Csontritkulásról (osteoporosis) akkor beszélünk, ha a betegnek megcsappan a csontanyaga, emiatt a csontjai törékenyek lesznek és fájdalmai vannak. Leggyakrabban a törzs csontjain észlelhetõ (csigolyadeformálódás, hát- és derékfájás), súlyos esetben azonban a végtagcsontok is papírvékonnyá válhatnak.
Bővebben...
A betegség természetébõl fakad, hogy a diéta célja a kalcium- és a nitrogénegyensúly helyreállítása. Az elõbbit a fehérjék azzal mozdítják elõ, hogy fokozzák a kalciumnak a bélbõl való felszívódását és a vitaminokkal együtt elõsegítik a csontokba való beépülését. Ezért a kalóriaszükséglet mintegy 18-20 %-a fehérje legyen (ez testtömeg kilogrammonként 1,4-1,5 g fehérjének felel meg), s arról is gondoskodni kell, hogy az étrend kellõ mennyiségû A-, C- és D-vitamint tartalmazzon. Az A- és a C-vitamin ugyanis a csontok vastagságbeli növekedéséhez szükséges, míg a D-vitamin fokozza a kalcium beépülését Az ételek nagy zsírtartalma ugyanakkor rontja a kalcium felszívódását. A kalciumegyensúly megteremtésének természetesen az is feltétele, hogy az ételekkel és italokkal 800-1200 mg kalcium jusson naponta a szervezetbe.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a következõket ajánlja a csontritkulás megelõzésére:
- bõséges fehérjebevitel mellett növelni kell a kalciumban gazdag ételek (a csekély zsírtartalmú tejtermékek) fogyasztását;
- az étrend sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmazzon;
- rendszeresen (naponta) mozogni és sportolni kell;
- mérsékelni kell az alkohol- és kávéfogyasztást, s fel kell hagyni a dohányzással;
- a beteg esetleges depresszióját és apátiáját kezelni kell.
Sok fehérjét tartalmazó ételek és élelmiszerek: húsok, húskészítmények, halak, tojás, tej és tejtermékek.
Vitaminforrások: tojássárgája, belsõségek (máj, vese), tej, tejtermékek, tengeri halak, zöld, sárga és vörös színû zöldségek meg gyümölcsök (sárgadinnye, kajszibarack, sütõtök, sárgarépa, kelkáposzta, paraj, paradicsom és zöldpaprika).
C-vitamin-források: nyers zöldségek és gyümölcsök.
Nagy D-vitamin tartalmúak: halmájolajok, máj, tojás, tej, tejtermékek és D-vitaminnal dúsított margarinok.
Klinikai tápszerek a csontritkulás diétájában
A Nutridrink teljes értékû, energiadús, ízesített, iható tápszer. Hétféle — eper, vanília, trópusi, banán, narancs, karamell, csokoládé és csirkeleves — ízben és ízesítés nélkül kapható. Önálló italként lehûtve, s ételkészítéshez is jól alkalmazhatóak. A beteg állapotától függõen napi két-három doboznyi ajánlott belõle.
A Nutrison powder könnyen oldódó, íztelen, teljes értékû tápszerpor. A hígítás mértékétõl függ az energiatartalma. Ízesítve önálló italként fogyasztható, s a kész ételek dúsítására is alkalmas. Deciliterenként egy-három adagolókanálnyit használjunk belõle.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: kakaó (két-három evõkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), margarin, kifli, paradicsom.
Tízórai: vaníliás Nutridrink + banánturmix.
Ebéd: birsalmaleves, rántott sajt, karottás rizs, tartármártás (egy evõkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva).
Uzsonna: mogyoró.
Vacsora: tejföl (két-három evõkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), kenyér, hagyma.
2. nap
Reggeli: lecsó tojással (két evõkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), kenyér, tej.
Tízórai: trópusi Nutridrink.
Ebéd: sóskaleves, juhtúróval töltött csirkemell, burgonyapüré (két-három evõkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva), saláta.
Uzsonna: epres Nutridrinkbõl készült puding.
Fekélybetegség esetén a gyomor, illetve a nyombél nyálkahártyáján károsodás jön létre, a nyálkahártyát a gyomorsav mintegy megemészti. Az orvosi szaknyelv a fekélyeket úgynevezett peptikus fekélyeknek is nevezi. A fekélybetegség 5-ször gyakoribb a patkóbélben, mint a gyomorban, ugyanakkor a gyomorfekély veszélyesebb, mivel rosszindulatú elfajulása fordulhat elő.
Bővebben...Előfordulás
A fekélybetegség népbetegségnek számít, a felnőtt lakosság közel 10%-a érintett élete során.
Tünetek
Nem minden esetben okoz panaszt, néha tünetmentesen alakul ki, előfordul, hogy vérhányás vagy vérszékelés képében jelentkezik.
A leggyakoribb tünetek:
- felhasi (gyomorszáji) fájdalom, amely gyakran étkezésre fokozódik, illetve tej fogyasztására enyhül
- korai teltségérzés
- étvágytalanság, fogyás
- hányinger, hányás
- vérhányás, vagy szurokfekete színű széklet (a vért a gyomorsav megemészti, ezért az fekete színű lesz)
- vérszegénység
Jellemző a hullámzó lefolyás, a tünetek néhány hétre megszűnnek, majd ismét fellángolnak. Az őszi és téli hónapokban gyakrabban lépnek fel panaszok A fekélybetegség bármely életkorban kialakulhat, de jellemzően a gyomorfekély 60-70 éves kor körül, a nyombélfekély 30-50 éves kor körül fordul elő. A férfiak veszélyeztetettebbek, mint a nők.
A betegség kialakulásában szerepet játszó tényezők
Nyálkahártya károsodás akkor jön létre, ha a nyálkahártyát védő és azt támadó tényezők közötti egyensúly az utóbbiak irányába tolódik el. A nyálkahártyát védő tényező csökkenéséhez vezethet bizonyos gyógyszerek túlzott alkalmazása. A fájdalomcsillapítók között elterjedt NSAID-k (non steroid gyulladáscsökkentők) orvosi körökben ismert mellékhatása a nyálkahártya védelmi funkcióját ellátó anyag képzésének gátlása. A gyomorsav fokozott termelődése fekély képződését elősegítő tényező. Az utóbbi évtizedek orvostudományi kutatásai derítettek fényt egy baktériumra, amely felelőssé tehető a fekély kialakulásáért. Ez a kórokozó az úgynevezett Helicobacter pylori, amely a fekélybetegek gyomornyálkahártyájában az esetek nagy részében kimutatható. A dohányzás, a túlzott kávé- és alkoholfogyasztás szintén fekélybetegséget elősegítő tényezők.
A fekélybetegség kialakulása
A legpontosabb diagnózis úgynevezett gasztroszkópiával (gyomortükrözéssel) állítható fel. Régebben röntgenvizsgálatot is végeztek, azonban ez utóbbi lényegesen kisebb diagnosztikus értékkel bír, ráadásul a szükséges szövettani mintavételt sem teszi lehetővé. A tükrözéses vizsgálat során a beteg száján keresztül egy vékony, hajlékony csövet vezetnek le a gyomorba, illetve a patkóbélbe. A vizsgálat kellemetlen, de komoly fájdalommal nem jár. A Helicobacter pylori kimutatása a gyomor nyálkahártyájából vett szövettani mintából történik. Néhány hazai intézményben is hozzáférhető egy vizsgálat, amely a kilélegzett levegőből állapítja meg a baktérium jelenlétét, a vizsgálat teljesen fájdalommentes.
Kezelés
A betegség az esetek döntő többségében gyógyszerrel gyógyítható, sebészeti beavatkozásra csak igen ritkán van szükség. Az úgynevezett H2 receptor blokkolók, illetve a protonpumpa-gátlók hatékony fekélyellenes gyógyszerek. H. pylori jelenléte esetén antibiotikus kúra is szükséges. Gyomorpanaszok esetén a fájdalomcsillapítók (NSAID-k) használatát abba kell hagyni. Sokszor ezeket a gyógyszereket a betegek egyébként orvosi ellenőrzés nélkül alkalmazzák. A dohányzás, a túlzott alkohol- és kávéfogyasztás abbahagyása elengedhetetlen feltételek fekélybetegség esetén. A rendszeres rostdús étkezés is meggyorsítja a gyógyulást. A stressz kerülése szintén ajánlott.
A kezeletlen fekélybetegség szövődményei
Kezeletlen esetben gyakori szövődmény a vérzés, amely megjelenhet vérhányás, illetve fekete székürítés formájában. Előfordulhat a gyomorfekély rosszindulatú elfajulása. Mély fekély esetén a gyomor kilyukadása (perforáció) sem ritka. (forrás: OAN)
A mukoviszcidózis (mucoviscidosis), más néven cisztás fibrózis (cysticus fibrosis) a külső elválasztású (exokrin) mirigyek örökletes betegsége. Elsősorban a tüdőben és a hasnyálmirigyben következik be működési zavar, de a többi nyálkahártyával bélelt szervben és a nyálkatermelő mirigyekben is a rendesnél sűrűbb (viszkózus), tapadós nyálka választódik ki, amely súlyos másodlagos elváltozásokat idéz elő.
Bővebben...
A diétás étrend elsődleges célja, hogy a beteg elegendő energiához jusson, amely a hasonló korú, egészséges ember energiaszükségletének akár a 150 %-a is lehet. Ezen kívül fontos a fehérjegazdagság is, ezért az étrendben naponta legyen hús (baromfi és hal is), tej, tejtermék és/vagy tojás. A napi étrend ötszöri-hatszori kisétkezésből álljon. Az ételek legyenek ízletesek és változatosak. A vitaminokat és az ásványi anyagokat zöldfőzelékek és gyümölcsök szolgáltassák. Az energia 35–45 %-a növényi eredetű olajokból, margarinokból, vajból, tejszínből és tejfölből származzon (ne a sovány termékeket válasszuk). Kerülendők a gyomor-bél rendszert megterhelő fűszerek (bors, torma, csípős paprika), valamint a haspuffadást okozó élelmiszerek (szárazbab, borsó, lencse, brokkoli, káposztafélék). A glükózintolerancia miatt mérsékelni kell a krisztalloid szénhidrátok — egyszerű cukrok — fogyasztását. Kekszek, pudingok, mignonok, tejszínes gyümölcsturmixok és sütemények naponta lehetnek az étrendben. A felszívódás javítása végett minden étkezéskor pótolni kell az enzimet. A rendszeres sportolás és a fizioterápia nemcsak az erőnlétet tartja karban, hanem javítja az étvágyat is.
Klinikai tápszerek a mukoviszcidózis kezelésében
A Nutridrink teljes értékű, energiadús, fogyasztásra kész, iható tápszer hétféle — eper, vanília, trópusi, narancs, banán, karamell, csokoládé — ízben, valamint ízesítés nélkül. Önálló italként lehűtve fogyasztható (kivéve a csirkeleves ízűt, amelyet melegen kell inni). Ételkészítés során dúsításra is alkalmasak. Napi egy-három doboznyi javasolt. A Nutrison powder könnyen oldódó, ízetlen, teljes értékű tápszerpor. Ízesítve önálló italként vagy az ételek dúsítására alkalmas. Dúsításhoz deciliterenként egy-három adagolókanálnyit adjunk.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: melegszendvics (darált sonka, Nutrison powder, margarin, sajt), tej (2 dl).
Tízórai: banánturmix (2 dl vaníliás Nutridrink + 20 dkg banán).
Ebéd: zöldséges karfiolleves, majoránnás csirkemell, párolt rizs, saláta.
Uzsonna: epres Nutridrink (egy doboz), kalács.
Vacsora: virsli (mustárral), kenyér, tea, csokoládépuding (Nutridrinkkel).
2. nap
Reggeli: körözött paprikával (hat evőkanálnyi Nutrison powderrel dúsítva).
Tízórai: málnaturmix (vaníliás Nutridrink + 20 dkg málna).
Ebéd: húsgaluskaleves, töltött paprika (a húsgombócba Nutrison powder keverve), túrós piskóta.
Uzsonna: tejbedara (170 ml tej, búzadara, nyolc-tíz kanálnyi Nutrison powder, cukor, Rama, ízesítés).
Vacsora: kenőmájas (három-hat evőkanálnyi Nutrison powder, majonéz, magarin), karamellás Nutridrink.
3. nap
Reggeli: krinolin (mustárral), kenyér, tejszínhabos kakaó.
Tízórai: narancsos Nutridrink, kifli.
Ebéd: gyümölcsleves (hat evőkanálnyi Nutrison powderrel), rántott hal, petrezselymes burgonya, saláta, kapros-tejfölös öntettel (Nutrison powderrel dúsítva).
Uzsonna: gyümölcssaláta (Fantomalttal), vaníliapuding (Nutridrinkkel készítve).
Vacsora: kockasajt, Rama, kenyér, tea, palacsinta.
A szervezet működéséhez nélkülözhetetlen tápanyagokhoz az ételekből jutunk hozzá. Az anyagcsere során salakanyagok is keletkeznek, amelyeknek egy részét a vese üríti ki a testből. Ha ez a szerv nem vagy nem megfelelően látja el a feladatát, dialízissel választják ki a vérből a méreganyagokat, a fölösleges vizet és ásványi anyagokat. Sajnos, eközben bizonyos vitaminok és nyomelemek is kiválasztódnak.
Bővebben...A vese feladatai közé tartozik a fehérjék lebomlása során keletkező salakanyagok (pl. karbamid-nitrogén, húgysav) eltávolítása, az izomműködés során létrejövő kreatinin kiürítése, a só-, a víz- és az ásványianyag-háztartásnak a víz és a különböző ásványi sók (kálium, foszfor, nátrium, kalcium) kiválasztásával való egyensúlyban tartása, valamint a kalcium-anyagcserét, a vérképzést és a vérnyomást szabályozó anyagok termelése.
A dializált beteg diétájának az a célja, hogy a szervezetét egyensúlyi állapotban tartsa. Nagyon fontos a száraz és az ideális testtömeg megállapítása. Száraz testtömegnek a felesleges víztől mentes tömeget nevezzük. Ezt a kezelőorvos állapítja meg. Az ideális testtömeget a testmagasságból számítjuk ki: testmagasság - 100 - 5 % a férfiaknál, míg nőknél - 10 %. Például a 165 cm magas nő ideális testtömege: 165 -100 = 65, 65 - 6,5 = 58,5 kg. Eszményi esetben a száraz és az ideális testtömeg megegyezik. Ha a száraz tömeg több, fogyásra, míg ha kevesebb, hízásra volna szükség.
A betegnek ügyelnie kell a folyadékfogyasztásra. A megengedett folyadékfelvétel az előző napon ürített vizelet mennyiségétől, míg a peritoneálisan (hashártyán keresztül) dializáltaknál a dializátummal ürített folyadékmennyiségtől is függ. Ennek adagja: az előző napi vizeletmennyiség + (dializátum mennyisége) + 5 dl (széklettel, lehelettel, izzadással ürített vízmennyiség). A folyadékfogyasztást illetően nemcsak a megivott víz, hanem a leves vagy az alma leve is beleszámít a napi mennyiségbe.
Két hemodialízis kezelés között 1,5–2,5 kg súlytöbblet még elfogadható. Az ennél nagyobb súlytöbblet megterheli a szívet, s a kezelés alatt rosszullétet, görcsöket és vérnyomás-ingadozást okozhat.
A veseelégtelenség fehérjeszegény (30–40 g/nap) diétájához képest lényeges változás a viszonylag szabad fehérjefogyasztás (1,0–1,2–1,5 g/ideális testtömeg-kilogramm/nap). Ez egy 58 kg-os nő esetében 58–70–87 g fehérjét jelent, amelynek felét állati eredetű, teljes értékű fehérjét tartalmazó élelmiszerekből (tejből, tejtermékekből, húsból, húskészítményekből, tojásból) kell fedezni. Ahhoz, hogy a fehérje hasznosuljon, megfelelő mennyiségű energiára (kalóriára) is szüksége van a szervezetnek. Ideális testtömeg esetén kilogrammonként 30–40 kcal a kívánatos napi adag. Ez az előbbi példánál maradva 1750-2300 kcal/nap. Megfelelő mennyiségű kalóriához szén-hidrátokból (tészta- és kenyérfélékből, péksüteményből, rizsből, cukorból, mézből, lekvárból, gyümölcsökből és zöldségfélékből), valamint zsiradékokból (főként növényi eredetű margarinból és olajból) juthatunk. Az állati eredetű zsiradék a nagy koleszterintartalma miatt nem előnyös.
A vérben felszaporodó bizonyos ásványi anyagok különböző tüneteket okozhatnak. Például a sok kálium bőrviszketést, zsibbadást, szívritmuszavarokat és szívmegállást idézhet elő. Napi elfogyasztható káliummennyiség 1500–2500 mg. A kezelés előtt kívánatos vérkáliumszint 4–5,6 mmol/l.
Hogyan csökkenthető a káliumfelvétel? Nyersanyag-válogatással, áztatással és előfőzéssel. Nagy káliumtartalmú élelmiszerek a gyümölcsök (különösen a banán és az aszalt gyümölcsök), a zöldségfélék (különösen a paraj, a sóska, a sárgarépa, a burgonya, a brokkoli és a bimbós kel), a hüvelyesek, az olajos magvak, a paradicsompüré, a kechup, a kakaópor és a csokoládé. Az elfogyasztott kálium felszívódása az evés közben bevett Resonium porral csökkenthető, amely a bélben szivacsként szívja magába a káliumot.
A másik fontos anyag a foszfor. Ha a kelleténél több van belőle a vérben, az a csontok anyagcserezavarához vezet, s a csontok fájdalmassá és törékennyé válnak. Ez a foszforban gazdag élelmiszerek (húsok, húskészítmények, belsőségek, halak, búzacsíra és -korpa, tej, tejtermékek, tojássárgája, szárazhüvelyesek, aszalt gyümölcsök, olajos magvak, kakaópor és csokoládé) fogyasztásának mérséklésével, kerülésével, az első főzővíz kiöntésével, a húsok előfőzésével, valamint a hosszú főzést igénylő ételek (pl. kocsonya és húsleves) kerülésével előzhető meg. Az ajánlott foszformennyiség 600–800 mg naponta. Arra kell törekedni, hogy a vér foszforszintje 2,0 mmol/l alatt legyen.
A nátrium vizet tart vissza a szervezetben, ezáltal egyrészt vizenyők alakulnak ki, másrészt megemelkedik a vérnyomás. Minthogy a konyhasó nátriumot tartalmaz, a fogyasztását mérsékeljük vagy kerüljük. Helyette fűszereket használjunk, s legföljebb a készételt ízesítsük egy kis sóval. Egyidejűleg a nátriumban gazdag élelmiszereket (ízesítő porokat, zacskós leveseket, mártásporokat, füstölt húsokat és húskészítményeket, konzerveket, sajtokat, savanyúságokat, mustárt, kechupot, majonézt és sózott rágcsálnivalókat, például chipset és ízesített pattogatott kukoricát) is korlátozzuk vagy kerüljük. A napi ajánlott konyhasóadag 5 g (= 2 g nátrium). A vér eszményi nátriumszintje 135–139 mmol/l.
A kalcium ellensúlyozza a foszfor hatását. Mivel azok az élelmiszerek tartalmaznak sok kalciumot, amelyeknek a foszfortartalma is nagy, ezért gyógyszer (kalcium-karbonátot tartalmazó por, tabletta, pezsgőtabletta) formájában kell gondoskodni a kalciumellátottságról. A javasolt napi adag 2–3 g. A vér kívánatos kalciumszintje 2,6 mmol/l.
Nagyon fontos a megfelelő vitaminellátottság is a vérképzőrendszer és a szervezet egészének működéséhez.
A vízben oldódó vitaminok (B-vitamincsoport, C-vitamin, nikotinsav, biotin, folsav) egy része a dialízis során kioldódik, ezért ezeknek a rendszeres pótlásáról vitaminkészítményekkel lehet gondoskodni.
A zsírban oldódó vitaminok (A-, D-, E- és K-vitamin) a dialízis során nem szűrődnek ki, ennek ellenére ügyelni kell arra, hogy kellő adagban jussanak a szervezetbe. Ez változatos táplálkozással és vitaminkomplexekkel oldható meg.
Mértékkel fogyasztható élelmiszerek: kenyér, zsemle, kifli, tésztafélék, rizs, keksz, növényi zsiradék (margarin, olaj), tej, joghurt, kefír, aludttej, tejszín, krémsajt, cukkini, cékla, fejes saláta, póréhagyma, hónapos retek, spárga, főzőtök, uborka, vöröshagyma, zöldbab, zöldpaprika, alma, birsalma, egres, grépfrút, körte, meggy, narancs, méz, cukor és lekvár.
Korlátozottan fogyasztható élelmiszerek: húsok (inkább csirke, nyúl és kacsa, mint sertés és marha), húskészítmények (kenőmájas, nyári szalámi, virsli, párizsi, szafaládé, krinolin és gépsonka), állati zsiradékok (vaj, tejszín, szalonna, tepertő, sertés-, liba- és kacsazsír), tejtermékek (tejföl, túró, reszelni való sajtok: ementáli, trappista, köményes, fokhagymás, Óvári, Lajta), tojás, bimbós kel, brokkoli, burgonya, fekete retek, karalábé, karfiol, paraj, rebarbara, sóska, zeller, zöldborsó, káposzta, paradicsom, padlizsán, sárgarépa, gomba, ananász, cseresznye, görögdinnye, barack, kivi, mandarin, málna, piros ribizli, szamóca, szilva, szőlő, befőttek, kompótok, kávé, fekete tea, gyógynövénytea és üdítők.
Kerülendő élelmiszerek: belsőségek (máj és velő), füstölt húsok, szalámik, kolbászok, halak, lágy, ömlesztett sajtok (háromszög- és kockasajt, karaván, camping és parmezán), szárazhüvelyesek (szárazbab, sárgaborsó, lencse és szójabab), banán, sárgadinnye, fekete ribiszke, aszalt gyümölcsök, olajos magvak, kakaó és csokoládé.
Fel kell hívni a beteg figyelmét arra, hogy a tápanyagtáblázat alapján ellenőrizheti étrendjének tápanyagtartalmát. Még a kerülendő élelmiszerek közül is választhat ritkán egyet-egyet, ha az aznapi étrendjét hozzáigazítja. Igyekezzen naponta négyszer-ötször étkezni. Célszerű diétás naplót vezetnie, amelybe folyamatosan írja be, hogy milyen ételeket evett, s mennyit. Az ajánlott diétát az orvos írja elő. Az étrend összeállításához, valamint az ételek elkészítéséhez dietetikus segítségét vegye igénybe.
Klinikai tápszerek szerepe a dializált beteg diétájában
A diétában a Nutricia négy tápszere alkalmazható: a Fantomalt, a Nutridrink és a Nutrison powder. A Fantomalt alapanyaga a maltodextrin, amely cukor helyett bármilyen ételbe belekeverhető. Édesítő ereje kisebb a cukorénál, viszont a kalóriaértéke csaknem azonos vele, így az ételekhez adva növeli az energiatartalmukat. Egy adagolókanálnyi 5 g = 20 kcal. Hideg és langyos folyadékokban egyaránt jól oldódik. A Fantomalttal dúsított étel vagy ital melegíthető és forralható. Ezt a tápszert szobahőmérsékleten, száraz helyen, jól lezárt dobozban tároljuk. A felbontott doboz három hétig felhasználható.
A Nutridrink teljes értékű, minden tápanyagot tartalmazó, energiadús, vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított, fogyasztásra kész, iható tápszer, amely eper, vanília, trópusi gyümölcs, banán, karamell, narancs és csokoládé ízben van forgalomban. Egyéves kortól fogyasztható. Kiegészítő táplálásra napi egy-háromdoboznyi ajánlott. Lassan, kortyolva kell meginni, s lehűtve igazán finom. Szobahőmérsékleten tárolható. Felbontva 24 óráig tartható hűtőszekrényben. Kétszáz ml-ében 300 kcal energia, 10 g fehérje, 36 g szénhidrát, 300 mg kálium, 160 mg foszfor és 160 mg nátrium van.
A Nutrison Energy Plus semleges ízű tápszer a Nutridrink helyett.
A Nutrison powder szintén teljes értékű, minden tápanyagot tartalmazó, vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított tápszerpor. Először kevés langyos vízzel keverjük el, s utána öntsük hozzá a többi vizet. A tejszerű folyadékot natúr vagy ízesítve ihatjuk. A tápszerpor kész langyos ételekbe, valamint italokba is keverhető. Egy dl folyadékba vagy ételbe egy-három kanálnyi Nutrison powder keverhető. A fémdoboz kilencven evőkanálnyi tápszert tartalmaz. Szobahőmérsékleten tárolható. Felbontás után hűvös helyen, jól lezárt dobozban három hétig felhasználható. Mindhárom terméket kezelőorvosától kérje! A gyógyszertárban receptre kaphatók.
Mintaétrend három napra
1. nap:
Reggeli: tejeskávé Nutridrinkkel (vaníliás Nutridrink 200 ml, kávé 50 ml), félbarna kenyér (100 g), margarin (20 g).
Tízórai: alma (150 g).
Ebéd: pácolt fokhagymás pulykamell (pulykamell 100 g, olaj 20 g, tej 0,1 dl, egy adagolókanálnyi Nutrison powder, fokhagyma), burgonyapüré (burgonya 200 g, hat adagolókanálnyi Nutrison powder, margarin 20 g, szerecsendió), fejes saláta (fejes saláta 100 g, Fantomalt, ecet)
Uzsonna: háztartási keksz (20 g).
Vacsora: bundás kenyér (félbarna kenyér 100 g, tojás 1db, olaj 50 g), vegyes saláta (paradicsom 50 g, uborka 50 g, póréhagyma 30 g, Fantomalt, ecet, fokhagyma, petrezselyemzöld).
2. nap:
Reggeli: tea Fantomalttal, fehér kenyér (10 g), szalámi (20g), margarin (20 g), uborka (50 g).
Tízórai: narancs (150 g).
Ebéd: töltött tök (tök 250 g, darált sertéshús 50 g, rizs 30 g, olaj 15 g, három adagolókanálnyi Nutrison powder, vöröshagyma, só, borsikafű), kapormártás (liszt 20 g, olaj 10 g, tejföl 0,5 dl, kilenc adagolókanálnyi Nutrison powder, kapor, Fantomalt, citromlé).
Uzsonna: epres Nutridrink (200 ml).
Vacsora: tojásos-virslis cukkinilecsó (cukkini 100 g, zöldpaprika 50 g, paradicsom 50 g, vöröshagyma 50 g, olaj 20 g, virsli 60 g, tojás 1 db, fűszerpaprika), párolt rizs (rizs 50 g, olaj 10 g).
3. nap:
Reggeli: tea Fantomalttal, kifli (2 db), reszelt sajt (30 g), margarin (20 g), zöldpaprika (50 g).
Tízórai: nápolyi (50 g).
Ebéd: csirkevagdalt (darált csirkehús 100 g, zsemle 0,5 db, tojás 0,5 db, vöröshagyma, fokhagyma, borsikafű, bazsalikom, olaj a sütéshez), zöldbabfőzelék (zöldbab 250 g, liszt 20 g, olaj 10 g, kilenc adagolókanálnyi Nutrison powder, fokhagyma, petrezselyemzöld, Fantomalt).
Uzsonna: egzotikus puding (trópusi Nutridrink 200 ml, víz 0,5 dl, fél csomag = 20 g vaníliás pudingpor, cukor).
Vacsora: tea Fantomalttal, tepertőkrém (tepertő 30 g, mustár, vöröshagyma, borsikafű), félbarna kenyér (100 g), uborka (100 g).
Elhízáson a testtömeg, azon belül a zsírtartalom kóros növekedését értjük. Ennek az az oka, hogy több energiát fogyasztunk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége van (bőségesen táplálkozunk, ugyanakkor keveset mozgunk). Az elhízás nem csupán kozmetikai kérdés, hanem számos betegségre — cukorbajra, köszvényre, érelmeszesedésre, magas vérnyomásra, keringési elégtelenségre és ízületi gyulladásra — is hajlamosít.
Bővebben...A diéta célja a testtömeg- és testzsírtöbbletnek a kívánatos értékre csökkentése, a rendes testtömeg megőrzése, valamint az elhízás szövődményeinek megelőzése. Ha a táplálékkal elfogyasztott energiamennyiség kevesebb, mint a napi elfoglaltsággal járó energia-leadás, a szervezet a raktározott energiát használja fel a nagyobb szükséglet fedezésére. Ezzel csökkenni kezd a zsírszövet mennyisége és a testtömeg.
A fogyókúra tervezése során abból kell kiindulni, hogy 7000 kcal elvonásával általában 1 kg-mal csökkenthető a testtömeg. Ha tehát naponta 1000 kcal-val kevesebbet eszünk, egy hét alatt 1 kg-ot fogyunk. Ezt a célt kitűzve a fogyókúra során napi 1000–1500 kcal energiához jusson a szervezetünk.
Ajánlott élelmiszerek a friss és mirelit gyümölcsök, zöldségek, színes és zöldfõzelékek, mirelit zöldségek, sovány tej (1–1,5 %), zsír, joghurt (natúr), kefír, író, sovány túró, tojás, borjúhús, csirkehús (bőr nélkül), lóhús, marhahús, máj, sertésnyelv, sertésszív, párizsi, virsli, krinolin, szafaládé, húskenyér, gépsonka, pulykafelvágott, sonkaszalámi, hal, zabpehely, teljes kiőrlésû lisztbõl készült kenyerek, gomba. Édesítéshez energiát nem tartalmazó mesterséges édesítõszereket használjunk.
Korlátozott mértékben fogyasztható élelmiszerek a sajtok (egyszerre csak egy kocka vagy 4 dkg kemény sajt), sertéshús (karaj, comb), kenõmájas, vadász, zalai, lisztek, (teljes kiõrlésû, Graham), száraztészták (durum lisztbõl), burgonya, rizs, fehér kenyér, zsemle, kifli, ételkonzervek (ügyelni kell az energiatartalmukra), gabonapelyhek (natúr), energiaszegény üdítõk.
Kerülendõ élelmiszerek a cukrok, a cukortartalmú ételek (kalácsok, sütemények, édességek, üdítõk, szörpök, kekszek), méz, alkohol, fagylalt, befõtt, lekvárok, ízesített tejtermékek (gyümölcsjoghurtok, túrókrémek), tejszín, tejföl, sûrített tej, libahús, kacsahús, libamáj, kacsamáj, aszpikos felvágottak, kolbászok, szalámik, szalonna, tepertõ, zsírok, vaj, margarin, olajos halkonzervek, búzadara, szárazhüvelyesek, diófélék, olajos magvak (pl: napraforgómag, mandula, mogyoró, mák).
Tudnivalók a fogyókúra során
Az ételkészítési eljárások közül azokat alkalmazzuk, amelyek az energiaértéket nem fokozzák: fõzés, párolás, roston sütés, grillezés, fóliában sütés. Használjunk teflonedényeket, jénai tálakat, cserép- és római tálat, rozsdamentes kuktát.
Az étrend alapjai a zöldségek, a fõzelékfélék és a lédús gyümölcsök legyenek, megfelelõ fehérjekiegészítéssel (kefír, valamint egyaránt sovány tej, sajt, túró és hús).
Növeljük ételeink rosttartalmát és telítõértékét zabpehellyel vagy búza- és zabkorpával (pl. korpás vagdalt és kefír, vegyeszöldség-saláta korpás joghurtöntettel).
Rendszeresen együnk! Napi négyszeri-ötszöri étkezés ajánlott. Egyszerre kis mennyiséget fogyasszunk, lehetõleg mindig ugyanabban az idõben.
Ideális vacsoraidõ: este 6 óra, utána lehetõleg már ne együnk.
Soha ne együnk jóllakottságig!
Lassan, kapkodás nélkül együnk, jól rágjunk meg minden falatot (ha rostos az étel, igyunk hozzá vizet, így tovább tart teltségérzetünk).
A víz nem hizlal. Igyunk naponta legalább 2 l folyadékot (víz, ásványvíz, cukor nélküli tea vagy limonádé).
Rendszeresen mozogjunk, s találjunk ki valamilyen számunkra kellemes, rendszeres elfoglaltságot.
Klinikai tápszerek szerepe a fogyókúrában
Az elhízás étrendi kezelésében nagy szerepe van a tejcukor mentes Nutridrinknek vagy a magas fehérjetartalmú Fortimelnek. Adagolás: a diétába beépítve egy-egy étkezésre fogyaszthatjuk napi: 1-2 dobozzal.
Mintaétrend három napra
1. nap
Reggeli: krinolin (5 dkg), Graham-kenyér (5 dkg), retek, Nutridrink (1 dl).
Tízórai: Nutridrink (1 dl), búzakorpa (1 dkg).
Ebéd: grillezett csirkemell (10 dkg), zöldbabfõzelék (20 dkg zöldbab, 2 dkg liszt, 0,5 dl kefír).
Uzsonna: alma (10 dkg).
Vacsora: fõtt burgonya (10 dkg), töltött tojás (két tojás, 10 dkg gomba, snidling, egy evõkanál 10%-os tejföl). (Összes energia: 1270 kcal.)
2. nap
Reggeli: rántotta (két tojásból, teflonban, zsír nélkül, sok hagymával), egy kifli.
Tízórai: egy kockasajt, fél zsemle.
Ebéd: Nutridrink (2 dl, elõtte két-három korpatabletta).
Uzsonna: gyümölcssaláta (10 dkg meggy, 10 dkg alma, 10 dkg narancs + mesterséges édesítõ).
Vacsora: hagymás virslisaláta (12 dkg virsli), alföldi kenyér (5 dkg). (Összes energia: 1250 kcal.)
3. nap
Reggeli: kapros túrókrém (7 dkg túró, 0,5 dl joghurt, kapor), bakonyi barna kenyér (5 dkg).
Tízórai: kefír (2 dl), Abonett (2 db).
Ebéd: narancsdzsúz (2 dl, cukormentes), fóliában sült sertésszelet (8 dkg sovány hús), párolt zöldségköret (zöldborsó, sárgarépa, karfiol, 10-10 dkg).
Uzsonna: trappista sajt (4 dkg), alma (10 dkg).
Vacsora: 2 dl Nutridrinkbe alma-, õszibarack- és narancsdarabkák keverve. (Összes energia: 1250 kcal.)
A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijeszt
Bővebben...A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelenhalál-kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélk
Bővebben...A rövidítés jelentése: mágneses rezonancia – cholangio-pancreatográfia. A módszer egy olyan speciális MR vizsgálatot jelöl, amivel az epeutakat és a hasnyálmirigy régióját szelektíven lehet vizsgálni.
Bővebben...Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor,
Bővebben...A bőrön zajló rosszindulatú elváltozások akár hosszú évekig is észrevétlenek maradhatnak. Ha idejében felismerik, és szükség esetén sebészi úton eltávolítják a rosszindulatú növedéket, akkor jó eséllyel teljes gyógyulást érhetünk el.
Bővebben...Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 810 fő, közülük 6 205 327 fő a második, 3 898 566 fő a harmadik, 357 678 fő már a negyedik oltását is felvette.
Bővebben...Újabb járványhullám közeledésére figyelmeztetnek tudósok, közegészségügyi szakemberek, egyben annak magyarázatát is nyújtva, hogy a következő vajon miért lehet a korábbiaknál is fenyegetőbb.
Bővebben...A stroke utáni állapot megítélése neurológus szakorvos feladata, ezért rendelkezik rendelkezése szerint szakorvosi vélemény alapján kell megállapítani a gépjárművezetői alkalmasságot.
Bővebben...A légutak nyálkahártyáját hígan folyó nyák borítja, mely védőréteget képez. Ha ez megbomlik, olyan kellemetlen panaszokat okozhat, mint a kaparó torok vagy a rekedtség.
Bővebben...Több olyan állapot (inzulinrezisztencia, csökkent glükóztolerancia, emelkedett éhgyomri vércukorérték) is ismert, mely akár figyelmeztető jel lehet a cukorbetegség esetleges kialakulását tekintve. Bármelyik fennálltakor a diétával és a mozgással javulás é
Bővebben...belgyógyász, bőrgyógyász, endokrinológus nyíregyháza, érsebész, fogorvos nyíregyháza, fül-orr-gégész, gasztroenterológus, kardiológus nyíregyháza, kézsebész, neurológus, nőgyógyász nyíregyháza, onkológus, optika nyíregyháza, ortopéd, pszichiáter, reumatológus, sebész nyíregyháza, szemész, szemészet, urológus, aranyér nyíregyháza, anyajegy nyíregyháza, csontritkulás nyíregyháza, gyomortükrözés nyíregyháza, hasi ultrahang nyíregyháza, oszteoporózis nyíregyháza, prosztata nyíregyháza