prosztatarák gyakran tünetmentes, és a férfi lakosság igen nagy része veszélyeztetett, a szűrés kiemelt fontosságú.
A PSA /Prosztata-Specifikus Antigén/ egy úgynevezett tumormarker, egy olyan anyag, amely akkor, ha a mennyisége a vérben egy bizonyos szintet meghalad jelzi azt, hogy prosztatarák áll fenn. Egy egyszerű vérvétel alkalmas tehát arra, hogy tünetmentes férfiakban található prosztatarákot felfedezzük.
Mivel a prosztata a végbélen keresztül ujjal elérhető és a prosztatarák legtöbbször a szerv külső részét érinti, az orvos az ujjával végzett egyszerű tapintással meg tudja ítélni a prosztata állományát. Abban az esetben, ha a prosztata kemény, érdes felszínű további vizsgálatok szükségesek.
Abban az esetben, ha a PSA vizsgálat, illetve a tapintás alapján a rosszindulatú daganat alapos gyanúja áll fenn, biopsziára van szükség. A mintavétel gyors és egyszerű, UH /ultrahang/ segítségével történik, pontos diagnózist tesz lehetővé.
A végbélen keresztül végzett UH vizsgálat, illetve az MRI alkalmasak a prosztatarák megítélésére.
A csontok izotópvizsgálata az esetlegesen fennálló csontáttétekre deríthet fényt.
Kezelés
Alapvetően a sebészi megoldás, illetve a besugárzás képezi a betegség terápiáját. Műtét során eltávolításra kerül a teljes prosztata, az o¬ndóhólyaggal és az o¬ndóvezeték egy részével együtt. Abban az esetben, ha a műtét a betegség korai stádiumában történik, az esetek nagy részében teljes gyógyulás érheto el. A műtéti módszer besugárzással egészíthető ki, ekkor gyógyulás még biztosabb.
A besugárzás önállóan is alkalmazható terápiás módszer. Akkor, ha a daganat áttétet nem ad, jó eredményekről számoltak be.
Idős korban alacsony stádiumú, kisméretű prosztatarák esetén, illetve akkor ha a beteg általános állapota miatt bármilyen beavatkozás fokozott kockázattal járna nem szükséges kezelést bevezetni, azonban ekkor fokozott ellenőrzés szükséges.
A terápia részét képezheti az, hogy bizonyos hormontartalmú gyógyszerekkel a férfi nemi hormonok /androgének/ szintjét a vérben csökkentik, ez szintén javulást eredményezhet. (forrás: OAN)
A rövidítés jelentése: mágneses rezonancia – cholangio-pancreatográfia. A módszer egy olyan speciális MR vizsgálatot jelöl, amivel az epeutakat és a hasnyálmirigy régióját szelektíven lehet vizsgálni.
Bővebben...Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás é
Bővebben...Újabb járványhullám közeledésére figyelmeztetnek tudósok, közegészségügyi szakemberek, egyben annak magyarázatát is nyújtva, hogy a következő vajon miért lehet a korábbiaknál is fenyegetőbb.
Bővebben...Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor,
Bővebben...A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijeszt
Bővebben...A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelenhalál-kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélk
Bővebben...A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség esetén sebészi úton eltávolítják a rosszindulatú növedéket, akkor jó eséllyel teljes gyógyulást érhetünk el.
Bővebben...A légutak nyálkahártyáját hígan folyó nyák borítja, mely védőréteget képez. Ha ez megbomlik, olyan kellemetlen panaszokat okozhat, mint a kaparó torok vagy a rekedtség.
Bővebben...Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 810 fő, közülük 6 205 327 fő a második, 3 898 566 fő a harmadik, 357 678 fő már a negyedik oltását is felvette.
Bővebben...A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
Bővebben...belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza